Úzvölgye, katonatemető, csütörtök. A Hősök napja alkalmából a Románok Egységéért Szövetség (AUR) nevű szélsőséges parlamenti párt és a Calea Neamului szervezet hívására több száz román nacionalista sereglett össze, nagy papírlapra nyomtatott román trikolórokkal takarták le a kétnyelvű tájékoztató feliratokat, piros-sárga-kék szalagokat tűztek a temető bejáratánál álló székely kapura. Idegenek serege, jelenlétüket demonstratív zászlólengetéssel nyomatékosítani kívánók csoportja, jogsértésüket, törvénytelen tetteiket hangzatos szónoklatokkal elfedni kívánók társasága. Nacionalista indulatokat korbácsoló, idegenekkel riogató, gyűlöletet szító, régi sérelmeket felrovó történelemhamisítók, az áldozat szerepében pózoló elnyomók hívták ismét harcba a lelkesen tapsoló, himnuszt éneklő tömeget – a hely szellemiségét, szakralitását semmibe vevő, az elesett katonák emléke iránt minden tiszteletet nélkülöző összejövetel volt ez. Hinni merjük: a múlt.

Sepsiszentgyörgy, június 4. Harangzúgás, méltóságteljesen emlékező közösség. A szónoklatok e nap kettősségét igyekeznek megragadni: Trianon igazságtalansága ma, 102 év után is fáj, de 2010 óta június 4. a nemzeti összetartozás napja. A trianoni megemlékezések során a múltba révedés, a megváltoztathatatlan fölötti búslakodás, a sehova sem vezető siránkozás hangját egyre erőteljesebben fedi el a határokon átívelő nemzetegyesítés, nemzetépítés eszméje, annak tudatosítása, hogy hiába élünk más-más országban, mi, magyarok együvé tartozunk, felelősek vagyunk egymásért, segítjük egymást és számíthatunk egymásra. A trianoni megemlékezéseken jó néhány éve már hangsúlyosan megjelenik ez a gondolat – június 4. így egyre inkább szól a Magyarország határain kívül élő magyarokért felelősséget vállaló anyaország és az izmosodó külhoni magyarság összetartozásáról, arról, hogy nincs az a nagyhatalom, mely ezt az együvé tartozást szét tudná rombolni. Június 4. ma már a jelen.

Csíksomlyó, pünkösdi búcsú. Végre ismét szabadon, végre ismét együtt. Korlátozások nélkül, maszk nélkül, távolságtartás helyett újra közelségben. Egymás szemébe nézve, egymás kezét fogva. Igét hallgatva, imát mormolva. Ki gyalog, ki vonattal, ki lóháton. Sokan. Rengetegen. Csendben, rendben, szeretetben. Békességben. Béke és jóság! – a ferencesek jelmondatát az ukrajnai véres háború fájóan időszerűvé teszi, de nem csak emiatt érezhetjük mindannyian magunkénak e felhívást, hiszen, mint Udvardy György veszprémi érsek hirdette: azzal munkálhatjuk a békét, ha tesszük a jót. A csíksomlyói zarándokok feladata a béke teremtése, a jó kezdeményezése, és ez megkívánja a radikális döntést a jó és a rossz között, az élet és a halál között – hangoztatta a búcsú szónoka, emlékeztetve: a békéért, a jóért meg kell küzdenünk. Megfontolandó, bátor kiállásra, cselekvésre ösztönző szavak. Csíksomlyó a jövő. Mert jövő ott van, ahol egység van, ahol béke van, ahol hit van.