Minden reggel elsőként érkezett az iskolába. Amikor szürke köpenyét viselve kilépett a tanári szobából, mindenki tudta – diák és tanár egyaránt –, hogy becsengettek.
Egész életét a családjának és az iskolának szentelte. Szenvedélyesen szerette a Mikest és nem tartózkodott nyíltan kifejteni véleményét, ha úgy ítélte meg, hogy valami nem az iskola érdekében történik. Pedagógusként sajátos módszereket alkalmazott, de mindig megtalálta a közös hangot tanítványaival és nem igazán volt olyan diák, aki unatkozott volna a fizikaórákon. Diákjai imádták, tisztelték és ezért minden generáció meg is jutalmazta egy szimbolikus Nobel-díjjal. Rendszeresen dokumentálta az iskolai rendezvényeket valószínűleg arra készülve, hogy majd nyugdíjas évei alatt rendszerezi és formába önti az összegyűjtött anyagot.
Mostantól az itt maradottakra hárul a felelősség, hogy a megkezdett munkát folytatni tudják.
Már István igazgató,
Mikes Kelemen Elméleti Líceum
