Melyről kezdésként érdemes leszögezni, a romániai magyar közösség szempontjából messze nagyobb tétet hordoz, mint az anyaországban lezajlott szavazás – bár utóbbi jelentőségéhez sem fér kétség –, a cenzus eredményének esetleges negatív hatásait ugyanis a magyar közösség már középtávon érezheti a jogérvényesítés, a jó ideje már természetesnek vett jogosítványok (anyanyelv-, szimbólumhasználat, oktatás) megőrzése te­kintetében.

A mintegy egy hónapja elindult önkitöltő szakasz kapcsán már többször hallhattuk, olvashattuk, hogy a magyarság szempontjából ez a leginkább meghatározó, ebben a fázisban a legnagyobb az esély arra, hogy a nemzetiségi, anyanyelvi, felekezeti hovatartozás valóban nyilvántartásba kerüljön. Ez annyit jelent, hogy a magyarok közül minél többen élnek az önkitöltés lehetőségével, annál nagyobb az esély arra, hogy a végén ne legyen kérdés: továbbra is legkevesebb egymilliós lélekszámú a közösség. Ami egyfajta biztosíték is lehet arra, hogy az elkövetkező tíz évben kevésbé kelljen attól tartani, hogy a fentebb említett jogokból a nemzeti arányokra hivatkozva „visszavesznek”.

Itt fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy a második szakasz – azaz a kérdezőbiztosok általi adatgyűjtés – során is megvan a lehetőség a nemzetiségi, felekezeti hovatartozás, illetve az anyanyelv megadására, viszont fennáll a veszély, kiváltképp a szórványvidéken – de nem csak –, hogy végül ezek „kimaradnak”. Az ördög nem alszik, és az előző cenzusok tapasztalatai alapján élhetünk a gyanúval, hogy előfordulhatnak ilyen „mulasztások”.

Mindent összevetve, nem kétséges, hogy nekünk, magyaroknak – ha továbbra is fontos, hogy nemzetiségi jogainkkal élni tudjunk – az az érdekünk, hogy az első szakaszban minél többen használjuk ki az önkitöltés lehetőségét. Kérdés, hogy ezt az üzenetet sikerül-e mindenhová elég erőteljesen eljuttatni, megértetve a közösség tagjaival, hogy noha némileg bonyolult az új rendszer, de ha azt szeretnénk, hogy „a jó helyre számoljanak”, mégis ez a legbiztosabb megoldás.

A hét elején közzétett adatok alapján úgy tűnik, még bőven elfér a győzködés, biztatás, a magyarok részvétele jobb ugyan, mint az országos átlag, de még messze állunk attól, hogy az önkitöltés megnyugtató eredményeket hozzon számunkra. A javításhoz pedig, még ha elcsépelt is, de ez alkalommal is bizony összefogásra van szükség politikai, önkormányzati, civil és egyéni szinten egyaránt, ha el szeretnénk kerülni, hogy utólag azon kelljen vitatkoznunk, miért találtattunk kevésnek. Ne feledjük: nyár végére mindenkit megszámolnak, csak egyáltalán nem mindegy, hogyan.