Hetven év egy emberöltő. Amikor valakinek mondtuk, hogy 70 éves érettségi találkozót tartunk, csodálkozva nézett ránk, hogy még élünk, emlékezünk, találkozunk. Igen, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium négy osztályának 149 végzős tanulójából nyilvántartásunk szerint még 44-en élünk: 29 leány és 14 fiú.
Az élők java része súlyos beteg, ágyban fekvő, szobafogságra ítélt, de mindannyian a „csodatevő” pirulák meg egyéb gyógyszerek szorgalmas fogyasztói, a világ gyógyszeriparának lelkes támogatói vagyunk. Életünk Teremtőnk kezében van, neki köszönhetjük ezt a szép életkort, annál is inkább, mert mi voltunk egy csoportja azoknak a kísérleti nyulaknak, akik a legkritikusabb korban, világválságban születtünk és éltük le gyermekkorunkat.
Pár kivétellel mind a Román Királyságban születtünk, Francisc nevem ma is ezt igazolja. Elemi iskolánkat a Kicsi Magyar Világban végeztük, majd ismét a Román Királyságban a Református Székely Mikó Kollégiumban folytattuk, végül a Román Népköztársaságban a Magyar Fiúlíceumban és Magyar Leánylíceumban sikerült leérettségiznünk. Közben átéltük a háború borzalmait, keresztülvonult rajtunk magyar, német, orosz, román katonaság, szemtanúi voltunk a zsidók elhurcolásának. Mindenik mély nyomot hagyott ifjú lelkünkben. Majd megértük a szegénység, nincstelenség időszakát és a sok-sok „reformot”, amelyek életminőségünkön nem sokat javítottak. A tervek, nevek, célok hangzatosak voltak, de belőlük jóformán semmi sem lett, mindössze egy Gheorghiu-Dej-, majd Ceaușescu-diktatúra. Az volt a tetőpont. A korszaknak sorainkból is voltak fiatal áldozatai: Ferenczy Árpád és Kisgyörgy Olivér, akik az ’56-os események után ártatlanul kerültek kényszermunkára vagy a Securitate börtöneibe. A folytatásban átéltük a ’89-es „forradalmat” is. Megszabadultunk a gonosztól, de nem a bűntől is. Ma is van politikai manipuláció, erőszak, becstelenség, csalás, tolvajlás, hazugság, kizsákmányolás, torzítás stb.
A Székely Mikó Kollégium valóban Anyánk volt. Az ott kapott ismeretek és nevelés embert faragott belőlünk ebben a világforgatagban. Ennek a legfőbb eszköze a fegyelem és szigorúság volt. (Akkor még működött a testi fenyítés.) Ma mindenkinek beleszólása van az iskola oktató-nevelő munkájába, dühöng a rosszul értelmezett liberalizmus. Ma arra tanítják a még öntudata csírájában élő tanulót, hogy ha sérelem éri, joga van feljelenteni tanítót, tanárt, igazgatót, akár saját szüleit is! Akkoriban a fegyelemre, rendre, tisztaságra a felsőbb osztályos tanulók vigyáztak folyosón, szüneten, bentlakásban. Őket Úrnak, Kisasszonynak kellett szólítani. Tiszteltük őket, példaképül szolgáltak, mert két-három év múlva mi is ezt a szerepet kaptuk. Akkor hogy is ne tiszteltük volna tanárainkat!
1952-ben érettségiztünk. Kicsengetés, zöld szalag, kicsengetési kártya tiltott voltak mint kispolgári csökevény. Kártyát saját kezünkkel keskeny kartonlapocskára rajzoltunk, és egymásnak ajándékoztuk. A bankettet, mivel búcsúelőadásunk M. Solohov Ifjú gárda című színdarabja volt, a városi KISZ-bizottság engedélyezte a tornateremben, alkohol nélkül, tanáraink jelenlétében. Az „osztályellenséget” oda sem engedték be. A tablónkat úgy engedélyezték, hogy azon Marx, Engels, Lenin, Sztálin profiljai voltak felfestve, meg a szocialista ipar és mezőgazdaság szimbolikus képei. A tablóra csak KISZ-tagok képei kerülhettek. Úgynevezett „kulákok, kizsákmányoló ivadékok, osztályellenségek” tablónkra nem kerülhettek. A 20 éves találkozón már annyira csillapodott a légkör, hogy a tablón „nagy tanítóink” arcképét lefestettem, s helyébe a Hervay Zoltán tervezte mikós címer került, és felragasztottam a kiközösítettek fényképeit.
A 10., 20., 25. után a találkozókat Somogyi Gizella, Petke Zoltán és jómagam szerveztük évente. Az első mikós kopjafát Incze Sándor és Petke László állította a szemerjai temetőben Bora István 1848-as honvédtiszt elhanyagolt sírjára azzal a céllal, hogy március 15-én azt tudjuk megkoszorúzni. A vártemplomi első kopjafa vitéz dr. Szőts Dániel nevéhez fűződik. Az ott kialakult kopjafaparkhoz a 90-es években mi is hozzájárultunk egy dupla (fiú-leány) kopjafával. Aztán megszületett az első gyűjteményes krónika, a Mi, az 52-esek, melyet Kónya Ádámmal ketten rendeztünk sajtó alá. Mivel azóta több ilyen, 56-osok, 57-esek és mások is készültek, gazdag iskolatörténeti, társadalmi értéket képviselnek.
Tanáraink közt kezdetben voltak még nyugdíjhatáron túli, régi vágású, nyakkendős, idős emberek, akikre a háború miatt feltétlen szükség volt. Döme Bálint (matematika), akinek óráin fehér cérnaszállal lábukon cserebogarak repültek a fekete táblának, amiért büntetésként „körmöst” kaptunk. Benedek Tivadartól (földrajz) súlyemelőre emlékeztető testalkata miatt rettenetesen féltünk. Gödri Ferenc XI. osztályig tanította a rajzot, kezdetben osztályfőnökünk is volt, természetkedvelő, vadász, Kürtös nevű kutyája nevét harsogtuk végig az úton, amikor vezetésével Sugásba mentünk fát ültetni. Szerettük, főleg, akikben művészi tehetség is rejtőzött, de néha időskora miatt a diákok meggondolatlan, rosszindulatú tréfáinak volt célpontja. Gábos Ödön arisztokrata kinézésű, kissé piperkőc természetrajz-tanárunk, no meg Tenger János matematikus, kezdetben az A-osztályosok főnöke.
Hadifogságból került haza későbbi osztályfőnökünk, Harkó József földrajz szakos, igen kedvelt, de szigorú tanárunk, aki többünk pályaválasztására pozitív hatással volt. Jáni Ferenc kémia szakos tanárt testi fogyatékossága miatt nem vitték katonának. Ezért a Cuba nevet viselte. Kedveltük, mert elbeszélgetett velünk, az ő receptje alapján készült el az a kis csomag termit, amelyet óra előtt a kályhába helyeztünk, s amely vakító lánggal égni kezdett, a tanár úr pedig ijedtében lelépett a katedráról. Baj nem történt, bár a nagy hőtől a kályha öntöttvas rostélya megolvadt.
Rendkívül kedvelt volt Rácz Gábor, a fizikus, aki szemléltetve pár perc alatt meg tudta tanítani-értetni az új leckét. Később, a nehéz időkben igazgatóként is vezette intézetünket.
Salamon Sándor fiatal, finom modorú franciatanárunkat a tanügyi reform után el kellett hagynunk, mert a többség a német mellett döntött. Évek múlva kollégák és őszinte jó barátok lettünk. Halála után névsort hagyott hátra, hogy kik válogathatnak könyvet egyéni könyvtárából. Én is őrzök három ilyen kötetet.
Kese Judit, később Mikó Miklósné természetrajzos tanárnőnk egy igazi nő volt, aki egész környezetére valóságos mágnesként hatott, én valóságos betege voltam az iránta érzett szerelmemnek.
A sort Dani Árpáddal zárom, aki orosz nyelvet tanított, és akit különösen nem kedveltem, de évek múlva mint orosz szakosok együtt dolgoztunk a Leánylíceumban.
A lányok tanárairól nem tudok írni, mert az már külön kötetet igényelne. Helyszűke miatt a továbbiakban csak neveket sorolok fel: Kiss Árpád, Becsei Pál, Dobolyi László, Kelemen Imre, Salamon Ferenc, Gocz Erzsébet, Bodó Jenő, Lurtz Helmut, Döme Zoltán, Finta Gyula, mindannyiukról részletes jellemzést nem írhatok.
A háború során a „felszabadítók” a Mikót is feldúlták. Többek közt a hatalmas könyvtárat is kidobálták az udvarra. Azt sürgősen vissza kellett hordani, nehogy eső érje a drága könyveket. Az így visszadobált könyveket először Bányai László földrajztanár kezdte rendbe tenni. Felállították a dupla polcokat, a könyveket úgy-ahogy, a földről felrakták. Néhány tucat kötetet a könyvtár melletti kis szobában tárolt, ha esetleg a tanároknak az órán szükségük lenne azokra. Aztán Izsák József magyartanár vette kézbe a rendezést. Kissé hosszú orra miatt „Patkánynak” neveztük, de ő azt nevetéssel fogadta. Segítségül mi voltunk a bizalmi emberei: Kónya Ádám, Sárkány János, Gyárfás István, jómagam, de bejártak segíteni néha mások is. A könyveket műfaj szerint osztályoztuk, mindenikről kézzel írott kartotéklapocska készült. Közel két évig minden szabad időnket ott töltöttük. A mai dokumentációs könyvtárban tán máig is megvannak ezek a lapocskák.
1948-ig három osztályban tanultunk: A – jórészt református, falusi, gazdaemberek gyerekei, bentlakók, B – városi, általában jobb tanulók, C – vegyes vallású, inkább mesteremberek gyerekei, mint pl. a nemrég eltemetett Vitéz Erdő Ernő mozigépész, később RMDSZ-aktivista, akit az egész környék jól ismert. Ők eleve nem készültek érettségizni. Az érettségizettek túlnyomó része főiskolát végzett, még ha a rendszer többeket próbált is ebben megakadályozni.
Több kiváló szakemberből csak néhányat említenék. Álljon legelöl Kónya Ádám földrajztanár, polihisztor, akit mindenki ismert, s aki már elsős gimnazistaként kitűnt ismereteivel, ötleteivel, saját szerkesztésű faliújságjával. Deák Ferenc európai hírnevű grafikus, a Kriterion Kiadó logójának tervezője, órák előtt osztályunk bohóca. Sinka Károly színművész, aki a határon túl is hírnevet szerzett, s aki órák előtt kitűnően tudta utánozni tanárainkat. Ördög Zoltán rajztanár, kiváló festőművész, élethűen tudta reprodukálni világhírű mesterek munkáit (pl. Leonardo Madonnáját), de neve nem vált közismertté, mert egy jóakarója a pártnál feljelentette, hogy „szentképeket fest”. Nagy Tibor, a Brassói Egyetem kiváló matematikaprofesszora, aki fiatalon igen sok megpróbáltatáson átesett, amíg elérhette áhított célját. Fábián Ernő (Muki) tanár, író, filozófus, aki már diákként minden kérdésre egy egész előadást tudott tartani. Incze Sándor református lelkipásztor, esperes, kopjafánk állítója, aki egyházi immunitása és kapcsolatai révén sokat segített az alma maternek a nehéz időkben is. Ő is kitaszított volt.
Mérnökeink közül Sárkány Jánost emelem ki, aki külföldi diplomával megalapította a bákói sörgyárat. Kiváló minőségű termékeiért 1987-ben Madridban nemzetközi díjat kapott. Ő képviselte Romániát nemzetközi fórumokon is mint élelmiszeripari szakember. Ma, kiváló gazdaságpolitikánknak köszönhetően, a bákói sörgyár már nem létezik, de Sárkány nevét sem találod sehol! Kányádi Mihály az egykori villamossági vállalat (IAME) vezérigazgatója volt évekig, nevét a város jól ismeri. Soós Tibor szintén külföldi diplomás elektromérnök, valamint Vass Károly mérnök, a dohánygyár igazgatója annak bezárása előtt. Gyárfás István két diplomás mérnök, a háború alatt itt rekedt, majd itt érettségizett magyar állampolgár, későre jutott haza, megjárta Franciaországot, Algériát, majd Magyarországon a Renault autógyár képviselőjeként ment nyugdíjba.
Doktoraink közül említem dr. Nemes Pál nőgyógyász nevét, aki kitelepedett Németországba és magánklinikát létesített Düsseldorfban. Őt is sok, főleg egykori női páciens ismeri még itteni praxisa éveiből. Asztalos László, a gyergyóremetei csodadoktor, aki órák előtt egy-egy társunkat meghipnotizálta.
Töprengéseimnek itt vége szakad. 2022. június 25-én, szombaton megtörtént a várva várt találkozó! Lázár (Kaszler) Magdolna (XI. B), Kónya Ferenc (XI. A), Botos Ferenc (XI. B) öleltük meg egymást, szorítottunk kezet Kelemen (Szabó) Zsuzsanna férjével Gelencéről mint beteg felesége képviselőjével, az egykori 149 végzős diákra emlékezve. Magdolnát leánya, Ferencet felesége kísérte el. Elhunyt osztálytársunk, Somogyi (Csiszér) Gizella (XI. A) emlékét két leánya képviselte. Az alma mater nevében Ferencz Katalin tanárnő köszöntött és „Gránitmatúra-emléklapokat” nyújtott át, nevünket beírtuk az iskola emlékkönyvébe.
Névsorolvasás, emlékezés, imádság, fotózás után a Gróf Mikó Imre-szobornál, valamint két kopjafánknál piros-kék szalagos koszorúkat helyeztünk el, amit fényképen szintén megörökítettünk. A találkozó az egyik főtéri napernyős fogadó alatt, 87–88 éves korunkat feledve, vidám tereferével végződött. Istennek hála!
Botos Ferenc szervező véndiák, ny. tanár
