Na, csavarjunk egyet rajta, és ez lesz belőle: „Ki mondta, hogy meg tudod változtatni a világot?” Szkeptikus lennék? Megtörténhet. Nem akarok újra a világnapokról fecserészni, régebb már egyszer megtettem. Mondjuk, a Föld napja mégis jobban hangzik, mint a vécé­papír-világnap, mert ilyen is van ám. És rendkívül szép, megható, ami világszerte ilyenkor megannyi helyen végbemegy. Fákat ültetnek, takarítanak, tisztogatnak, felhívásokkal, szívhez szóló beszédekkel érzékenyítgetnek. De hát minden csoda három napig tart, aztán lapozni kell, vágni megint a fákat, megvenni a hatodik autót, magánrepülőt. Hatalmi harcokat folytatni, háborúzni, s mit tudom én, még mit tenni azért, hogy következő évben még elkeseredettebben, kétségbeesettebben kapjuk össze magunkat, és óbégassunk, hogy mindjárt ledob a Föld magáról. Mert megtehetné jó nyugodtan, és egy szavunk se lehetne. Mióta megy a duma, hogy az utolsó lehetőségeinkkel kellene élnünk, mentsük még, ami menthető, hogy mi lesz majd a gyermekeinkkel, unokáinkkal, Istenem, Istenem! Aztán a nagy óbégatások közepette marad minden a régiben.

Tiszteletre méltóak azok a komolyabb próbálkozások, amelyekkel valóban érdemben próbálnak szervezetek, közéleti szereplők mozdítani valamit, de valahogy mindez édeskevésnek tűnik, ha napról napra egyre nagyobb a baj. Akkor mi a teendő? Én, a kisember mit tehetek vagy ne tegyek, hogy az unokáim jövőképe legyen kicsit derűsebb? Nem öntöm a használt olajat a kagylóba. Szétválogatom a szemetemet. Nem hagyom a pillepalackot, sörösdobozt, de még a használt autógumikat az erdőnek sem közepén, sem szélén. Ez idáig stimmel. De van, aki ott hagyja, szóval mégsem stimmel. Aztán a Föld napján majd valakik összeszedik. Jó nagy büntetéseket kellene a szemetelők nyakába sózni. Csakhogy az erdőben ki büntessen? Az aki épp a fákat vágja, viszi, lopja? Azt hiszem, kezdek megint valamibe belebonyolódni, amihez én tényleg kicsi vagyok. Ja, még előkereshetem a fiókból a valamikori műanyagmentes hónapokra rendelt kis zsákocskáimat, és abba pakolom a piaci leveszöldséget. Mert minek várjam ki a következő műanyagmentes őrületet (az a csoda csak kicsit tartott tovább három napnál), megpróbálok magamtól felelősségteljesnek lenni. Hát így. Elmúlt a Föld napja, amelynek egyébként saját himnusza is van. Kezdő sora: „Hány háború után vagyunk már?” Aztán ez is benne van: „Most némítsd el elméd zaját!” Hát...