A tánc alá való zenét ritkán hallgatja az ember csak úgy önmagáért, ezért nem is igen fedezi fel benne azt az (ős)erőt, amit talán egyedül a muzsikus érez/ért meg igazán. Különösen érvényes ez akkor, amikor a tánc hevében, párunkhoz igazodva vagy egyéni önkifejezésben leljük kedvünket, s bár a muzsika átitatja lelkünket, másodszerep jut annak a hangzásnak, ami a gyökere ennek az érzésnek.
A magyarpalatkai muzsika minden táncházban otthonosan hangzik immár több évtizede, de mégis rendkívüli minden olyan alkalom, amikor a Mezőség eme kincsét az eredetihez legközelebbi hangzásban halljuk vissza. Ehhez kellenek olyan muzsikusok, akik alázattal közelítenek népzenei anyanyelvünkhöz, nem próbálják azt saját egyéniségükhöz igazítani, hanem minden képességüket latba vetve megtanulják az öregektől ennek a muzsikának minden belső rezgését. Koncz Gergely veszprémi prímás ezt teszi több évtizede. A magyarpalatkai muzsikával a neves Kodoba zenésznemzetség révén ismerkedett meg, és zenésztársaival olyan lemezt állítottak össze, amelyen nem a stúdiótiszta hangzás érvényesül, hanem egy fásszín födéme alatt rögzített élő muzsika. A közösségi színpadon pénteken este fellépő Koncz Gergely prímás, a népzenei körökben élő legendának számító Fekete Antal „Puma” brácsás, Havasréti Pál nagybőgős és a felvételen kontrázó Liber Endre helyett beugró csíkcsomortáni Ferencz Dávid lemezbemutató koncertje hiteles tolmácsolása volt népzenei anyanyelvünk egyik gyöngyszemének. A hangzó anyag első részének találóan adták a Viszlek magammal címet, hisz Koncz Gergelyék előadásában a magyarpalatkai muzsika valóban magával ragadta a közönséget, s talán ebből a hangzásvilágból otthonra, a városnapok utánra is jutott.
