Nehéz az elnöki tisztség betöltése után méltósággal visszavonulni. Ion Iliescunak és Emil Constantinescunak talán sikerült, de mindketten a pálya szélére sodródtak, nem volt többé valós beleszólásuk a politika menetébe. Traian Băsescu próbálkozott hazai pályán, az Európai Parlamentben, új pártot is alapított, de mindhiába, többé nem tudott labdába rúgni a döntéshozatalban. Nem véletlenül pályázik hát Iohannis egy magas külföldi pozícióra, NATO-főtitkárként el tudná hitetni, amit mindig is szeretett volna: beleszólhat a világ dolgaiba, a legnagyobb fiúk is partnernek tekintik, sőt, hazája súlyát, befolyását is növeli.

Iohannis első mandátuma eleje óta erős Amerika-, NATO- és EU-pártinak mutatja magát. Igyekezett odadörgölőzni az Egyesült Államok összes elnökéhez, fegyvereket vásárolt bőszen, az unió minden irányvonalát példamutatóan követte, kihasználta német származását és simulékonyságát, szorgalmasan gazsulált a jelentősebb országok elnökeinek, kancellárjainak. Kiszolgálta a Nyugatot, ahogy elvárták tőle, s bizonyára végig ott lebegett szeme előtt egy majdani magas pozíció. Nem véletlenül volt az elsők között, akik a GDP 2 százalékát a hadseregre fordították, és az sem volt esetleges, hogy éppen a német kancellár, a francia elnök és az olasz miniszterelnök társaságába bekérezkedve látogatott Ukrajnába.

Mindez bizonyára nagyon jól mutat a nyugati nagyhatalmak szemében, s kevésbé látják, hogy csak a nekik való megfelelés kényszere miatt tartott Bukarestben sajtótájékoztatót (utoljára tavaly, a járvány idején történt ilyen, egyébként csak nyilatkozni áll ki a közvélemény elé), s valószínű, azt sem érzékelik, hogy sok ponton bakot lőtt, tulajdonképpen nem válaszolt érdemben egyetlen fontos kérdésre sem. Továbbra is fedezi a plágiumgyanúba keveredett miniszterelnökét, mossa kezeit az általa agyontámogatott titkosszolgálatok hatalmát erősítő törvénycsomag kapcsán, cseppet sem érdeklik a megígért és elmaradt reformok. Liberális-demokrata köntösben tetszeleg, de igen könnyen autoriter áldemokratává válik, ha érdekei azt kívánják.

A bukaresti sajtó tudni véli, hogy Iohannis NATO-nagykövetét bízta meg, járja ki neki a kinevezést. Nem lesz könnyű feladata a megbízottnak, hisz sok a jelentkező, és egyre többet hallani arról, hogy az új idők szellemében nőre bíznák a katonai szövetség irányítását. A nagyhatalmaké a döntés joga, és Amerikáé a végső szó, Iohannisnak tehát még sokat kell dörgölőznie, hogy elérje célját. Aligha számít, hogy cserben és elnök nélkül hagyja Romániát. Az elnökválasztással egy kalap alatt tarthatnak előrehozott parlamenti választást is, hisz úgyis át kellene adni a kormányrudat a szociáldemokratáknak. Klaus Iohannis mindig kedvelte az ilyen nagyívű terveket. Csak hát nem mindig úgy sülnek el, ahogy elképzeli. Vajon ezúttal?