Június 17. és 19. között Prága adott otthont a korosztályos karate EKF Európa-bajnokságnak, amelyen a sepsiszentgyörgyi Ianculescu Zsófia a juniorok -59 kilogrammos mezőnyében képviselte Magyarországot. A 16 éves sportoló kumite versenyszámban egy győzelemmel és egy vereséggel zárt.
A MTK Budapest és a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club versenyzője az Európa-bajnokságot megelőzően öt napot töltött edzőtáborban a magyar válogatottal, majd ezt követően utaztak a cseh fővárosba. A kontinensviadalon 48 országból közel 1100 résztvevő lépett tatamira és küzdött az öreg kontinens legjobbjainak járó érmekért. A kadét, junior és 21 év alatti rangos megmérettetésre 29 magyar sportoló szerzett indulási jogot.
A háromszéki karatés múlt szombaton tette próbára magát, az első mérkőzésen az ír Emma Grogan ellen küzdött, akit magabiztosan legyőzött (4:0). A következő összecsapását viszont elvesztette, ugyanis az azeri Oksana Nakonechna jobbnak bizonyult (0:3). A folytatásban a sepsiszentgyörgyi versenyző a vigaszágon sem küzdhetett, az azeri sportoló ugyanis a következő találkozón vereséget szenvedett, görög ellenfele jutott tovább.
Vass Hunor elmondta, a 16 éves háromszéki az első kontinensviadalán szerepelt, még bőven van ideje bizonyítani. A sepsiszentgyörgyi klub történetében Zsófia az első lány, aki kijutott Európa-bajnokságra. A magyar küldöttség végül egy arany- és egy ezüstéremmel, két ötödik és egy hetedik helyezéssel zárta a megmérettetést. A Sport-All Sport Club trénere köszöni a kiemelt támogatók, dr. Kondor Attila állatorvos és a Maravet Zrt. segítségét. (miska)