Koronavírus-járványLetesztelik Peking lakosságának zömét

2022. április 27., szerda, Világfigyelő

Peking lakosságának zömét kötelezték arra, hogy a héten három körben vegyenek részt nukleinsavas koronavírus-tesztelésen a fertőzöttek mielőbbi kiszűrése érdekében.

A kínai főváros egészségügyi hatóságának hétfő esti döntése alapján Peking tíz további kerületére terjesztették ki azt a háromkörös, tömeges tesztelést, amelyet hétfőn a keleti, Csaojang kerületben kezdtek meg. Az érintett városrészeken több mint 20 millió ember él.

Pekingben pénteken azonosítottak ismét újabb fertőzötteket, az azóta eltelt négy nap alatt pedig az új esetek száma 80-ra emelkedett a hatóságok tegnapi jelentése szerint. A pekingi egészségügyi bizottság közölte: a koronavírus omikron variánsa már csaknem egy hete terjedhetett a városban, mire az első eseteket azonosították.

Pekingben felfüggesztettek több, nagy létszámú résztvevőre számot tartó eseményt és programot – többek közt kiállításokat, valamint esküvői és egyéb rendezvényeket. A városban a tömeges tesztelés idején nem engedélyezett továbbá az építkezések és lakásfelújítások folytatása sem, az eddig regisztrált fertőzöttek között ugyanis felújításon dolgozó munkások is voltak.

A Pekingben élők közül sokan, a sanghaji vesztegzárhoz hasonló intézkedéstől tartva, pánikszerűen vásároltak fel élelmiszereket az elmúlt napokban, a város számos élelmiszerboltjának polcait szinte teljesen lecsupaszítva. A Global Times című kínai lap internetes kiadásában hétfőn megjelent cikk szerint a Pekingben működő élelmiszer-kereskedők növelték megrendeléseiket a készletek bővítése érdekében.

A hatóságok arra szólították fel Peking lakóit, hogy a munka ünnepéhez kapcsolódó, április 30-ától május 4-éig tartó munkaszünet idején ne hagyják el a fővárost.

Az omikron variáns okozta járványhullám miatt április 1-jétől teljes egészében lezárt Sanghajban a napi esetszám hétfőn mérséklődött, ám a lezárások enyhítése lassan halad.

A városban sokan az elhúzódó vesztegzár okozta pszichés és anyagi terhekről, akadozó élelmiszer- és egészségügyi ellátásról, valamint az ideiglenes karanténkórházakban uralkodó körülményekről panaszkodtak.

A kínai közösségi platformokon közzétett, a sang­haji intézkedéseket és azok hatásait bíráló tartalmakat azonban gyorsan cenzúrázzák.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1231
szavazógép
2022-04-27: Világfigyelő - :

Egyre súlyosabb menekültválságot okoz a háború

Akár nyolcmillió fölé is nőhet idén az ukrajnai háború menekültjeinek száma a mostani 5,2 millióhoz képest – jelentette be az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
2022-04-27: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Elkezdték a körgyűrű építését

Megjelentek az erőgépek a szotyori határban, megkezdődött a Sepsiszentgyörgyöt északról elkerülő körgyűrű építése.