Szinte mindegy, milyen területről van szó, az egyszerű romániai polgár rendszeresen abba botlik, hogy bizonyítania kell, hogy semmilyen hátsó szándéka nincs, nem készül átverni, megkárosítani az országot. Szerencsésebb csillagzat alatt létező államokban ez pontosan fordítva szokott lenni, azaz a hatóságok a hozzájuk forduló emberekről eleve azt feltételezik, hogy becsületesek, tisztességesek, nyilván, míg be nem bizonyosodik az ellenkezője.

Az állam viszonyulása a legszembeötlőbb talán az adóügyekben, ahol esetenként agyzsibbasztó elképzelésekkel állnak elő a csalást elkerülendő. Friss példája ennek az a szerdán elfogadott sürgősségi rendelet, mely a munkavállalókra nézve kedvező előírást is hoz – lehetővé téve a bruttó minimálbér kétszáz lejjel való adómentes emelését –, ám pár sorral odébb már egy első látásra furcsa rendelkezést találni. Eszerint a kormány arra kötelezi a futárcégeket, hogy szolgáltassák ki az online vásárlásokkor készpénzzel, utánvétellel fizetők adatait.

Tisztességes polgárban azonnal megfogalmazódik a kérdés, hogy erre miért is van szükség? Szerencsére az adóhatóság tisztázta, hogy tulajdonképpen azokat az online kereskedelmet folytatókat szeretnék nyakon csípni, akik adót csalnak, nem fizetik az illetékeket. Kész szerencse, hogy megmagyarázták, ugyanis a kormányszóvivőnek az elfogadás után sikerült oly sejtelmesen beszélnie az új szabályról, hogy egyből úgy tűnt: a hatóságok szemében bárki, aki készpénzzel fizet az online rendelésért, bizony gyanús, potenciális adókerülő. Ehhez képest kiderült, a jogszabály előírásai végül is a becsületes vásárlók érdekét szolgálják, elviekben. Ez viszont sovány vigasz, miután a kormányszóvivőnek sikerült a kommunikációs bravúr, és az átlagpolgárnak megint az volt az érzése, hogy alapból gazembernek nézik, még jobban a körmére néznek.

Nyilván érthető, hogy minden államnak az az érdeke, hogy a bevételek befolyjanak az államkasszába, lehetőleg mindenki tisztességesen törlessze az adókat, illetékeket, de amint azt már hosszú ideje hallhatjuk, Románia nem áll túl fényesen ezen a téren. Ezért – amint azt a kormányszóvivő is alaposan elmagyarázta – minden eszközt megragadnak arra, hogy a behajtás minél hatékonyabb legyen. A gond az, hogy a különböző intézkedések igen gyakran éppen azokat érintik kellemetlenül, akiknél a legkisebb a valószínűsége annak, hogy adócsalásra adják a fejüket.

Egy másik probléma, hogy mint oly sok más területen, a román állam adóügyekben is ágyúval vadászik verébre. A fent említett előírásoknál is ez az érzése támad az embernek: bekérnek egy irdatlan adathalmazt, majd abban keresgélnek, ahelyett hogy indulásból kiszűrnék azokat, akik tisztességesen játszanak (nem nehéz őket azonosítani, hiszen „nem bújnak el” az adóhatóság elől sem), majd ezt követően alaposan ránéznének a fennmaradó, valóban gyanús alanyokra. Nem igazán világos, mitől hatékonyabb az, ha mindenkit egy kalap alá vesznek, indulásból gyanúsként kezelnek, ismét csak megerősítve, hogy az állam szemében eleve mindenki bűnös, míg be nem bizonyosodik az ellenkezője. És el ne feledjük, mindeközben lépten-nyomon elvárják, hogy legyünk lojálisak, kötelességtudóak, adózásban is.