Elöljáróban a múzeum vezetője, dr. Dimény Attila köszöntötte a jelenlévőket, külön kiemelve néhai Tóth Ferenc özvegyét és lányait, majd Tomos Tündét, a tábor néhány éve megválasztott művészeti vezetőjét kérte fel, hogy ismertesse a művészeket. Idén Ábrahám Imola (Brassó), Ábrahám Jakab (Brassó), Bajkó Attila (Temesvár), Csutak Levente (Brassó), Deák Barna (Kovászna), Deák M. Ria (Kovászna), Dimény András (Brassó), Forró Ágnes (Kolozsvár), Gábor Balázs (Kézdivásárhely), Kövér György (Gidófalva), Miholcsa József (Marossárpatak), Nagy Lajos (Kézdivásárhely), Németh Orsolya (Kézdivásárhely), Orth István (Nagyszeben), Paál Mária (Vác), Ráduly Piroska (Csíkszereda), Sajgó Ilona (Marosvásárhely), Sárosi Csaba (Kézdivásárhely), Simó Enikő (Sepsiszentgyörgy), Tomos Tünde (Négyfalu), Ürmös Péter (Budapest), Vetró András (Kézdivásárhely), Vetró B. S. András (Brassó), Vincze László (Sáránd) és Xántus Géza (Csíkszereda) alkotott a táborban vagy jelentkezett az idei témával kapcsolatos képekkel, szobrokkal vagy grafikákkal, amelyek az idei témát, a Ló pluszt (Ló+) mutatták be.

„Amint hallották, harminc év telt el. Úgy is kezdhetném, hogy egyszer volt, hol nem volt, így úgy kezdem, hogy volt egyszer egy ember, aki lovakkal álmodott, és annyira szerette ezt a nemes állatot, hogy az elején három majd később két hetet arra szánt minden évben az életéből, hogy művész barátait meghívta, hogy ennek a nemes állatnak állítsanak emléket festményekben, szobrokban, rajzokban. Sajnos, 15 év múltán ez a lovakkal álmodó ember elköltözött az égi legelőkre, de volt három lánya – mint ahogy a mesékben szokott történni –, akik úgy döntöttek, hogy átveszik a ló és a művészet iránti szeretetet, és tovább folytatják az Incitatot, így 15. éve szervezik, amit nagyon szépen köszönünk” – mondotta a négyfalusi képzőművész. Arra kérte a jelenlévőket, hogy egyperces csenddel emlékezzenek azokra a táborlakókra, akik már nincsenek közöttük, így Tóth Ferencre, Zsigmond Attilára, Kosztándi Jenőre, Kosztándi B. Katalinra, Plugor Sándorra, Péter Jánosra, Horváth Istvánra, Köllő Margitra és Vetró-Bodoni Zsuzsára.

Utána Túros Eszter művészettörténész méltatta a munkákat, bevezetőként hangsúlyozva, hogy ő most találkozott ezzel táborral, a hatalmas hagyatékkal. „Ma nem csupán egy kiállítást ünneplünk, egy kéthetes alkotói folyamat eredményét, hanem egy páratlan, nagy történet harmincadik évfordulóját.

A kiállítás túlmutat önmagán, felidézheti ennek a harminc esztendőnek a fontos mozzanatait, emlékezetes alkotásait. Különösségével, egyediségével, a táborszervezés kitartó munkájával és erőfeszítéseivel olyan értéket sikerült megteremteni, ami mára felbecsülhetetlen mind művészeti, mind művészettörténeti, mind közösségi szempontból” – mondotta a művészettörténész, hozzátéve, hogy a ló témája örök, kimeríthetetlen, megunhatatlan, ha egyszer rabul ejt valakit.

A méltatást követően Tóth Ildikó szólt a jelenlévőkhöz. A tábor ötletgazdájának legnagyobb lánya könnyekkel küszködve mondott köszönetet mindazoknak, akik az elmúlt évek során hozzájárultak édesapja örökségének a fenntartásához, támogatták abban, hogy az Incitato szellemisége tovább éljen. Lesz folytatás – biztosította a jelenlévőket.

A kiállításmegnyitón Ábrahám Anna furulyajátékával működött közre.