A Székely Nép 1936. július 5-i számában bukkantam rá egy harmincéves véndiák-találkozó beszámolójára. Érdekes a híradás, mert nemcsak a Református Székely Mikó Kollégiumban 1906-ban végzett huszonhárom diák nevét sorolta fel, hanem azt is, hogy 30 év múltával hol éltek és milyen szerepet töltöttek be az akkori Románia, illetve Magyarország társadalmában. A felsorolt nevek között feltűnt többek között a Rádai Dénesé, aki Budapesten a Nemzeti Színház rendezője volt.
A Schöpflin Aladár szerkesztésében kiadott Magyar Színművészeti Lexikonban születési dátuma és szülőhelye megjelölésével egy rövid szócikk található róla. A Református Székely Mikó Kollégium 1905–1906-os Értesítőjében azonban a végzős diákok között Rádai néven nem volt senki, de egy Ráduly Dénes nevű igen. A keresztnevek azonossága révén sejtésem rá terelődött.
Még nyomatékosabbá vált azonossági feltételezésem a kollégium 1908–09-es Értesítője fellapozása után, mert a Végh Endre és Döme Bálint tanárok által összeállított kimutatásban, melyben a Kollégium első érettségiző osztályától, 1893-tól 1908-cal bezárólag az ott érettségi vizsgát tett összes diák nevét, 1908-ban ismert lakóhelyét, polgári állását is felsorolták, Ráduly Dénes születési éve és szülőhelye azonos volt a Magyar Színművészeti Lexikonban szereplő Rádai Dénesével. Csak a foglalkozás nem talált, Ráduly Dénes a kimutatás szerint 1908-ban tanárjelölt volt Budapesten…
Végül a további levéltári és bibliográfiai kutatások bizonyították gyanúmat, Rádai Dénes, mi több, az 1945 utáni Rátai Dénes egy és ugyanaz a Református Székely Mikó Kollégiumban 1906-ban érettségizett Ráduly Dénessel, aki 1887. július 3-án született Nagyborosnyón. Szülei földművesek voltak. Édesapja Ráduly István, édesanyja Ütő Zsuzsanna. Testvérei közül kiskorukban ketten, Ágnes és (I.) Ilona torokgyíkban, ketten, István és (II.) Ilona himlőben hunytak el. A felnőtt kort testvérei közül Rozália és Sándor érte meg. Nővére, Ráduly Rozália 1899-ben az akkor Nagyborosnyón, Szitabodzán, 1907 után Szovátán fakereskedéssel foglalkozó Polifka Gyulához ment férjhez.
Dénes elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit 1898–1906 között Sepsiszentgyörgyön a Református Székely Mikó Kollégiumban végezte. Gimnazista korában jó szavaló, zenész és sportoló, a Kőrösi Csoma Sándor Ifjúsági Önképzőkör tagja, a kollégiumban 1905-ben és 1906-ban meghirdetett szavalóversenyek győztese, a kollégiumi zenekar nagybőgőse (két iskolatársát is tanította nagybőgőzni), az Ifjúsági Országos Tornaversenyen 1905. május 27–28-án Budapesten részt vevő, első díjat és a vándorzászlót végleg elnyerő húsztagú kollégiumi tornászcsapat tagja volt. Érettségi után 1906 őszén a budapesti egyetemre iratkozott be. Tanári diplomával a zsebében végezte el 1911–1914 között az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiát, színészdiplomáját 1914-ben már Rádai (Ráduly) Dénes névre állították ki. Együtt végzett a későbbi híres színésznőkkel, Bajor Gizivel és Péchy Blankával.
Színészi pályafutása alig ismert. Az egyik újsághíradás szerint 1916-ban Huszár Pufival, Déri Ilonával, Faragó Sárival Kecskeméten léptek fel két előadás erejéig. A budapesti Nemzeti Színházhoz 1915-ben szerződött. Előbb segédügyelő és színész, majd ügyelő, segédrendező, 1923-tól rendező volt. Főként népszínműveket és a klasszikus magyar írók darabjait rendezte művészi érzékkel, rajongó színpadi szeretettel. Rendezői munkáját a színészi játék pontos kidolgozása jellemezte. Egyike volt a Hevesi Sándor-iskola legjelentősebb követőinek.
Budapesten az állatkerti tavon tutajokra épített színpadon rendezésében mutatta be 1924-ben a Lafontaine-társaság Szophoklész dámáját, az Oidipusz királyt, amely Magyarországon az 1922-ben Mikófalván Fejős Pál irányításával rendezett passiójáték után az első legjelentősebb szabadtéri színházi kísérlet volt. Nem az ő hibája, hogy a második előadáson a szervezők által ki nem fizetett statiszták zavargást keltettek, és az előadás botrányba fulladt.
Rendezői pályafutása alatt olyan neves színészeket irányított, mint Rákosi Szidi, Pataki József (1923, Mikszáth Kálmán: A vén gazember), Mihályffy Béla, D. Liheti Juliska (1924, Szigligeti Ede: A mama), Somogyi Erzsi (1925, Boross László: Gyuri úrfi), Uray Tivadar (1925, Cremieux-Decourelle: Constantin abbé), Szentgyörgyi István, Rózsavölgyi Kálmán (1926, Szigligeti Ede: Cigány), Timár József (1926, Gréban, Arnoul: Jézus Krisztusról szóló „Igazi Passió”), Perczel Zita, Várkonyi Zoltán, Ignácz Rózsa, Major Tamás (1934, Török Sándor: Az idegen város) stb.
Az 1920-as évek második felében egy időben ő rendezte a főváros tanügyi osztálya által fenntartott ifjúsági előadásokat, ugyanakkor a Beszédművészeti Iskolának és Rákosi Szidi színésziskolájának is a tanára volt. Amikor 1935-ben a Nemzeti Színház irányítását átvette Németh Antal rendező, aki megszüntette a rendezői állásokat, külön megállapodással, mint „üzemi színpadi ellenőr” megmaradhatott a Nemzetiben. „Ügyeletes rendező tiszt”-ként feladata az volt, hogy mint „esti színpadi inspekciós” vigyázzon arra, hogy a színpadon mindig a megbeszélt művészeti intézkedéseket hajtsák végre. Rövid ideig maradt ebben a számára leminősítést jelentő állásban, 1936-ban nyugállományba vonult.
A második világháború után visszakerült a Nemzeti Színházba. 1947-től újra rendezett, de ekkor már Rátai néven. Bár a Nemzeti Színház közmegbecsülésnek örvendő tagja volt, utolsó önálló munkájaként 1949-ben mint rendező a Macbeth-et jegyezte, azonban a darab valódi irányítója, rendezője a címszerepben játszó Major Tamás volt. Ebben az időben már inkább esti ügyeletesként és segédrendezőként tevékenykedett. Ahogyan jóval később megfogalmazták, az 1950-es évektől „fapados rendező (…), kit kegyeleti tárgyként tart a színház”, akit tisztelt a híres-hírhedt Major Tamás is.
Végleges nyugállományba vonulásáig, 1962-ig többek között éveken keresztül a Városi Színház ifjúsági előadásait rendezte. Besegített a budapesti Madách Gimnázium ifjúsága által 1953-ban színpadra állított Bánk bán és 1954-ben színre vitt Az ember tragédiája rendezésébe.
1974-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanévnyitó ünnepén Színművészeti Akadémiát végzett pályatársaival, Péchy Blankával és Fodor Lajossal együtt gyémánt-, 1979-ben a 115. tanévnyitón mint 65 éve végzetteket vasdiplomával jutalmazták. Élete 93. évében hunyt el. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1980. szeptember 8-án a Rákoskeresztúri temető ravatalozójában volt.
Demeter Lajos
Főbb rendezései
Vitéz Miklós: Öregesen, rangosan (1923), Mikszáth Kálmán: A vén gazember (1923), Herczeg Ferenc: A dolovai nábob lánya (1923), Szigligeti Ede: A mama (1924), Szophoklész: Oidipusz király (1924), Boross László: Gyuri úrfi (1925), Molière: A fösvény (1925), Cremieux-Decourcelle: Constantin abbé (1925), Bisson: Válás után (1926), Berczik Árpád: Himfy dalai (1926), Zsirkay János: Pongrác mester (1926), Gárdonyi Géza: A bor (1926), Vinovich Géza: Szivárvány (1926), Zilahi Lajos: Az ökör (1926), Gréban, Arnoul: Jézus Krisztusról szóló „Igazi Passió” (1926), Szigligeti Ede: Cigány (1926), Cepreghy Ferenc: Sárga csikó (1926), dr. Erdős László: A gyermek (1927), Bibó Lajos: A csodadoktor (1931), Gogol: A revizor (1931), Rostand: Cyrano de Bergerac (1931), Herczeg Ferenc: A három testőr (1932), Herczeg Ferenc: A fekete lovas (1933), Herczeg Ferenc: Szendrei Júlia (1933), Gárdonyi Géza–Balázs Sándor: Öreg tekintetes (1933), Herczeg Ferenc: Balatoni rege (1933), Török Sándor: Az idegen város (1934), Garamszeghy Sándor: Matyólakodalom (1934), Vitéz Somogyváry Gyula: Hűség (1934), Békefi László–Orbók Attila: Boldogasszony dervise (1934), Thury Lajos: Az új vár (1935), Schiller: Don Carlos (1942), Caldwell–Kirkland: Tobacco road (1948), Csokonai Vitéz Mihály: Méla Tempefői (1948), Szophoklész–Bornemisza Péter–Móricz Zsigmond: Magyar Elektra (1949), Shakespeare: Macbeth (1950).
