A hétfői hivatalos csapatbemutató után tegnap elrajtolt a Székelyföldi Körverseny tizenhatodik kiírása. A 91,7 kilométeres debreceni nyitószakasz az olasz Nicolas Dalla Valle sikerét hozta. A folytatásban a viadal mindhárom székelyföldi megyét érinti, szombatig további négy szakaszt rendeznek. Ma Marosvásárhely és Csíkszereda között 161,6 kilométert teljesítenek a versenyzők, majd csütörtökön Sepsiszentgyörgyre érkeznek.
Az ötszakaszos viadal először érintette Magyarországot, tegnap a kerékpárosok a debreceni Nagyerdő körül kialakított körpályán 91,7 kilométeres távot teljesítettek. Az első szakasz végén mezőnyhajrá döntött, ebben az idei Tour de Hongrie hegyi pontversenyében második Nicolas Dalla Valle győzött honfitársa, Daniel Skerl és a lengyel Filip Prokopyszyn előtt. Az előzetesen a győzelmet célként kitűző Karl Ádám a célegyenesre fordító kanyarban nem volt ideális helyzetben, így be kellett érnie a 11. pozícióval, míg a legjobb romániai versenyző a 8. helyen végző Adi-Narcis Marcu lett.
Ma 13 órakor Marosvásárhelyről indulnak, majd Szovátán, Szentegyházán, Lövétén és Kirulyfürdőn keresztül Csíkszeredába érkeznek. A harmadik szakasz csütörtökön Csíkszeredából rajtol, ezt követően Kézdivásárhely és Kovászna érintésével érkeznek Sepsiszentgyörgyre. Pénteken 144 kilométeres táv vár a versenyzőkre, akik Sepsiszentgyörgyről vágnak neki a szakasznak, majd Bölönön, Baróton, Székelyudvarhelyen áthaladva befutnak Hargitafürdőre. Az ötödik és egyben utolsó, szombati szakasz a kerékpárosokat Székelyudvarhelyről vezeti Gyergyószentmiklóson át Csíkszeredába.
Eredmény: * 1. szakasz (Debrecen, 91,7 km): 1. Nicolas Dalla Valle (olasz, Giotti Victoria-Savini Due) 1:57:22 óra, 2. Daniel Skerl (olasz, Friuli ASD) azonos idővel, 3. Filip Prokopyszyn (lengyel, Voster ATS) azonos idővel * az összetett élcsoportja: 1. Nicolas Dalla Valle 1:57:11 óra, 2. Daniel Skerl 4 mp hátrány, 3. Filip Prokopyszyn 6 mp h. (miska)