Kézdivásárhelyen újraindul a filmvetítés

2008. december 9., kedd, Közélet

Constantin Pătru magánvállalkozó 2005 óta béreli az egykori, 1961-ben átadott Május 8., majd Petőfi filmszínház épületét, melyre 2020-ig szól a szerződése. Az épületben For You néven színvonalas, országos szinten is elismert klubot működtet. Az 1300 eurós havi bérleti díjat a magánvállalkozó nem a városnak fizeti, hanem az országos filmterjesztő vállalatnak.

A bérlő 2005 óta perel a filmterjesztővel az épület megvásárlásáért, a legfelsőbb bíróságon az ítélethozást jövő év február 4-re tűzték ki. Időközben a parlamentben megszületett egy törvénytervezet, melynek értelmében a kézdivásárhelyi filmszínház épülete az önkormányzat tulajdonába kerülne, de köteles lenne árverés nélkül, elővásárlási joggal eladni a bérlőnek. Egyedüli feltétel, hogy be kell indítania a filmvetítést. Pătru korábban is próbálkozott vetítéssel, de rendkívül gyenge volt az érdeklődés. A magánvállalkozó már beszerezte a vetítéshez szükséges engedélyeket, felszerelést, és szakembert is alkalmazott. Tervei szerint ebben a hónapban, legkésőbb januárban Kézdivá­sárhelyen újraindul a filmvetítés.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2008-12-09: Közélet - Bodor János:

Kovásznán térdig latyakban

Tegnap reggel latyakos hóval borított utcákon lehetett közlekedni Kovásznán. A főutcákon ugyan már kora hajnalban elindult egy hóeke, de egyedül nem győzte mindenütt elnyomatni a latyakos havat.
2008-12-09: Közélet - Váry O. Péter:

Nagy szilvesztert szerveznek (Költségvetés-módosítás Sepsiszentgyörgyön)

Tegnapi ülésén a sepsiszentgyörgyi önkormányzat újabb költségvetés-módosítást hajtott végre, részint a központi alapokból befolyt összegeket kellett felvezetni a bevétel oldalon (kétmillió a tanügyiek bérére, 157 000 lej fűtéssegély a rászoruló családoknak),...