A Háromszék független napilapot olvasva elgondolkodom egy-egy híradáson. Többek között azon, hogy a szlovéniai hoki-világbajnokságon a hazai sportolók vesztes játékuk végén elénekelték a székely himnuszt. Lett belőle nagy felhördülés. Sicc!
Időnként újra meg újra tudomásunkra jutnak hasonló kirohanások, például a székely zászlók közterületen való kitűzése mindig témává válik, talán mert zászlóink szakrális jelképeink is. Égi jelekkel, amelyek szerintem nem sérthetnek senkit.
Annyira elgondolkodtató az ilyesfajta megnyilvánulás, és egyszerre nevetséges is! Először is tudomásul kellene venni, hogy a székely nép létezik, ezt még a kommunista diktátor Ceaușescu elvtárs is elismerte valamelyest, merthogy lehetett használni népviseletünket, ünnepeink alkalmával előadhattuk népdalainkat és néptáncainkat, hála a hagyományőrzőknek. De már Nicolae Stoica XVIII. századi krónikaíró is említi bánsági krónikájában, hogy a hunok, vagyis elődeink i. sz. 350-ben már a Kárpát-medencében éltek. Egyszóval őslakosok vagyunk ezen a földön, megmaradtunk annyi évszázadon át, és nem bántunk semmit, jelképeink – köztük a himnuszunk – sem rombolnak. Ha valami rombol, az néhány ember rosszhiszeműsége. Minden nép a békességet szereti, azok a különböző nemzetiségű népek is, akik egymás mellett élnek itt, Erdélyben és másutt. A nép mindig jó.
Másodszor azt is figyelmükbe ajánlom a magyarellenes uszítóknak, hogy nemcsak Székelyföld létezik országunkban, hanem például Fogaras-föld, Hátszeg-föld (Țara Făgărașului, Țara Hațegului), Buzău és Bukovina tartomány (Ținutul Buzăului, Ținutul Bucovinei), emellett pedig erdélyi, moldvai, olténiai, munténiai, dobrudzsai föld is (pământul Transilvaniei, Moldovei, Olteniei, Dobrogei), sőt, szászföld is, amelynek románul több neve is forgalomban van (pământul sașilor, ținutul sașilor, pământ crăiesc), mégsem zavar senkit. És a felsorolás nem teljes. A lényeg az, hogy mindezen térségek Románia részei, lakóikkal együtt, akik különböző hagyományokat éltetnek, amiből jó ízelítőt kínálnak a szebeni kulturális napok is. A sok kultúra találkozása még szebbé teszi/tehetné az országot, a másságtól sem kisebb, sem megalázottabb nem lesz sem többség, sem kisebbség!
Ideje lenne megérteni végre, hogy el kell fogadnunk egymást, mert egy országban élünk. A népek közötti béke nagyon fontos: a politikusok jönnek-mennek, de a nép marad, és nem mindegy, hogy békességben vagy gyűlöletben élünk...
Írásomhoz mellékelek egy kis címert: a vlachokét. Központi alakja egy sas, amely ortodox keresztet tart a csőrében, mellette pedig ugyancsak szakrális jelképeket láthatunk: a napot és a holdat. Egy kis nyomtatott füzetben találtam, amelyet a tismanai kolostorban vásároltam néhány éve, kiadója az olténiai érsekség (Mitropolia Olteniei). Van benne leírás is a címerről: ,,Stema Valahiei: vulturul purtând plisc crucea ortodoxă, cu Soarele și Luna alături”, azaz Havaselve, Valachia címere: csőrében ortodox keresztet tartó sas, mellette a nap és a hold. Elgondolkodom, hogy e címer miatt – mivelhogy az érsekség megőrizte, és közreadják – kiket érne felhördülés, szimbolikus ostorcsapás. A craiovai egyházfőt vagy a tismanai kolostor üzletvezetőjét? Azon is elgondolkodom, hogy vajon miért is kerülhetett a nap és a hold a vlachok címerébe. Amelyet személy szerint ugyanúgy tisztelek, mint a saját népem jelképeit, elvárom viszont a kölcsönösséget.
Veres Ibolya, Uzon
