A brüsszeli találkozót a Hegyi-Karabah körül újra kiújult feszültség miatt rendezték meg. Jóllehet a felek 2020 novemberében fegyverszünetben állapodtak meg, ennek ellenére a határ menti térségben rendszeresek voltak az összetűzések.

Már rengetegszer bebizonyosodott, hogy a „befagyott” konfliktusok esetében nem elegendő az ideig-óráig tartó „tüneti kezelés”. Ezek nagyrészt „alvó vulkánok”, felszínre törhetnek, aktívakká válhatnak, a tartós béke biztosítása érdekében csak átfogó, igazságos és az érdekelt felek számára méltányos politikai rendezéssel „olthatók” ki igazán. Ilyen megoldást kellene találnia Örményországnak és Azerbajdzsánnak – a nemzetközi közösség támogatásával – a hegyi-karabahi konfliktusra is.

A két nép

Az örmény etnogenézis területileg az Ararát-hegyet is magában foglaló, a Van-tó, a Szeván-tó és az Urmia-tó által képezett háromszögön belül zajlott. Az örmény hagyomány szerint ők Noé három fia (Sém, Khám és Jáfet) közül a legkisebbnek, Jáfetnek a leszármazottjai. Hajk, az ősatya (Noé ükunokája) volt az ókori örmény állam legendás megalapítója i. e. 2492-ben. Örményország Hajkról kapta örmény nevét Hajasztánt és az ő fiáról, Armenakról a külföldön elterjedt Armenia nevet. Bizonyos az, hogy az örmények körében a II. és III. században már számos keresztény közösség létezett. A világon ők voltak az elsők, akik már 301-ben államvallássá tették a kereszténységet.

Az örmény történelem vérzivataros eseményei miatt az örmények – több szakaszban – kénytelenek voltak tömegesen elhagyni szülőföldjüket, minek következtében ma Örményországban közel hárommillióan élnek, a diaszpórában viszont – különböző becslések szerint – négy és féltől hatmillióig terjed az örmények lélekszáma. A szétszóródás ellenére nem asszimilálódtak egyik birodalomban vagy államban sem. Az egyetemes egyháztól elszakadt, függetlenné vált örmény egyház nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az örményeket és az örmény államot megtartsa és összetartsa.

A mostani független Azerbajdzsán területén az ősi állam Albánia volt. (Az egykori kaukázusi Albániának semmi köze sincs a ma is létező nyugat-balkáni Albániához.) Azerbajdzsán nevét valószínűleg  Atropatész után kapta, aki méd satrapa (kormányzó) volt az általa uralt déli Atropaténében (a mai iráni Azerbajdzsánban). Északon a kereszténység, délen pedig a zoroasztrianizmus vert gyökeret. (Utóbbi, a világ egyik legrégibb, máig létező vallása, alapítója Zarathusztra iráni próféta és hitújító volt.) A térséget, benne a kaukázusi albánok IV. századtól keresztény államát, 651-ben a muzulmán arabok foglalták el, s így az iszlám világ része lett. A XI–XIII. században a helyi iráni eredetű lakosság a keletről érkező török népességbe olvadt be. Így az azeriek többségükben eltörökösödött irániak. Az eredeti azeri nyelv a XVII. században kihalt, de a nyelv és a nép (azeri) nevét tovább használták, ezúttal már az eltörökösödött népre és nyelvre alkalmazva. Az azeri nyelv vagy azerbajdzsáni török nagyon közeli rokonságban áll a törökországi török nyelvvel, voltak és vannak, akik csak a török nyelv egyik nyelvjárásának tekintik. A középkorban az iszlám síita irányzata terjedt (annak „tizenkettes síitákként” is ismert imámita ága) a szunnita lakosság körében.

Területi viták

A XIX. század elején az örmények lakta terület keleti részét (Jereván és Karabah kánságokkal együtt) és az azeriek lakta terület északi felét a cári Orosz Birodalom kebelezte be. Annak 1917-es összeomlását követően a Kaukázus térségében hatalmi vákuum keletkezett. Ezt kihasználva, az ott élő nemzetiségek  egymással versengve önállósodtak: 1918 májusában Grúzia (Georgia), Azerbajdzsán és Örményország sorra deklarálta függetlenségét Oroszországtól. Rövid életű függetlenségük után (1918–1920) mindhármukat megszállta és annektálta Szovjet-Oroszország. Közben Örményország 1918 decemberében fegyveres konfliktusba keveredett Grúziával Lori és Ahalkalak, majd Azerbajdzsánnal Karabah, Zangezur és Nahicseván vitatott helyzete miatt. 1919-ben közös örmény-grúz polgári közigazgatást vezettek be a „Lori semleges zónában”. (A terület ma Örményországé.) 1921. július 5-én a bolsevikok az örmény–grúz, illetve az örmény–azerbajdzsáni területi vitában úgy döntöttek, hogy Ahalkalak Grúziát, Karabah és Nahicseván pedig Azerbajdzsánt illeti meg. 1923 júliusában Azerbajdzsánon belül, enklávéként (Örményországtól egy 50 kilométer széles területsáv választotta el) létrehozták az örmény többségű Hegyi-Karabah Autonóm Területet (HKAT). A szovjetek később is elutasítottak minden olyan kérelmet, amely Karabah és Örményország egyesülésére irányult.

Két háború

A Szovjetunió felbomlása után, az 1992–1994-es háborúban a fokozatosan felülkerekedő örmények nemcsak Hegyi-Karabahot, de a HKAT és Örményország közötti területet és több környező azeri járást is, összességében Azerbajdzsán területének mintegy ötödét ellenőrzésük alá vonták. A két ország közötti konfliktus a tűzszünet után sem fagyott be, fegyveres összecsapásokról, áldozatokról hetente érkeztek hírek. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet közvetítésével béketárgyalások kezdődtek Jereván és Baku között. 1996-ban Hegyi-Karabah kinyilvánította elszakadását Azerbajdzsántól, de Hegyi-Karabah Köztársaság más nevén – Arcah Köztársaság – függetlenségét csak három más vitatott államiságú terület (Abházia, Dél-Oszétia és a Dnyeszter-menti Köztársaság) ismerte el. A 2020. szeptember 27. – november 10. közötti újabb azeri–örmény háborúban az örmények katonai vereséget szenvedtek, s Hegyi-Karabah területének 35 százaléka a győztes azeriek ellenőrzése alá került. Azerbajdzsán mellett egyértelműen Törökország állt ki. Örményország Oroszországgal áll katonai szövetségben. A térségbe orosz békefenntartó erőket telepítettek.

Lehetséges megoldás

Az EBESZ 1992-ben létrehozott ún. Minszki Csoportjának munkájában (amelynek feladata, hogy tartós megoldást találjon a helyzet rendezésére) számottevő haladás nem történt, a politikai megoldásig, az igazi békéig még várni kell. A sorozatos határ menti villongások inkább permanens helyi háborúra, mint „alvó vulkánra” emlékeztetnek. De a február 4-i videókonferencia nyomán felcsillant a remény a békés rendezésre. Új megoldással kellene próbálkozni, egy ilyen lehetne a kettős szuverenitás.

Ez két állam, két anyaország (vagy két patrónus) szuverenitásának érvényesülését jelenti ugyanazon terület felett, konfliktusmegelőzés, konfliktusfelszámolás érdekében. A kettős szuverenitással Hegyi-Karabah függetlenségének elismerése vagy el nem ismerése tárgytalanná válna. Általa helyreállna a terület politikai és gazdasági egysége, megoldódnának a humanitárius kérdések, az örmény és azeri menekültek visszatérhetnek a harcok, a háborúk kitörése előtti otthonaikba. Biztosítanák a két anyaország és exklávéik, Nahicseván, illetve Hegyi-Karabah közötti közlekedési folyosók használatát. A kettős szuverenitás létrehozását tekintve itt Örményország és Azerbajdzsán osztozik a Hegyi-Karabah feletti szuverenitáson. (Az 1992–1994-es háború előtti, közel 160 ezer fős lakosság etnikai megoszlásának aránya a 11 458 négyzetkilométer területen: 80 százalék örmény és 20 százalék azeri volt. Az örmények ortodox keresztények, az azeriek pedig síita muzulmánok.) A hegyi-karabahi örmények örmény, a hegyi-karabahi azeriek pedig azeri állampolgárok, de választhatnák mindkét állampolgárságot is. Előbbiek az örmény, utóbbiak pedig az azeri hadseregben szolgálnak. Külön, önálló hegyi-karabahi hadsereg és állampolgárság nem lenne.

A kettős szuverenitást bevezető egyezmény garantálná Hegyi-Karabah különállását, autonómiáját, területi egységét és meghatározná, hogy ott a két anyaország, Örményország és Azerbajdzsán hány katonája állomásozik. A törvényhozó hatalmat a 33 fős egykamarás hegyi-karabahi parlament gyakorolja 26 örmény és 7 azeri képviselővel. A végrehajtó hatalom szervének, a kormánynak az összetétele is (miniszterelnök, helyettese és miniszterek) az etnikai arányokat tükrözi. Ugyanakkor más államok képviselőiből álló 15 tagú Felügyelő Bizottság alakul. Ha a helyzet megköveteli, nemzetközi békefenntartó erők is állomásozhatnának a térségben.

Németh Csaba