A magyar államiság szempontjából kiemelkedően fontos, Aranybulla néven közismert dokumentumot, a függő aranypecséttel ellátott oklevelet II. András király 1222 tavaszán, de még május előtt adta ki. A kerek évfordulóra a Magyar Nemzeti Levéltár közléseiből és a Rubicon történelmi folyóiratból állítottunk össze anyagot.
Az aranypecséttel megerősített uralkodói kiváltságlevelek, az úgynevezett aranybullák között kiemelkedő hely illeti meg II. András király 1222-ben kibocsátott oklevelét. Bár hét példányban adták ki, egy sem maradt meg eredetiben, hiteles szövegét Nagy Lajos király 1351. évi átírásából ismerjük. Magát a kétoldalas aranypecsétet is ismerjük, két példányban maradt fenn, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára gyűjteményében őrzik. Esztergomban, a Prímási Levéltárban őrzik továbbá az Aranybulla egy, négy főpap által lepecsételt másolatát, amely valószínűleg 1318-ban készült.
Előzménye
Az Aranybulla kiadásának előzménye a II. András (1205–1235) kormányzása által kiváltott általános elégedetlenség kirobbanása volt, mely szinte minden joggal bíró társadalmi réteget érintett. A bárók körében az váltott ki feszültséget, hogy a király velük szemben külföldi bizalmasainak juttatott számos tisztséget, továbbá hogy szorult anyagi helyzetében a szaracénoktól és a zsidóktól kért pénzügyi segítséget, így befolyáshoz juttatta őket a magyarországi só kereskedelmében. A nagybirtokosok és a közvitézek közötti réteget alkotó szerviensek jogaik csorbulását, a bárók hatalmaskodását rótták fel Andrásnak, aki a királyi vármegye gyengülése, a birtokok elosztogatása után egyes vidékeken már semmilyen befolyással nem rendelkezett.
A sérelmekből eredő feszültség eredményeként az érdekszövetségre lépő különböző társadalmi csoportok az 1222. évi törvénylátó napokon rákényszerítették II. Andrást követeléseik elfogadására és törvénybe iktatására, ezeket összegezte a kiadott Aranybulla.
Tartalma
A Fehérváron kelt oklevélben András ünnepélyesen megfogadta, hogy a vámhelyeket és főbb tisztségeket ezentúl az ország főnemeseinek juttatja majd, illetőleg hogy szakít addigi politikájával, és anyagi helyzetét nem egész megyék eladományozásával próbálja meg stabilizálni. Szintén a királyi gazdaságpolitika kritikája volt az a szakasz is, melyben II. András ígéretet tett arra, hogy egy évnél gyakrabban nem fog új pénzt veretni.
Az uralkodó biztosította a szerviensek birtokainak adómentességét és személyi szabadságukat, illetve katonáskodásukat a határokon túl csak az uralkodó költségén tette kötelezővé. Nekik kedvezett az a pont is, mely kötelezővé tette a sérelmek előadására alkalmas fehérvári törvénylátó napok évenkénti megrendezését. A szervienseket érintő 11 pontban biztosított kiváltságokból eredtek a későbbiek során a Werbőczy István által 1514-ben készített Hármaskönyv (Tripartitum) sarkalatos nemesi jogai.
Az Aranybulla szabályozta a földbirtokok öröklődését is, létrehozta a leánynegyedet, melyet a fiú utód nélkül elhunyt birtokosok leánygyermekei kaptak meg. Az oklevél egyik leghíresebb pontja a 31. szakasz, az ellenállási záradék volt, mely a törvényeket meg nem tartó uralkodó elleni fellépést engedélyezte Magyarország egyházi és világi méltóságai számára.
Utóélete
Az Aranybulla 1222-es kiadását követően évszázadokon át meghatározó volt, noha szövegét már saját századában is többször átírták, a későbbi századokban pedig a politikai és jogi gondolkodás mindig saját korának társadalma és nyelve szerint értelmezte a rendelkezéseit. A későbbiekben az 1222-es törvény szövegét tekintették az első írott magyar alkotmánynak, elsősorban azért, mert az uralkodó és a kiváltságokkal rendelkező nemesség egyességét látták benne: a királyi hatalom korlátozását, a középkori értelemben vett szabadságjogok elismerését.
Az Aranybulla 1222. évi formája nem bizonyult véglegesnek: kilenc esztendővel később, fokozott egyházi nyomásra II. András az oklevél megújítására kényszerült, komoly kiváltságokat adományozva az új változatban az egyházi vezetőknek. Az Aranybullát IV. Béla király is megújította 1267-ben, majd 1351-ben Nagy Lajos, aki az ősiség törvényének beiktatásával évszázadokra meghatározta az öröklési rendszert. Mária királynő 1384-ben, Mátyás király 1464-ben újította meg. Koronázási esküjében valamennyi magyar király fogadalmat tett az oklevél jogi rendelkezéseinek megtartására.
A Szent István napjára előírt, panaszokat meghallgató székesfehérvári gyűlés a későbbi országgyűlések előképe lett, a magyar parlamentarizmus kialakulásának egyik alappilléreként. A magyar Aranybullát méltán emlegetik Európa első szabadságlevelei között, mint a társadalmi szerződések középkori előzményét, többször párhuzamba állítva a Földnélküli János által 1215-ben kiadott angol Magna Cartával.
A bulla fémpecsét-lenyomatot jelent. Az aranybulla kifejezés – kisbetűvel – aranyból készült pecsétlenyomat, az Aranybulla – nagybetűvel – II. András király szóban forgó, 1222-i oklevelét jelöli.
A XXXI. cikk
Kelt Klétusnak, az egyház prépostjának keze által a megtestesült igének ezerkétszázhuszonkettedik esztendejében. (...) Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyenként, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az őmaradékaiknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtlenség szégyenvallása nélkül ellenállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké. Kelt Keled kezéből, ki egri prépost és kancellárunk; a testté lett ige után ezerkétszázhuszonkettedik esztendőben, mikoron tisztelendő János esztergomi, tisztelendő Ugrin kalocsai érsekek, Dezső csanádi, Róbert veszprémi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma győri, Bereczk váci, Vincze nyitrai püspökök voltanak, a mi királyságunknak tizenhetedik esztendejében. (1000 év törvényei)
Szerkesztette: Szekeres Attila
