Most ismét közelebbről látunk valamit abból, milyen is az, amikor ég a világ, mivel jár az, ha könyörtelen nagyhatalmak kiszolgáltatott kisemberek sorsával játszadoznak. De miközben lehetőségeinkhez mérten talán segíteni próbálunk az Ukrajnából menekülő asszonyokon, gyermekeken, vagy amikor a szomszédos országban készült rettenetes képeket nézzük – képernyőn, meleg otthonunk biztonságából –, vajon marad-e időnk arra, hogy bár gondolatban hálát adjunk azért a kiváltságos helyzetért, amelyben megannyi nehézség ellenére is vagyunk, vajon próbáljuk-e egyáltalán megbecsülni azt, ami van, és oly természetes számunkra: a békét, a biztonságot? Oly sokszor hatalmasodnak el rajtunk a hétköznapok gondjai, rengeteget bosszankodunk azért, hogy mennyi minden nem működik rendesen ebben az országban, nagy a korrupció, rosszul működik az egészségügyi rendszer, napról napra egyre drágább az élet. De miközben mindezek miatt joggal háborgunk, aggódunk, idegeskedünk, talán nem árt tudatosítanunk: annyira azért mégsem rossz ez a hely, ahol élünk. NATO-tagként Románia biztonsága szavatolt, közvetlen háborús veszély nem fenyeget bennünket, békében élhetünk. Az Európai Unió tagállamaként pedig minden nehézség, minden akadály dacára is fejlődő országban élünk, egyszerűen jobban élünk ma, mint harminc évvel ezelőtt.

Igen, a szomszédunkban dúló háború miatt most minden bizonnyal nehezebb időszak következik életünkben, a küszöbön álló gazdasági válság mélységét még nem látjuk, és annak következményei beláthatatlanok. De mégiscsak jó az, hogy Babits sorai – „egyik rész a munkára, másik temetésre” – ránk csak részben érvényesek: elég lesz nekünk dolgozni, hogy mire jön új március, kiviruljunk újra.