Demeter J. Ildikó
Furcsa dolgok történnek az igazságügy háza táján mostanában. Meglepőnek csak azért nem nevezhetők, mert már alig akad valaki ebben a mioritikus hazában, aki hinne bármilyen állami intézménynek, a bíróságokat és büntetőjogi törvénykönyveket pedig már évekkel ezelőtt bedarálták a politikai érdekek szerint. A független és pártatlan igazságszolgáltatás már csak olyan szólam maradt, amit a brüsszeli vendégeknek szoktak előadni, hátha nem látnak át a szitán.
Az átverés ezúttal nem sikerült, talán mert az Európai Ügyészség vezetője, Laura Codruța Kövesi korábban Románia korrupcióellenes főügyésze volt, és figyelmeztette is Bukarestet, hogy uniós pénzek nélkül maradhat, ha a visszaélések bejelentőire vonatkozó törvény úgy lép érvénybe, ahogy azt a képviselőház a múlt héten döntő házként elfogadta – épp, amikor Věra Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos Bukarestben tájékozódott. A jogszabály ebben a formájában nem erősíti, hanem veszélyezteti a jogállamot, véli Kövesi, és nincs egyedül: többtucatnyi civil szervezet kéri Klaus Iohannis államfőt, hogy ne hirdesse ki, mások pedig az ombudsmani hivatalt keresték fel, hogy támadja meg a tervezetet az alkotmánybíróságon. A meccs még nincs eldőlve: Iohannis ugyan az első éveiben nagyon hevesen tüzelt a korrupcióellenes törvényeket kilúgozó szociáldemokraták ellen, de aztán ellenállás nélkül leváltotta Kövesit, amióta pedig összehozta a második szociál-liberális koalíciót, azóta csak azt hajtogatja, amit Liviu Dragnea szokott: szüntessék már meg Románia igazságügyi felügyeletét.
Hát, talán jobb lenne szigorítani, ha valóban az európai integrálódás a cél. Különösen a Nicolae Ciucă kormányfőt érintő döntések után: az egyik bíró – akit a miniszterelnök liberális és korrupcióellenességet hirdető pártja nevezett ki tisztségébe, és némi iktatási ügyeskedéssel juttatta épp hozzá ezt az ügyet – egy tollvonással visszautasította a nyugalmazott tábornok plágiumgyanús doktori dolgozatára vonatkozó összes kérés kivizsgálását (és rögtön nyugdíjaztatta magát), a másik pedig a politikai stabilitásra és esetleges erkölcsi kárra (tehát a tisztességes és tárgyilagos igazságszolgáltatástól igencsak távol álló okokra) hivatkozva függesztette fel a plágiumgyanúval kapcsolatos megkereséseket. A gyanút feltáró Emilia Șercan újságíró megfélemlítési és lejáratási ügyében viszont nincs semmi előrelépés, habár az ő kutatásai alapján fordultak többen is a bíróságokhoz. Mindezen egybeesések valahogy elkerülik az ország vezetőinek figyelmét, ezért az igazságszolgáltatás napját is csupa dagályos, általános és valóságfedezet nélküli nyilatkozatokkal ünnepelték meg, az is elaludt közben, akit érdekel a jog.
Az igazságügy állapota azonban korántsem elméleti kérdés, hanem mindenki számára húsba vág. Azért van ilyen állapotban az ország, mert itt csak a tyúktolvajokat büntetik meg, a magasabb polcokon ülők valamiféle védelmet élveznek. Néha gyengébbet (Kövesi hazai tevékenységének fénykorában elég sok közméltóságot ítéltek el), most ismét erősebbet. Minden jel szerint irányt váltottunk, és már visszafelé evezünk. Az örvény szélén...
