Moderátorként hosszú felvezetőt tartott Szili Katalin, mely során alaposan bemutatta beszélgetőtársait, mindenkiről elmondta, hogy éppen hol tart a kisebbségi érdekérvényesítésért folytatott harcában, majd mindenkinek feltette a kérdést, hogy milyen lehetőségeink vannak ma a nemzetközi színtéren a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítésére, „amikor az LMBTQ- és a genderkérdések rátakarnak ezekre”, és ha kisebbségekről van szó Európában, akkor először mindig rájuk gondolnak.

Sobor Dávid díja

Elsőként Izsák Balázs kapott szót, aki ezt mindenekelőtt arra használta fel, hogy a közönség soraiban ülő dr. Sobor Dávidnak átadta a Gábor Áron-díjat, melyet márciusban azért ítéltek oda neki, mert jogászként az Európai Unió bírósága előtt sikerrel képviselte a Székely Nemzeti Tanácsot. Sobor Dávid köszönetképpen elmondta: ez egy olyan mozgalom, amelyben nagyon sokan vesznek részt és nagy munkát fejtenek ki. Ez a per egy állandó tanulási folyamat volt számára, mely a hitetlenkedéstől a meggyőződésen és az új képességek elsajátításán át odáig vezetett, hogy győzelmet tudtak aratni minden olyan erővel szemben, amely megpróbálta visszatartani őket törekvéseikben – mondta. Hozzátette: ez a győzelem csak a kezdet, a nemzeti régiók fogalma bekerült az unió jogrendjébe, és innen kell tovább haladniuk.

Izsák Balázs elmondta, a hatéves jogi küzdelemben folyton „le akarták leplezni őket”, azt állítva, hogy a kohéziós politika címszava alatt is kisebbségi jogokat akarnak előretolni. Csakhogy amikor a bíróság részéről szakvéleményt kellett mondani, és a főtanácsos kézhez vette az ügyet, bebizonyosodott, hogy állításaik kőkemények, és politikai szöveggel ezeket nem lehet leseperni az asztalról.

Csak a szexuális kisebbséget védik

Kalmár Ferenc szerint, ami a nemzeti kisebbségek védelmét szolgálja, az ma Európában, de az egész világon a „puha törvény” kategória. Az unió eleve „lerázza magáról a kérdést”, a tagállamok szintjére utasítva azt. Jelenleg az Európa Tanács (ET) az a szerv, amely a kisebbségi ügyekkel foglalkozik, de köztudott, hogy nem tud kötelező érvényű törvényeket szabni a tagországoknak. A délszláv háború kényszerítette arra a tanácsot, hogy megalkossa a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keret­egyezményt, valamint a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, melyeket nem mindenki ratifikált, például Franciaország sem. Az ezeket aláíró országoknak négy-öt évente kell készíteniük egy jelentést, mely megmutatja, hogy ők hogyan tartották be kötelezettségeiket, de ha valamit nem találnak rendjén, csupán azt mondja a miniszteri bizottság, hogy „ejnye-bejnye”, és semmi más nem történik.

Berényi József arról beszélt, hogy a Régiók Európai Bizottságában hogyan lehet megjeleníteni a nemzeti kisebbségek ügyét. Mint fogalmazott, a nemzetközi intézményekben nem éli fénykorát a nemzeti kisebbségek védelme, elsősorban a szexuális kisebbségek védelme van napirenden. Az unió konzultatív bizottságának utolsó ülésén elnökcsere történt, és az új elnök székfoglaló beszédében csak az LMBTQ-kisebbség védelmének fontosságáról beszélt. Berényi szerint bizottsági tagként csak arra van lehetőségük, hogy a meglévő anyagokba becsúsztassanak olyan dokumentumokat, amelyek a nemzeti kisebbséget érintik. Sok a személycsere is, ezért állandóan tájékoztatniuk kell az újakat a kisebbségek helyzetéről. Az EBESZ kisebbségi főbiztosa legutóbb meglepő nyitottságot mutatott a felvetett kérdések iránt, bíznak benne, hogy előbb-utóbb lesz valami eredménye a munkájuknak.

Tárnok Balázs az elmúlt időszakban Amerikából tekintett az európai nemzeti kisebbségekre. Mint elmesélte, a tavalyi évet családjával együtt ott töltötte, a Notre-Dame Egyetem vendégkutatójaként az emberi jogi és kisebbségi jogi érdekérvényesítési lehetőségeket kutatta, azt, hogyan működnek az etnikai lobbik az Egyesült Államokban. Publikációi jelentek meg amerikai médiumokban a kárpátaljai magyarok jogfosztásáról és a Beneš-dekrétumok mai tovább éléséről. Nem jó a helyzet – jelentette ki: Amerikában szakértői körökben sem ismerik a magyarok helyzetét. Igyekezett mindent megtenni, hogy tájékoztassa őket, de még a külügyminisztérium magyar referense is olyan kérdéseket tett fel neki, hogy úgy érzi, nulláról kellene elindítani a tudatosítást. Az idő azonban korlátozott, nem lehet mindig a történelem ismertetésével kezdeni, olyan elméleti kereteket kell választani, amit a Nyugat is ért, amiben ők is tudnak gondolkodni, például a jogbiztonság, magántulajdon vagy akár a hidegháborús logika felől lehetne úgy megközelíteni ezt a témát, hogy érdekelje őket. Mindenekelőtt pedig fontos az érzékenyítés, mert csak így lehet hatékony az érdekérvényesítés. A szakember a mohikán indiánokról is mesélt még, akiket amerikai útja során meglátogatott.

Az érzékenyítés

Szili Katalin szerint a 21. század harmadik évtizedének kulcsszava lesz az érzékenyítés. Megkérdezte a meghívottakat, ők hogyan érzékenyítenék a téma iránt a nemzetközi közeget.

Berényi József szerint az érzékenyítés annak kapcsán is elindulhat, hogy Ukrajna elnyerte az uniós tagjelölt státuszt, és a nemzeti kisebbségek kérdése is ott van a teljesítendő feltételek között. Ez hosszú folyamat lesz, de talán újra precedenst teremthet. A háború kitörésének egyik oka épp a kisebbségek jogfosztása volt, bár ennek kezelésére nem a háború lett volna a legjobb megoldás – mondta.

Izsák Balázs kijelentette, neki nem tetszik az érzékenyítés szó, mert ő ezt egy olyan propagandaeszköznek tartja, amellyel „embereket rá akarnak venni különböző divatos dolgokra”. Az ő megközelítésében csupán el kell mondani az igazat, mert erre az emberek természetes módon rea­gálnak, erkölcsi érzéke mindenkit fogékonnyá tesz az igazság iránt. Szerinte a közvetett diszkriminációról is beszélni kell: ez látszólag semleges intézkedéseket jelent, amelyek azonban hátrányosan érintenek egy adott közösséget. Romániában is ez történik – mutatott rá.

Kalmár szerint a média olyan hatalom, mely rendkívüli módon befolyásolja az emberek véleményét, és ezáltal relativizálni tudja az igazságot. Ezért szükséges az érzékenyítés, és elsősorban a nagyhatalmakat kellene érzékenyíteni diplomáciai úton. Nagy szerencse, hogy közép-európai ügyek ismerője és értője lett az EBESZ kisebbségi főbiztosa, aki több konferencián is járt már Budapesten – mondta. Arról is beszélt, hogy pár hónapja Szili Katalinnal cikket írtak a Newsweekbe Tárnok Balázs segítségével. Ebben a nemzeti kisebbség ügyét ahhoz kötötték, hogy miután egy korzikai önállósági aktivista meghalt a börtönben, Franciaország belügyminisztere bejelentette: elkezdik a tárgyalásokat Korzika autonómiájáról. Szerinte igenis léteznek etnikai problémák, de az EU-nak nyűg ez a kérdéskör: hagyja, hogy teljen az idő, mert így a többség majd csak asszimilálja ezeket a népeket. Ezt nem kellene hagyni, „nem veszhet el a háború oltárán a nemzeti kisebbség kérdésköre”.

Tárnok Balázs az érzékenyítés két szakmai kifejezése, az inside és outdoor advocacy kapcsán elmondta: előbbi az intézményeket célozza meg, nekik készítenek tájékoztató anyagokat, nekik szólnak a történések kapcsán kelt beszámolók, utóbbi pedig azt, amikor a közhangulatra apellálnak, azt próbálják eszközként használni véleménycikkek írása, tömegrendezvények szervezése által. Ezzel nyomást lehet gyakorolni az intézményekre is, a kettő ugyanis csak együtt vezethet igazi eredményhez. Valójában nehéz befolyásolni a nagyhatalmak döntéseit, de minden apró gesztust meg kell próbálni, mert egy „nemzetpolitikai pöccintés” Washingtonból vagy Brüsszelből elindulva hullámverésként csapódhat le nálunk – jelentette ki.

Összefoglalásképpen Szili Katalin elmondta, már nagyon hiányzott ez a nemzetpolitikai nagyhét, és nyilván igen fontos számunkra az ukrán–orosz háború kapcsán a béke, de továbbra is asztalon kell tartani a nemzeti kisebbségek kérdéskörét is a Kárpát-medencében, Európában és globális szinten is.