És jövője, teszem mindjárt hozzá. Azt kellene most taglalnom, hogy miért is van jelene a helyneveknek és helynévgyűjteményeknek, de én most főleg arra akarom figyelmeztetni nemzettársaimat, hogy hihetetlenül megnőtt fontossága napjainkban helyneveink ismeretének.
Egyszer, évekkel ezelőtt amolyan humoros történetként írtam le katonáskodásom egyik muris mozzanatát. Történt, hogy az egyetemi évek alatt a kötelező hadi felkészítés főleg abból állott, miképpen védjük ki az esetleges ellenséges támadásokat. És a tiszt elővette a katonai térképet, igaz, azt mondta, ez titkos. S mit látunk?, a Kolozsvár környékét tartalmazó térképen jóformán nem is szerepel román elnevezés, s ami igen, az is átírással. Ennek egyszerű a magyarázata, tette hozzá az oktató, hisz ha valaki érdeklődik a falusiaktól valamilyen területrészről, azt csak magyarul teheti, hisz ezen a nyelven tudnak értekezni.
Azóta rengeteg víz lefolyt a Szamoson, bizonyára elmosta a helyneveket is, lehet, még a dűlőket is, de hogy a közeli települések magyar anyanyelvű lakosait megtizedelte, az biztos. A tizedelést nem, de a magyar helynevek elferdítését mi is megtesszük. Utalok arra, hogy pár évvel ezelőtt éppen a Szent György Napok egyik turisztikai asztalánál fedeztem fel egy térképet, amelyen a Sepsiszentgyörgy közeli falvak helyszíneit, dűlő-, patak-, útneveit csak románul olvashattuk. Én szóvá is tettem, a térkép pedig eltűnt. Remélem, nem a magyar elnevezésekkel együtt.
Nos, visszatérve a helynévgyűjtemények jelenére, kissé bosszankodva említem, hogy amikor évekkel ezelőtt Csáki Árpád, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa négy tetszetős kötetben, az azóta elhunyt Coroi Artúr és Demeter Lajos közreműködésével közzétette a Pesty Frigyes-féle hatalmas gyűjtemény székelyföldi anyagát, egyszerűen elsuhantunk mellette, nem mértük fel, milyen óriási szolgálatot tettek nem csupán a helynévkutatóknak, de a terepmunkásoknak, helyi önkormányzatoknak, földműveseknek, földmérőknek. Különösen a föld-visszaszolgáltatások esetében némileg lehetett e gyűjtemény adataira támaszkodni, hagyatkozni, főleg, ha tudtak létezéséről, s meg tudták szerezni az őket érdeklő, érintő feljegyzéseket. Ugyanis ez a hatalmas gyűjtemény, hatvannál is több kötetnyi anyag átfogja a valamikori Magyarország teljes területét, s aránylag kevés az a település, amely kimaradt a gyűjtésből. A magam dolgában tapasztaltam, milyen nehezen volt elérhető az engem érdeklő, Felső-Háromszékre vonatkozó anyag, amely éppen az akkor még Torján tanító, de a budapesti Széchenyi Könyvtárban kutakodó történész-tanár segítségével jutott el hozzám. A zabolai kötődésű, irodalmi tankönyvéért sokat zaklatott, néhai Fejér Miklós zabolai helynévgyűjteményét például segítségül hívták sok terület tulajdonjogának megállapításánál.
Mindezt azért tartom érdemesnek elmondani, mert az aradi származású, jelenleg Kiskunfélegyházán élő Piroska házaspár, Katalin és István ennek a gyűjteménynek Arad és a volt Zaránd megyére vonatkozó feljegyzéseit tették közzé. (Zaránd megye a mai Arad és Hunyad megyéhez tartozó településekből, járásokból állt, a XIX. század végén szüntették meg, s osztották be a szomszédos megyékbe a falvakat és városokat. A Pesty-féle gyűjtés idején tehát külön megye volt.) Az anyagot közzétevő kutatópáros neve nem ismeretlen nálunk felé sem, hisz két esztendővel ezelőtt Apáczai-díjat nyertek az aradi színjátszás történetéről készített összeállításukkal, s más díjakkal is elhalmozták munkájukat itt, Erdélyben és Magyarországon is. Mostani alkotásuk abba az elképzelésbe illik bele, hogy éppen a helynevek tudatos, következetes egybegyűjtése révén olyan régmúlt tudnivalók is előtérbe kerüljenek, amelyeket csupán a nevek, történetesen a helynevek őriznek. Tehát aki e nevekhez nyúl, és magyarázatokat keres, egyszersmind a történelembe is belekanyarodik, mert egy-egy helynév nemcsak pontosabb helymeghatározást jelent, hanem a hozzáfűzött magyarázatok révén bepillantást nyújt elfeledettnek hitt vagy homályos történetekbe, mondákat, legendákat elevenít fel. S a búvárkodók arra is választ kapnak, mikor, minek a hatására tűntek el sokfelé a magyar megnevezések. Ha csupán a településneveket nézzük, sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy Székelyföldet kivéve, néhány más vidéket leszámítva, teljesen használaton kívül kerültek csodálatosan szép város- és faluneveink, más helynevekről nem is beszélve.
A helynévgyűjtemények jelenéről szólva hangsúlyoznunk kell, a gyűjtésre ma is szükség lenne. Háromszéken talán tucatnyi települést kivéve az utóbbi hatvan évben történtek egyéni gyűjtések, amelyek a Pesty-gyűjtéssel egybevetve gazdagabbaknak tűnnek, az akkori, tehát százötven évvel korábbi leírások nem mindenhol ütötték a mértéket, sok megbízott tisztségviselő csak úgy túlesett a központilag elrendelt feladaton.
Piroska Katalin és Piroska István kiadványa nem csupán hiányt pótol, de sarkall is, hogy ne menjünk el közömbösen ismert vagy kevésbé ismert helyneveink mellett, s akár tollat is ragadhassunk, hogy amíg még vannak, jegyezzük, legyen ez is egyik hagyatékunk a jövőnek.
Dr. Péter Sándor
