Az ókori Rómában bevett szokás volt a riválisok gombával való megmérgezése. Aztán – a lőfegyverek, bombák divatba jötte előtt – karddal, késsel vagy egyéb vágó-szúró szerszámmal végezték ki az ellenfélnek tartottakat. Később az amerikai elnököt, Abraham Lincolnt 1865-ben pisztollyal, John Kennedyt 1963-ban puskával lőtték le. A magyarok kedvenc királynőjét, Sisit egy háromszögű reszelővel szúrta szíven az anarchista Luigi Luchnei Genfben 1898-ban.

De voltak sajnos sikertelen merényletek is, mint a Hitler elleni, amelyben jobb lett volna, ha a célszemély életét veszti.

Most viszont egy újabb, ezúttal eredményes és „hasznos” merényletről számoltak be az amerikaiak, amit Aiman al-Zavahiri al-Kaida vezér ellen követtek el, akit a 2001. szeptember 11-i New York-i merényletek egyik kitervelőjének tartanak. Zavahirit Afganisztán fővárosában, kabuli háza erkélyén érte a csapás, és körülötte levő családtagjai nem sebesültek meg. (Pedig lehetett volna azokat is büntetni bűnpártolás miatt, mert nem jelentették fel a családfőt.)

Az amerikai szolgálatok jól működnek az egész világon, még Kabulban is, ahonnan nemrég szaladtak el az amerikánusok. Tudták még azt is, hogy Zavahiri hajnalonként kimegy az erkélyre. A Fehér Ház „szituációs termében” az elnököt július elsején tájékoztatták a tervezett műveletről. Utolsó előtti lépésként a szolgálatok „jogászainak szűk köre” megvizsgálta a jelentéseket, és megerősítette, hogy Zavahiri „jogszerű célpont”. Az elnök később bejelentette, hogy parancsára vasárnap hajnalban egy dróntámadással „igazságot szolgáltattunk, és a terroristavezér már nem létezik”.

A támadást egy R9x típusú Hellfire robotrepülőgéppel hajtották végre, amit nindzsabombának is neveznek. Ez nem tartalmaz robbanóanyagot, hanem csak hat éles pengét, amelyek olyan sebességgel röppennek ki, hogy a falon vagy egy autó tetején is átmennek. Úgy látszik, hogy visszatértek a régi jó késekhez, amelyek használatához sehol nem kell fegyvertartási engedély.

Jó lenne gyakrabban összehívni „a jogászok szűk körét”, akik eldönthetnék, hogy milyen más „jogszerű célpontok” léteznek a világon, és azokat ezzel az új, modern késes fegyverrel ki lehetne nyírni, hogy a történelem menete jobb irányba forduljon. Lehet, hogy több ország vezetői, például az észak-koreai vezér, az atombombával riogató Kim Dzsong Un is célkeresztben van már, vagy a kínai elnök, Hszi Csing-pin is, mindketten demokrácia- és világellenesnek számítanak Amerikában. (A kínaiak azért is veszélyesek, mert sokan vannak, és gazdaságilag is egyre erősödnek).

Amerika adhatna baráti országainak is ilyen fegyvereket, hogy azok leszámoljanak az ellenséges, antidemokratikus országok vezéreivel. Nekünk is szállíthatnának, és nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy kitaláljuk, ki ellen vetnénk be. Mert nálunk újságírók, tévések, politikusok „jogászainak bő köre” szavaiból látszik, hogy „jogszerű célpont” lenne az Erdélyt elrabolni készülő ország miniszterelnöke. Bűnös népe pedig, amely megválasztotta, megérdemelné, hogy a régi nóta szerint Ázsoába űzzék vissza őket.

Amerika sok modern fegyvert ad Ukrajnának, és ha ezekből a robotrepülőgépekből is kapnának, akkor ők biztos találnának egy célszemélyt Putyin személyében, aki ráadásul még csak nem is bujkál. Sokan azon spekulálnak, hogy Putyin beteg, és várják a végét, mert azzal állítólag megoldódna a háború problémája, és kitörne a béke. De az ukránok amerikai drónokkal, Putyinnal leszámolva győzhetnének.

Annyi veszély lenne a robotrepülőgépek adományozásával, hogy azok a feketepiacon is kiköthetnek, és másoknak, „az ellenségeknek” vagy terroristáknak kezébe kerülhetnek, és ha azok „jogászainak szűk köre” az Európai Unió vezetőiről vagy az amerikai elnökről állapítják meg, hogy likvidálásuk jogszerű lenne, akkor rosszul sülhetnek el ezek a robbanóanyag nélküli bombák.

Az is baj, hogy vannak olyan vezérek, akiket még bűnös népük is képes támogatni, de azokat például néhány atombombával meg lehetne győzni arról, hogy jobb lesz nekik más típusú vezetőt választani.