Mózes László
Ismételten móresre tanítaná a jól ismert Dan Tanasă, a szélsőséges AUR parlamenti párt képviselője az RMDSZ politikusait, illetve mindazokat a kézdivásárhelyieket, akik szervezőkként részt vettek azon az „állami intézményben” tartott rendezvényen, ahol Beke István és Szőcs Zoltán átvehette a magyarországi Vasvári Pál-díjat. Parlamenti interpellációjában Tanasă azt kifogásolta, hogy Fejér László Ödön szenátor, illetve Kulcsár-Terza József képviselő felszólalt a kitüntetés átadásán, ezért elvárná, hogy az RMDSZ elhatárolódjon „a terrorizmus miatt elítéltek kitüntetésétől”, ugyanakkor azt is kérte, zárják ki a két politikust a szövetségből.
E felvetést Fejér László Ödön szóra sem méltatta, Kulcsár-Terza József pedig megjegyezte, számára nyilvánvaló, valakiknek érdekük, hogy a román–magyar kapcsolatokat tovább rontsák.
Összességében figyelmet sem érdemelne az aranyosok legújabb villogása, ám egyértelmű, hogy az arany nevével fémjelzett párt – micsoda csillogás! – képviselője azért is teszi mindezt, mert következetesen magyarellenes, másrészt, mert honatyáinak népszerűsége az elmúlt időszakban alaposan megcsappant, és úgy véli, a magyar ügyekkel mindig nyerő lehet. Az AUR elfogadottsága persze nem azért csökkent, mert a román társadalom többsége felismerte volna a mindenkori nacionalizmus ártalmait, hanem a geopolitikai helyzet hozta őket hirtelen hátrányos helyzetbe. Az ukrán–orosz háború kirobbanása óta ugyanis a román ajkú politikusok többsége s az elemzők is következetesen orosz propagandistáknak minősítik őket, így zuhanórepülésük elkerülhetetlen volt. Viszont kapaszkodnak minden fűszálba, s a Vasvári Pál-díj átadása ismételten jó támadási lehetőségnek bizonyult.
Kérdés persze, hogy a román társadalom meddig vevő az efféle gerjesztett indulatokra, mikor elégelik már meg az értelmetlen és túlfűtött jajveszékelést. Vélhetően nekünk, erdélyi magyaroknak is bőven van még dolgunk e téren, román ajkú szövetségeseinknek higgadtan, türelemmel kell elmagyaráznunk a magunk álláspontját. A Vasvári Pál-díj átadásán mind Beke István, mind Szőcs Zoltán újólag elmondta, nincs mit megbánniuk, mert nem követtek el semmit. Ennek ellenére továbbra is terroristaként bélyegzik meg őket, hiszen a székelyföldi terrorvádként ismert ügyben ítélték öt-öt év börtönbüntetésre őket, noha a magyar közvélemény változatlanul koncepciós eljárásként, koholt vádként tekint az ügyre. Ezt erősíti egyébként a napokban átadott elismerés is, hiszen maguk a díjat odaítélők is nyomatékosították: lelket kívántak önteni – bezártságuk idején is – a két elítélt fiatalba, ugyanis bebörtönzésükkel „az itt élő székelyeket, illetve erdélyi magyarokat akarták megfélemlíteni”.
Noha újabban egymást követik a némiképp erőltetettnek tűnő, de továbbra is jól irányzott magyarellenes megnyilvánulások, nincs más lehetőség, mint érvelni, meggyőzni lehetséges román ajkú szövetségeseinket a magunk igazáról. Például fel kellene göngyölíteni a Beke–Szőcs-ügy szálait, s a történtek leírása, lefordítása után azért is cselekedni kellene, hogy e két, magát következetesen ártatlannak valló fiatal ne örök megbélyegzettként – „terroristaként” – éljen saját szülőföldjén.
