Már 1830-ban, az újjáépített templom felszentelésekor a tehetségesebbek „hármóniákat” énekeltek, melyeket „az egész nép dicsérte, oly kellemetesen hallgatta a sok nép, hogy kétszer is el kellettvén mondani, egy lélek is ki nem ment a templomból, míg belefáradván el nem hagytuk”.

Oskolamesterek, énekvezérek

A dalárda létrehozásának gondolata egy Bodosról származó „oskolamester”, Fábián Károly fejében született meg 1888-ban. Oly rég volt, hogy a szájhagyomány az 1890-es és 1880-as éveket is emlegeti mint születési dátumot.

Az Árkosi Dalkört létrehozó tanító gazdag és értékes népnevelői munkát végzett a faluban. Feljegyezték róla, hogy a Magyar Országos Méhészeti Egyesület tagja volt, emellett a Sepsifelső-Oltvidéki Tanítói Járáskör elnöke. Érdekes történetet olvashatunk róla a Székely Nemzet folyóiratban: 1894-ben a kiírt gyümölcskerti pályázaton úgy nyerte meg a 10 forintos második díjat, hogy az általa vezetett dalárda minden egyes tagjával a magáéhoz hasonló faiskolát alakíttatott ki kinek-kinek a kertjében. Az általam összegyűjtött adatok szerint 1980-ban Imreh Domokos még őrizte ennek a dalkörnek a fényképét.

A legkorábbi híradás az énekesek szerepléséről 1891-ből való, amikor az árkosi unitáriusok által szervezett Dávid Ferenc-gyűlésen egy nyitánnyal és két dallal szerepeltek. 1896-ban műkedvelő társaság alakult a faluban, a bemutatkozó rövid vígjáték „előtt és után az árkosi dalkör énekelt Fábián Károly tanító vezetése alatt szép hazafias darabokat és népdalokat”.

A századforduló után vegyes karrá alakul a dalárda, így szerepelt a helybeli olvasóegylet által szervezett táncmulatságon, melyet az 1897-ben átadott községháza nagytermében tartottak. Mindez talán annak is köszönhető, hogy még 1899-ben a dalárda vezetését Ütő Áron énekvezér-tanító vette át. Szerencsés volt a váltás, hisz a rendkívüli képességekkel megáldott énekvezér tovább folytatta a dalárda fejlesztését. Több mint 40 éven át állt olyan kórusok élén, mint az árkosi Dalkör, a nagyajtai Polgári Dalkör, a kolozsvári Összhang és Egység kórusok, valamint a Bocskai és Hargita dalkörök. 1936-tól a Magyar Dalosszövetség országos karnagya, a Magyar Dalosszövetség igazgatóságának és a Magyar Zenekonzervatórium választmányának tagja. Egy példáját említem munkásságának: 1907-ben az Árkoson és környékén vakációzó diákokból dalárdát verbuvált, és a községháza nagytermében összegyűlt közönségnek többek között Schubert Mindent, hazám, érted című dalát énekelték.

Az 1909-ben Nagyajtára költözött énekvezért Végh Benjámin köszöntötte a dalárda részéről. Helyette Nagy Dénes kántor vette át a dalárda vezetését. Az ő nevét említi a sajtó egy 1911-ben rendezett estélyen való fellépés kapcsán. 1916-ban a dalkört alapító „elaggott tanító”, Fábián Károly nyugdíjba vonult, rá egy évre elhunyt. Az első világháború után hosszas utánajárással sikerült főbírói engedélyt szerezni a dalárda újraindításához. 1922. január 15-én, az első próbán felvett jegyzőkönyvből idézek: „Végh Benjámin unitárius lelkész meleg szavakkal köszönti a jelenlevőket. Visszatekint a múltba, mely szerint Árkos községben mintegy 40 éve működik férfi és vegyes dalárda váltakozva vagy mindkettő egyszerre. A múltban formálisan megalakulva és megszervezve nem volt, s mégis eredményes munkát végzett. A világháború közbejövetele megakadályozta a dalárdát, mert tagjainak nagy része harcztéren és hadifogságban szenvedett.” Ez a helyzet változott, amikor a Magyar Dalosszövetség átiratára válaszolva, a dalárda választmánya kérte a szövetség tagjai közé való felvételt, ugyanakkor szorgalmazva az 1922-es tagsági díjtól való eltekintést.

A szövetségbe való bevétel után nagy lelkesedéssel álltak neki a felkészülésnek. Hetente négyszer négy órát próbáltak a falusi óvoda épületében, hisz a román hatóságok közben elvették a felekezeti iskola épületét. 1923-ban Duka János és Dahlström Kálmán mesterek segítségével hangszerekkel látták el a dalárda mellett alakuló zenekart. Egy év alatt „10 csárdást, 5 keringőt, 1 polkát, 1 vánszteppet (sic!) és 6 szomorúnépdalt tanultak”. A zenekar lefényképeztette magát, a 60 lejes képből egyet a Magyar Nép szerkesztőségéhez juttattak el, párat ma is őriznek becses ereklyeként a faluban.

A 20-as években gazdagodott a repertoár, és számtalan fellépésről olvashatunk a forrásokban. Kiemelném az új harang felszentelésének 1925-ös ünnepét, amikor „Végh Benjámin helybeli lelkész-esperes nagytiszteletű vezetésével egy vegyeskar énekli a Szól a harang című dalt. Gyönyörű szép volt.” Ugyanilyen emlékezetes pillanat volt báró Szentkereszthy Béla temetése, amikor a falu dalárdája és tűzoltó-zenekara maguk kérték, hogy ők zenélhessenek, „az öreg báró úrnak ők akarnak végtisztességet tenni, kik együtt éltek vele”.

Új korszak

A kálnoki származású Régeni Áron énekvezér-tanító Kolozsvárról érkezett Árkosra, ugyanazt a magas képzettségi szintet képviselte, mint elődje, Ütő Lajos. A kiváló kántor, iskolamester, faragó és festő szerteágazó munkásságából az 1913-ban összeállított unitárius korált említem meg. A kolozsvári unitárius templom kántora és a gimnázium kézimunka-oktatója volt. A román betörés után érkezett Árkosra, és 1941-ig vezette az árkosi dalárdát. Karnagyként Andrási Tivadarnak, a Székely Mikó Kollégium tanárának árkosi református lelkészi állásba történő beiktatásakor említi először nevét a sajtó. 1926-ban a Sepsiszentgyörgyön megrendezett dalos ünnepélyen való szerepléskor ezt írták a dalárdáról: „Feltűnt az árkosi dalárda, amely Régeni Áron vezetése mellett sokkal többet és szebbet nyújtott, mint amennyire el voltunk készülve.” Majd az író megjegyzi: „mit megújrázott műsorszámával nyújtott, az a legmesszemenőbb várakozást is kielégítette”.

Jó kapcsolatot ápoltak a Sepsiszentgyörgyi Dalárdával. 1926-ban közös kirándulást szerveztek a Tisztított csereerdő árkosi, árnyas oldalán, ahol felváltva énekelt a két dalárda az estig tartó, jó hangulatú kiránduláson. Majd 1928-ban, amikor a sepsiszentgyörgyi énekkar új zászlót avatott, az árkosiak 500 lejjel járultak hozzá a kiadásokhoz, a zászlószentelési ünnepségen pedig egy népdalegyveleggel szerepeltek. 1929-ben püspöki meghívásra Dévára utaztak, ahol a Dávid Ferenc halálának 330. évfordulója alkalmával rendezett ünnepségen énekeltek.

2016-ban – 87 év után – mi is a várban énekelhettünk a november 15-i ünnepségen! Ez az időbeli párhuzam megismétlődött: 1930-ban a dalárda énekszóval fogadta a faluvégén felállított díszkapunál dr. Boros György püspököt vizitációja alkalmával, majd 2017-ben mi örülhettünk annak a megtiszteltetésnek, hogy akkori püspökünket, Bálint-Benczédi Ferenc főpásztort fogadhattuk tisztelgő énekléssel a templom előtt.

Visszatérve a dalárdatörténethez, 1933-ban a hősök tiszteletére emelt emlékoszlop felavatásán két énekkel szerepelt a dalárda. Tudjuk, hogy ebben az évben a férfidalárda mellett egy vegyes dalárda is létrejött.

Az 1934-es év az egyik legsikeresebbnek bizonyult. Május 27-én a Sepsiszentgyörgyön rendezett dalos körzeti ünnepélyen a harmadik, B csoportban Joánovits–Révfy Dalfüzér című darabjával első díjat, egy serleget és egy oklevelet nyertek, melyet a Székely Mikó Kollégium ajánlott fel. Az oklevél kalandos úton jutott vissza ismét a dalárda tulajdonába, a serleg pedig a vírusos, nehéz időkben a kántor úrvacsorai kelyheként szolgált.

A kis magyar világban

Itt megszakad a dalárda jegyzőkönyvében a tudósítások sora. A dalárda működéséről főleg a bécsi döntés után olvashatunk a helyi sajtóban. 1940-ben írja az Unitárius Értesítő: „Messzeföldön híres dalárdájukban, amelyet az unitárius kántor vezet, együtt énekel unitárius, református és katolikus.” 1943-ban említi a Székely Nép, hogy a dalárda élén Imreh Domokos unitárius énekvezér-tanító állt, 1944-ben pedig a dalárda neve megjelenik az erdélyi dalosegyesületek Papp Viktor által összeállított listáján, amely a Magyar Zenei Almanachban jelent meg. A próbákat rendszerességgel csak 1946. január 8-ától tudták tartani.

Imreh Domokos tanítónak az állami iskolához való távozásával a kóruséneklés központja az egyháztól a falusi kultúrházhoz tevődik át. A megváltozott politikai és társadalmi rendszer a dalárda átrendeződését is eredményezte. 1952. november 11-én a Vörös Zászló újság terjedelmes cikkben foglalkozik az árkosi kultúrházban folyó tevékenységgel, mely jól tükrözi az új helyzetet: „Ebben a teremben gyűlnek össze esténként a falu dolgozó parasztjai. A kultúrotthonnak 84 tagú énekkara van, amelynek próbáira az énekkar tagjai rendesen eljárnak. Mikor legkevesebben vannak, számuk akkor is hatvannál több. […] Fúvós és vonós zenekaruk létezése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a daloskar tagjai rendesen megjelennek a próbákon. A tömegszervezetek és a kollektív gazdaság egy-egy csoporttal egészítik ki az énekkart.” Imreh Domokos fél évszázadig irányította a falu művelődési életét, saját bevallása szerint a régi iskolamesterek hagyományát ápolta, maga is hozzátéve saját értékmegőrző munkáját.

Az unitárius egyháznál Imreh Domokos távozása után csak a 70-es években olvashatunk újra dalárdáról, amikor Kökössy Eleonóra tiszteletes asszony vezetésével újraalakult a templomi dalárda. Népdalokat, zsoltárokat, temetési énekeket tanultak be és énekeltek nagyrészt a faluban, de meghívásra máshová is elmentek énekelni. Nagy érdemük a Passió megtanulása és előadása, melyről annak idején amatőr felvétel készült, amit mai napig őriz Kiss Ernő. A dalárda levéltára őrzi az egyes kórustagok kézzel írott kottás füzetét, valamint a tiszteletes asszony kottatárát. A lelkészcsalád eltávozta után, karnagy hiányában, a dalárda lassan felbomlott.

Újrakezdés

És akkor az utóbbi tizennégy évről: amikor 2008-ban kántorként az énekelni vágyó és emlékeket felidéző, idős kórustagokat hallgattam, éreztem, hogy nemcsak mesterségbeli, de erkölcsi kötelességem is a dalárdát újra szervezni. Hogy lehetett volna másként, amikor néhai id. Váncsa János volt dalárdás, énekes füzetével a hóna alatt, egy pohár bor mellett énekelte nekem a régen betanult dalokat, vagy amikor az Ürmössy házaspár lelket melengető alázattal nyújtotta át a dalárda néhai Ördög Ferenc jegyző által megőrzött jegyzőkönyvét.

Tizenhat taggal indult az első próba. A 17 év alatt sokan énekeltek a dalárdában, egyesek kimaradtak, mások az égi kórusba távoztak. A dalárda eseményeit megörökítő jegyzőkönyveket néhai Nagy Irén vezette, majd Kisgyörgy Ildikó folytatta. A dalárdában uralkodó hangulatot Kovács István püspök szavai jellemzik a legjobban: „Azok, akik alázattal szolgálnak együtt Istennek és embernek, akik egymást keresik az ünnepeken, együtt várják az új esztendőt, és együtt temetik a farsangot, akik számontartják egymást örömben és bánatban, akik hiányozni tudnak egymásnak két próba közti időben, azok nemcsak munkatársak, de a legnagyobb kincs birtokosai: egy igazi baráti közösség tagjai.”

Összefoglalva a 17 év eseményeit, megállapíthatjuk, hogy a dalárda nyolc-tíz alkalommal szerepelt évente. Részt vett több évente megrendezett kórustalálkozón, mint az Unitárius Egyetemes Kórustalálkozó (Kolozsvár, Homoródalmás, Homoródszentpál, Székelyszentmihály), a Háromszék-Felsőfehér Unitárius Egyházkör Dicsér téged teljes szívem nevű kórustalálkozója (Sepsiszentgyörgy, Brassó, Nagyajta, Vargyas, Felsőrákos, Árkos, Ürmös, Szentivánlaborfalva, Kökös), a Sepsi Református Egyházmegye Kórustalálkozója (öt alkalommal), a Magyar Kóruszene Napja, Kilyéni Kórustalálkozó stb. Énekeltünk egyházközségünk kiemelkedő eseményein, mint a felújított kántori lakás és orgona felavatásának ünnepe, amelyen zászlónkat is felavattuk.

Emlékezetes marad a 2014. március 15-i ünnepség, melyet a Duna TV templomunkból közvetített, a 2016-os dévai Dávid Ferenc-zarándoklat, melyen kórusunk énekelt. Magasztos volt a 2017-es püspöki látogatás, amikor dalunkkal fogadtuk főpásztorunkat. Szép és nagyszámú közönség jelenlétében ünnepeltük meg az árkosi dalárda 90. évfordulóját, valamit az újjáalakult Régeni Áron Dalárda tíz évét.

Baráti kapcsolatot alakítottunk ki testvérkórusokkal, mint a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Vegyes Dalárda, a Szentivánlaborfalvi Férfi Dalárda, a csíkszeredai és székelyderzsi unitárius dalostársak vagy a kilyéni Búzavirág Dalárda. Nagyobb egyházközségi és falusi ünnepeinken is rendszeresen szerepeltünk.

Nagy esemény volt dalárdánk életében az első külföldi szereplés: a falu követsége tagjaként a dalárda 2018-ban Báta testvértelepülésen és a horvátországi Kiskőszegen (Batina) szerepelt. A 2020-ban ránk nehezedett vírus miatti lezártság megszakította a próbák és fellépések sorát. Mégis, amikor a helyzet engedte, próbákat tartottunk, néha a templom várudvarán is, ha kellett! Próbáltuk megtartani a lelkesedést és reményt. Miután újra rendszeresen találkozhattunk, a dalárda második külföldi útjára indult Lengyelországba 2022 májusában, meglátogatva Kielcét és környékét, a vendéglátók szeretetteljes fogadását élvezve. Reméljük, hogy a dalárda bejegyzésének 100. évfordulóját méltóságteljesen fogjuk megünnepelni ebben az évben. Ez a beszámoló is ezt a célt szolgálja.

Befejezésül álljanak itt Kodály szavai: „Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondjuk csak igazán: örvendjen az egész világ!”

Márk Attila