A tengerkutatás egyik legnagyobb alakja, Jacques-Yves Cousteau egy Bordeaux melletti faluban, Saint-André-de Cubzac-ban látta meg a napvilágot 1910. június 11-én Daniel Cousteau, a városka jómódú és nagy tekintélyű ügyvédjének fiaként.

Az ifjabb Cousteau diákként igencsak öntörvényű fiatalembernek számított, aki nem volt valami kitűnő tanuló, és többször konfliktusba keveredett a tanáraival. Egyik alkalommal, amikor hirtelen jött haragjában gimnáziumának 17 ablakát betörte, még apja tekintélye sem mentette meg a kicsapástól.

Már kora gyermekkorától kezdve vonzódott a vízhez, de a felhők feletti világ is elbűvölte. Húszévesen vették fel a Francia Tengerészeti Akadémiára, tiszti rangjának megszerzése után pilótának készült. Terveit 1935-ben egy súlyos autóbaleset keresztülhúzta: napokig élet és halál között lebegett. Amikor túljutott az életveszélyen, az orvosok azt tanácsolták, hogy rehabilitációs célból lehetőség szerint ússzon minél többet.

Felépülése után egy Toulonban állomásozó hadihajón szolgált. Itt kezdett merülni a mai búvárszemüvegek ősével, s a szemei előtt feltáruló tenger alatti élővilág örökre lenyűgözte. A későbbi neves kapitány, valamint a későbbi Cousteau-dinasztia életében is fontos mérföldkőnek számít 1937. június 12., ugyanis Jacques-Yves Cousteau ezen a napon vezette oltár elé Simone Melichort, egy francia ellentengernagy lányát. Simone mindig is világhíres férje árnyékában élt, azonban meghatározó szerepet játszott a későbbi sikerekben.

A második világháború idején részt vett az ellenállásban, tevékenységéért több kitüntetést kapott. Egy légzőkészülék kifejlesztésén is dolgozott, 1943-ban a társaival közösen megépített nyomásálló kamerával ő forgatta az első víz alatti francia filmet.

Emile Gagnan mérnök segítségével feltalálták a szabad búvárkodásban áttörést hozó, sűrített levegőjű tartályos légzőkészüléket (akvalung), amellyel rekordot jelentő 60 méter mélyre sikerült lemerülni. A felszerelés lehetővé tette, hogy a búvárok ólomtalpú cipő és a felszínre vezető lélegeztetőcső nélkül hosszabb ideig szabadon és biztonságosan mozogjanak a víz alatt, így született meg a „békaember”.

A korvettkapitánnyá kinevezett Cousteau állította fel a francia haditengerészet mélytengeri kutatásokkal foglalkozó csoportját, amely aknamentesítéssel és technikai fejlesztésekkel foglalkozott. Társaival 1948-ban Tunézia partjainál felfedeztek egy római hajóroncsot, amelyet a világon elsőként filmen is dokumentáltak.
 

A Calypso fedélzetén

Cousteau 1949-ben otthagyta a haditengerészetet, és elindította a francia oceanográfiai mozgalmat. A következő évben a híres ír sörgyáros dinasztia tagja, Thomas Loel Guinness jelképes évi egy frank fejében egy kiszolgált aknaszedő hajót bocsátott rendelkezésére. A szolgálatból kivont hadihajót a költséges átalakítás során az akkor elérhető legmodernebb technikai eszközökkel szerelték fel, és a Calypso nevet kapta.

A Calypso kutatóútjain gyakran az egész család is részt vett, így gyermekei, Jean-Michel és Philippe szó szerint a hajó fedélzetén nőttek fel. Első útja a Vörös-tengerre vezetett, ahol 1952–53-ban készítette első színes filmfelvételeit.

Cousteau igazi reneszánsz egyéniségként az utolsó nagy polihisztorok egyike, aki folyamatos és sokoldalú önképzéssel, valamint páratlan tapasztalatai alapján tett szert egyedülálló tengertani szaktudására.

A szikár, hórihorgas és markáns arcélű Cousteau szenvedélyes dohányos volt, aki élete végéig szívta az erős francia idegenlégiós cigarettát, a Caporalt. Igazi francia világfiként rajongott a jófajta borokért, a kiadós lakomákért, és a nőkért is. A Kapitánynak felnőtt korára sem vált könnyebbé a természete, amit kiválóan jellemez, hogy az emberei a háta mögött csak úgy emlegették, hogy „Le Passha”, azaz „A Basa”.

Jacques-Yves Cousteau 1957-től harminc éven keresztül volt a Monacói Oceanográfiai Múzeum igazgatója, ebbéli minőségében olyan kísérleteket irányított, amelyek során a kutatók hosszú ideig éltek és dolgoztak nagy mélységben a víz alatt. Mérnöktársaival „merülő csészealjat” fejlesztett ki, ma az Oceanográfiai Múzeum mellett látható eszközzel több óráig lehetett 400 méter mélységig lemerülni. 1973-ban két fiával és egy barátjával az óceánok védelmében megalapította a napjainkban is működő Cousteau Társaságot, 1981-ben pedig a Cousteau Alapítványt.

Nagy szenzációt keltett, amikor Marseille közelében egy ókori görög borszállító hajó maradványait fedezte fel 41 méter mélységben. A hetvenes években feltárta az 1669-ben Kréta közelében elsüllyedt 58 ágyús La Thérese sorhajót, továbbá az első világháborúban a Kükládok partjainál elsüllyedt Britannic óceánjárót, a Titanic testvérhajóját.
 

Milliók követték

Rendkívül termékeny író is volt, kutatásairól, tenger alatti élményeiről több mint 50 könyvet írt és több mint 120 filmet forgatott, amivel nemcsak a pénzügyi támogatás megszerzése volt a célja, hanem az ismeretterjesztés is. 1952-ben ő jegyezte a National Geographic folyóirat első „tengeri” cikkét. Víz alatti kutatásairól úttörőnek számító felvételeket készített, amelyekkel tömegeket vonzott a mozikba, illetve emberek millióit ültette a tévékészülékek elé.

Az 1953-ban megjelent A csend világa című könyvéből a francia rendező, Louis Malle közreműködésével rendkívül látványos film készült, amely 1956-ban elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma-díját, majd a dokumentumfilm kategóriában az Oscar-díjat. 1960-ban Az aranyhal, 1965-ben A napfény nélküli világ kapott Oscart.

A tenger titkai sorozata több mint egy évtizeden át szerepelt a világ vezető tévéállomásainak műsorán. Sorra jelentek meg további sikerkönyvei, többek között Az élő tenger (1963), A sötétség birodalma (1966), a többkötetes Cousteau-enciklopédia (1974), Kézikönyv a környezetről (1981), Expedíció az Amazonason (1985), A megsebzett tenger (1987) és a Cortez tengere (1988).

Cousteau kapitány hajójának fedélzetén jellegzetes piros kötött sapkájában a trópusi tengerektől a sarkvidéki jeges tengerekig mindenütt felbukkant, folyókban és tavakban is végzett ökológiai megfigyeléseket, eljutott a Nílustól az Amazonasig, a Titicaca-tótól az észak-amerikai Nagy-tavakig. Amikor 1991-ben végighajózta a Dunát, megszakította útját Budapesten.

A legnépszerűbb francia személyiségek közé tartozó Cousteau-t 1972-ben becsületrenddel tüntették ki, és bár nem volt képzett természettudós, 1988-ban a Francia Akadémia is tagjai közzé választotta. 1985-ben az amerikai Elnöki Szabadság-érdemrendet vehette át. A csapások és kudarcok nem törték meg, pedig utódjának tekintett kisebbik fia, Philippe repülőszerencsétlenségben meghalt, párizsi szabadidőparkja pedig csődbe ment.

Jacques-Yves Cousteau, aki szinte élete végéig végzett mélytengeri merüléseket, 1997. június 25-én szívrohamban hunyt el. A Notre Dame-katedrálisban búcsúztatták, hamvait szülőfalujában helyezték végső nyugalomra.

Mexikóban 2009-ben szigetet neveztek el róla, a 2016-ban bemutatott, életéről szóló A mélység kalandora című játékfilmben feleségét, az első női búvár Simone Melchiort Audrey Tautou személyesítette meg.

Nyomdokaiba lépett legidősebb unokája, Fabien Cousteau is, aki 2014-ben nagyapja rekordját megdöntve 31 napot töltött a Florida Keys szigetcsoport közelében, húsz méter mélyen lévő Aquarius víz alatti laboratóriumban.