Pár napja futótűzként terjedt a hír, miszerint egy szabadon sétáló oroszlánt láttak a városszéli utcákon. Figyelmeztették az ott lakókat, hogy legyenek elővigyázatosak, ha találkoznak vele, felejtsék el a szelfizést. Az állatkerti igazgató szerint nem onnan lépett meg, tőlük egy példány sem hiányzik. Cirkusz sem járt a környéken. Aztán a legutolsó információk szerint nyoma veszett, sehol sem találják. Ki tudja, azóta hol kószál?

Történt régebb furcsa dolog Sepsin is, épp a barátnőmmel. Sok évvel ezelőtt kinézett az ablakon, és egy elefántot látott az utcán. Azt hitte, megbolondult, vagy az előző esti bulin valamit beszippantott, amit nem kellett volna, de csak a város szélén vendégeskedő vándorcirkusz ormányosa járt arrafelé. Ez sem mindennapi történet, de erre legalább megvolt az „észszerű’’ (hm…) magyarázat. De az eltévedt oroszlán…?

Vannak helyek, ahol állatkerti kedvenceket lehet örökbe fogadni. Jópofa kezdeményezés. Mondjuk, hogy örökbe fogadok egy elefántot, felviszem, felszuszakolom, gyűröm-gyúrom az emeletre, és ha nem szorult be sehová, majd naponta visszaszuszakolom, gyűröm-gyúrom, leviszem megsétáltatni. Nem kis meló, és hát nem lesz olcsó mulatság etetni sem. Vagy a kígyót a vállamra dobom, és lefutok vele egy kis piaci bevásárlásra. Az elefántnak. Jaj, mit is eszik egy elefánt? Karácsonykor a majomnak sapkát és sálat kötök a tavalyi kesztyű, zokni mellé. Na jó, persze hogy nem így történik a dolog. De kimehetek a haverokkal az állatkertbe, és bemutathatom nekik a teknősbékámat.

Akár ajándékozni is lehet. Mármint örökbefogadást. A gyermek születésnapjára kap egy zsiráfot, örökbe fogadom neki, majd mehet a barátaival az állatkertbe, és vagánykodhat, hogy a leghosszabb nyakú, az ott hátul az övé. Mifelénk tudomásom szerint nem dívik ez a szokás, úgyhogy nem kell azon morfondíroznom, hogy mit válasszak a következő születésnapjára örökbefogadásra a legközelebbi helyen. Mert állatkertekben sem tobzódunk kis városunkban, legalább Brassó mellé kéne menni egy tisztességesebb örökbefogadásért.

Hogy mi lehetett a fejében annak a szerencsétlen oroszlánnak, amikor nyakába vette a világot? Lehet, hogy elege lett az eddigi életéből, és elindult örökbe fogadó, érző lelkek után nyomozni. Ő is csak egy macska (csak egy kicsit nagyobbacska), aki elárvultan bolyong egy ismeretlen város utcáin. Jó lenne, hogy aki véletlenül találkozik vele, gondolkozzon el ezen, mielőtt kétségbeesett üvöltések közepette, fejvesztetten menekülne. Nem kell felvinni az emeletre, csak becuccolni a legközelebbi állatkertbe és ott örökbe fogadni. Etetni sem kell a nyomorult kis fizetésből, nyugdíjból, csak látogatni, szeretgetni és büszkélkedni vele az irigykedő ismerősöknek.

Szegény oroszlán, vajon merre jár?