Az unitárius templomban közönségsikert aratott dalok, amelyek többségét kortárs költők verseire írták, a jó hangulaton túl a verszenésítés változatosságára is rávilágítottak. Az Evilági ugyanis láthatóan és hallhatóan, az immár néhai Dinnyés József daltulajdonos megközelítésével ellentétben – amely szerint a megzenésített verseknél a zene másodlagos szerepet játszik, mintegy az előadhatóságot erősíti csupán –, a jól hangszerelt, leginkább szaxofonszólókkal fűszerezett (Gábor Szabolcs kiváló játékának köszönhetően), karakteres ritmusokra épülő (Gyergyai Szabolcs basszusgitár és Pál Gábor dob) hangzást kedveli. A KorTárs összeállításban pedig egyenesen rockosra hangszerelt és nem egy esetben a korábbi lemezeken megjelent dalok áthangszerelt változatai hangzottak el, melyekben Orbán Ferenc elektromosgitár-játéka adta meg az alapot, legyen szó például Farkas Wellman Éva bensőséges vallomásairól vagy Varró Dániel gyermekverseiről. Ebben a tekintetben a versek inkább igazi dalszövegekként működtek, amit a gyakori szó- és sorismétlések csak erősí­tettek.

A koncerthangulat tehát adott volt, s a gyermekek, közöttük a fiatal zenészek gyermekeinek jelenléte, sőt, bekapcsolódása – hiszen ebben a zenei környezetben növekedve még a felnőtteknek szóló dalok némelyikét is ismerik –, de az egész közönség reakciója azt is jelezte, hogy egyre nagyobb tábora van az Eviláginak. A több mint egy évtizede helyi zenészeket, kórusokat bevonó széles körű zenei projekt névadója lett egy immár tizenkét lemezzel (ha ide számítjuk a BRVLG névre keresztelt, ugyanazon zenészek által jegyzett korongot is), több klippel és több száz fellépéssel magának nevet szerző zenekarnak, amely a kezdetekhez hűen, ám mindig változó, alakuló „kivitelezésben”, sőt, összetételben (a négy alaptag mellé sokszor társulnak más zenészek is) viszi a verset közönsége elé.