De végre-valahára múlt csütörtökön megtörtént a csoda, s Nicolae Ciucă kormányfő bejelentette: literenként ötven banival száll be az állam a polgárok üzemanyagköltségébe (pontosabban ennek a felével, a másik ötven százalékot a kőolajipari társaságok biztosítják) kereken három hónapig, majd újból elemzik a helyzetet, és ha szükséges, további intézkedéseket hoznak. Ez lenne tehát az alaposan meghányt-vetett, szakértőkkel keresztül-kasul megvitatott döntés, melyről a miniszterelnök utólag azt is elmondta, hogy minden érintett fél számára méltányos és nyilván kiegyensúlyozott. Utóbbi már csak azért is nagyon fontos, mert ebben a sokrétű válságban, melyet a kormánynak éppen kezelnie kell, csakis kiegyensúlyozott döntéseket lehet hozni, ha nem szeretnék, ha azoknak később nem kívánt következményei lennének. Magyarán nem lehet elengedni a gyeplőt, most ennyire telik az államkasszától, az árplafonálás, a haszonkulcs korlátozása – amit az egyébként koalíciós partner szociáldemokraták javasoltak –, netán az áfával, jövedéki adóval való zsonglőrködés nem járható utak – magyarázta.

Nem kétséges, Nicoale Ciucă és finomvegyes csapata nincs könnyű helyzetben, ez részben érthetővé teszi, hogy hosszabb ideig piszmogtak a döntéssel, és némi magyarázattal szolgál arra is, hogy miért sikerült csak ilyen megoldással előállniuk, de ugyanakkor ez alkalommal is nyilvánvaló, hogy  csak felemás intézkedésre futotta. Más hasonló esetektől eltérően most nem feltétlenül a nesze semmi, fogd meg jól helyzettel szembesülünk, porhintésnek nevezni is igazságtalan lenne, de valljuk be, ennyi agyalás, egyeztetés, tervezés után azért többre számítottunk. Sajnos, ez alkalommal is „rejtély”, hogy a döntés előtt a koalíció különböző berkeiből elhangzott ötleteket miért nem sikerült egy olyan konstrukcióba összegyúrni, mely több sikerrel kecsegtetett volna, ez alkalommal is miért volt erősebb a politikai kakaskodás. Mert bárhogy is vennénk, az ötvenbanis kompenzáció hatékonysága már most igencsak kétséges, távolról sem világos, önmagában – további intézkedések hiányában – mennyit képes az üzemanyagárak „vágtatásából” visszafogni. A kérdésre nyilván az eljövendő három hónapban kapunk egyértelmű választ, de túl sok derűlátásra nincs okunk.

Mindent összevetve, keserű szájízzel vagyunk kénytelenek ismét megállapítani, hogy az ország döntéshozói újból nem erőltették meg magukat, és ha nem is feltétlenül tessék-lássék döntést hoztak, de sikerült kiválasztani az egyik leg­gyengébbet a lehetőségek közül. Ami legtöbb vékony tapaszként szolgálhat egy rohamosan táguló, súlyosbodó seben, melynek megnyugtató gyógyulására mostanság nem igazán számíthatunk. De az távolról sem mindegy, hogy milyen orvossággal próbálkozunk, a placeboszerű keverékek édeskeveset számítanak ebben az esetben.