Több mint kétezer atombombát robbantottak a nagyhatalmak 48 év alatt földön, vízben, levegőben. Kölcsönös elrettentésből tették, azért, hogy egyik fél se merjen támadást indítani a másik ellen. Még a világűrt sem kímélték. Egy sok szempontból különleges teszt azonban alaposan visszaütött.
Hatvan éve az Egyesült Államok úgy döntött, hogy emeli a tétet, és a világűrben is teszteli nukleáris fegyvereit. Nem is csináltak belőle nagy titkot: 1962. július 9-én kíváncsi tömegek gyűltek össze Honolulu (Hawaii) homokos strandjain, hogy a borult égbolt ellenére megnézzék a páratlan látványosságot.
Az akció egy ötrészes robbantássorozat egyike volt, ezek közül volt a legnagyobb a Starfish Prime-nak elkeresztelt 1,4 megatonnás (1,4 millió tonna TNT-nek megfelelő robbanóerejű) atomtöltet, melyet a csendes-óceáni Johnston-sziget felett, 400 kilométeres magasságban robbantottak fel.
Szemtanúk és katonai jelentések szerint először egy vakító fehér villanás égett át a felhőkön, amely pillanatok alatt táguló, zölden sugárzó golyóvá változott. Felületéből felhőszerű nagy fehér ujjak nőttek ki, majd másodpercek alatt eltűntek és látványos, koncentrikus gyűrűk mozdultak felfelé, végül megálltak és dermedt mozdulatlanság állapotában maradtak. A zöldes fény közben lilává változott, a horizont felett pedig élénkvörösen izzani kezdett az ég alja.
Az őrült égi kísérlet (vagy inkább színes, szélesvásznú szuperprodukció?) hét percig tartott, és csak elképzelni lehet, micsoda gyilkos erők szabadulhattak fel a világűrben, ha 1400 kilométerről is ilyen nagyszabásúnak lehetett látni.
Persze nem hollywoodi ősbemutatónak szánták a tesztet, hanem a szovjeteknek, akik 1961 augusztusában jelentették be, hogy a maguk részéről felfüggesztik a nukleáris kísérletek hároméves moratóriumát. Ráadásul az amerikaiak gyanították, hogy a Szovjetunió is hasonló robbantásokban gondolkodik.
Az ütős demonstrációnak azonban váratlan következményei lettek. Az 1400 kilométerre lévő Hawaii-szigeteken több elektromos rendszer meghibásodott, sötétbe borultak az utcák, kioldottak az elektromos megszakítók és távközlési relék, tönkrementek a betörésjelző riasztók.
És ez még nem minden. Álmukban sem gondolták volna az amerikaiak, hogy a detonációval felszabaduló nagy energiájú részecskék megerősítik a Földet körülvevő (és a Napból érkező gyilkos részecskéket csapdába ejtő) Van Allen-öveket, és létrehoznak egy mesterséges sugárzási övet is. Ezzel nem is lett volna probléma, hiszen egy erősebb földi védőburok jól jöhet egy kiadós napkitöréskor. Ám a robbantással egy füst alatt tönkretették saját műholdjaikat is. Köztük nagy büszkeségüket, a világ első távközlési műholdját, a Telstart, amely a kísérlet másnapján állt földkörüli pályára. A telefonhívások, faxok és televíziós jelek közvetítésére tervezett forradalmi műhold tranzisztorait azonban annyira megrongálta a Starfish-teszt, hogy hónapokon belül teljesen használhatatlanná vált (igaz, hogy drámaian rövid életciklusáért a magasban robbantgató szovjeteket is terheli némi felelősség).
Az egyre fokozódó őrült atomfegyverkezési verseny némileg megtorpant 1963. július 25-én, amikor a kubai válság miatt kis híján nukleáris háborúba sodródó nagyhatalmak vezetői (John F. Kennedy és Nyikita Hruscsov) aláírták Kubában a nukleáris kísérletek korlátozásáról szóló szerződést. Hosszú évtizedek csigalassú olvadása után ma már nem lehet nukleáris fegyvereket tesztelni nemhogy az űrben, de még a légkörben sem – tegyük hozzá: bár maradna ez mindörökre így. (az Index.hu nyomán)
