Fortyogtam pár percig, hogy nem fogom látni, mi van vele, aztán megmosolyogtam magam. A kutya sem fog az én autómmal foglalkozni, nem ér annyit. Elég régi, nincs benne semmi extra, amiért érdemes lenne kirámolni, igazából csak nekem érték, összenőttünk, jól kiszolgál, ügyes kis járgány, de félteni… Nem az ilyeneket szokták „megtámadni”. Csak épp a visszapillantó tükörnek ne essen neki senki az éjszakai órákban, és akkor minden rendben van. Majd holnap utánamegyek, hátha vissza tudok állni, az a fontos, hogy végre visszatért az élet a városba.

Nagyon is. Nem is tudtam, hogy ilyen sok ember él a szülővárosomban. Na persze, máshonnan is érkeztek, de akkor is. Annyi rendezvény volt a város minden pontján, nem hiszem, hogy akadt volna valaki, aki ne talált volna kedvére valót. Biztos, sokan nem engedhették meg maguknak a nagy evés-ivást, bevásárlást, de a nézelődés, az utcazene, az esti koncert nem került pénzbe, és a színházjegyek sem szálltak a csillagos égig. Élet, jó hangulat, zene lépten-nyomon, a visszakapott szabadságot tapogató óvatos vagy teljesen felszabadult emberek színes kavalkádja. Nagyon hiányzott, kiböjtöltük. Hogy később ennek is böjtje lehet? Ne fessük az ördögöt a falra, mindig azt kell megélni, ami épp van. A mostani pillanatot, és aztán majd meglátjuk.

Ami engem illet, még csak ki sem kellett mennem minden este, van annak előnye, ha az ember a központban lakik. Felhallatszik a koncert, ha tetszik, kiülök a teraszra, ha nem, elvonulok a hátsó szobába. Szeretem a jó utcazenét, bolondságokat, ki is fogtam párat. De leginkább mégiscsak az emberek boldogsága, a „végre kiszabadultunk”-érzés jól látható eufóriája dobott fel. Többször mentem ki én is, akár ugyanazokra a helyekre, és ha pont nem történt számomra semmi figyelemfelkeltő, akkor is húztam az időt, míg hazamegyek. Vagy csak újra megcsodáltam azt a zöld ruhát, bordó kabátot (azt fel is próbáltam), a gyönyörű táskát, amely persze mind ott maradt, mert nemrég fizettem ki egy számottevő gázszámlát, és ott az autó is, amely szintén nem vízzel megy. Az a rongyos régi, amelyiket a hatodik utcában hagytam…

De jól megvagyok a zöld ruha és a bordó kabát nélkül, az utcazenét nélkülük is élveztem. És ha nem jön közbe semmi, ilyen cuccok és gyönyörű táskák jövőre is lesznek. (Na jó, gázszámlák is, de fő az optimizmus.) Különben is, a lányaimtól kaptam anyák napjára egy vagány gyűrűt. És a kis járgányom is épen a helyére került.