Szép számban gyűlt össze közönség vasárnap délután a Szent György Napok programsorozatában szervezett női költők délutánjára az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítótermében, ahol Egyed Emese kolozsvári költőt, egyetemi tanárt faggatták beszélgetőtársai, Farkas Adrienne, a Kossuth rádió Gondolat-jel című műsorának vezetője és Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője. A kötetlen beszélgetés során többek között szóba került Egyed Emese sepsiszentgyörgyi kötődése, az irodalom és a képzőművészet kapcsolata, a versírás technikája. Egyed Emese saját verseiből olvasott fel a Délvidék című, valamint a tavalyelőtt megjelent Daphne ideje című kötetéből. Ez utóbbiban számos olyan vers található, amelyet képzőművészeti alkotások ihlettek.
Bordás Beáta EMŰK-igazgató köszöntötte a vendégeket, és elmondta: ragaszkodtak hozzá, hogy erre a rendezvényre egy olyan térben kerüljön sor, amely biztosítja a képzőművészetek és az irodalom közötti átjárást, ezért esett a választás Tamás Anna textilművész kiállítóterére. Szebeni Zsuzsa nagyon fontosnak tartja azt a vonulatot, amit a nők képviselnek a művészetben. A női alkotókat sokszor indokolatlanul szorítják háttérbe. Egyed Emese alkotásai révén előtérbe kerülnek a nő művészek, legutóbbi kötetének néhány versét képzőművészeti alkotások és alkotók ihlették.
Egyed Emese nagyszülei Sepsiszentgyörgyön ismerkedtek meg, nagytatája mikós diák volt. A nagyszülői házban találkozott először a festészettel. Egyik meghatározó élménye volt, hogy édesapja barátja, Veress Pál révén megismerhette az embert a műalkotás mögött, láthatta, hogyan készül műteremben egy kép. Lászlóffy Aladárnak van egy különleges verse, amely eljátszik a szövegek és a szövés összefüggésével. A szavakkal is úgy bánunk, ahogy a festő a vásznával – vallja a költőnő.
Egyed Emesének már az első kötete, a Délvidék megjelenésekor nagy segítségére volt a képzőművészet metaforikája: „Lehull a vászonról a táj. / Lepattogzik a fény egy arcról. / A csönd mánusa körbejár, / titokzatos jeleket karcol / a semmibe. Készül a metszet. / Tűnhet a szép, az ihlet veszhet. / Tubusok árnyalatukat őrzik.”
Farkas Adrienne az Apolló és Daphné Bernini-szobor kapcsán az egyébként statikus műalkotásokban rejlő „megmozdítható történetekre” kérdezett rá, mint egy lehetséges kapcsolatra képzőművészet és irodalom közt. Egyed Emese szerint érdekes, mennyi ember munkája van egy képben. Nemcsak a végső termék fontos, hanem maga az alkotó, aki beszerzi az eszközeit, hogy alkothasson, így egyetlen műben életek, kapcsolatok vannak, de ezekről kevesebbet tudunk. Egyed Emese költészetében két jelentős vonulat is fellelhető: az egyik a szülőföld a képzőművészetben, a másik pedig a görög kultúra újraélése.
A beszélgetés további részében szó esett egy festőművész házaspárról, Györkös Mányi Albertről és Jakab Ilonáról, valamint a háromszéki Vetró Andrásról; róluk szóló Egyed Emese-vers is található a Daphné ideje című kötetben: „Sebeid rejtsd el, vágyaid rejtsd el, / (varázsigéid rejtsd, ne felejtsd el), / honnan eredtél, mit visz az álmod: / sejti a szomszéd, fejti a látnok.”
És hogy végül is hogyan születnek a versek? – kérdezte Farkas Adrienne. Egyed Emese szerint a versek nem egyformán. Érdemes elidőzni rajtuk, mint egy zeneműnél. Van olyan, hogy utána kell olvasni, hogy tökéletes legyen. Van úgy, hogy egy hangulat kiváltja a verset. De nagyon fontos, milyen nyelvi készséggel rendelkezik a költő. Egyed Emese tervezett munkáiról is szólt. Hamarosan indul az Erdélyi Drámatéka sorozata, amelybe már javasolt néhány elfelejtett alkotást, kéziratot, az egyik például Teleki Ádám verses Corneille-fordítása.
