Visit Covasna MarathonHárom év után ismét megszervezik

2022. augusztus 16., kedd, Sport

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület és a Fitness Tribe Egyesület három év után szeptember 11-én másodszor rendezi meg a Visit Covasna Marathon futóversenyt, amelynek ezúttal is Kovászna ad otthont. Az online nevezés szeptember 4-én zárul le, viszont a verseny reggelén és az azt megelőző este a helyszínen még lehet iratkozni.

  • Fotó: fitnesstribe.ro
    Fotó: fitnesstribe.ro

A Fitness Tribe Egyesület vezetője, Birtalan Csanád elmondta, továbbra is a fürdőváros biztosít otthont a rendezvénynek, ugyanis 2019-ben a helyszín is nagyon tetszett a résztvevőknek, ezért – bár volt olyan ötlet is, hogy a megye városait körbejáró vándorrendezvény legyen – úgy döntöttek, maradnak Kovászna mellett. A távok esetében voltak kis módosítások az első kiíráshoz képest, azonban mindent megtartottak, sőt, még egy nagyon közkedvelt távval is bővült a paletta. Az érdeklődők nevezhetnek a 10 kilométeres viadalra, a félmaratonra, a maratonra és a négyfős maratoni váltóra is. A szervezők a kicsikre is gondoltak, a Chocopack Gyerekverseny óvodásoknak és kisiskolásoknak szól, akik korosztályok függvényében 400, 800 és 1200 méteren tehetik próbára magukat. Erre a versenyre a nevezés ingyenes, valamint a támogatónak hála minden gyerek ajándékban részesül. A felnőtt mezőnyben a díjazási kategóriák idén bővebbek, a váltóban női és férfi open verseny lesz, a másik három próba esetén openben és korosztályonként nőket és férfiak is külön jutalmaznak.

A szervezők úgy gondolják, hogy fontosak a személyes találkozások, 2019-ben a résztvevők elégedetten távoztak a rendezvényről, az elmúlt két évben pedig sokan érdeklődtek a folytatásról. Szeretnék, ha a jövőben sem maradna el, és minden évben meg tudnák rendezni. Birtalan Csanád szerint az idei olyan szempontból is egy különleges év, hogy minden rendezvény és versenyszervező próbálja bepótolni a kimaradt megmérettetéseket, ezért kimondottan sűrű a versenynaptár. Bíznak benne, hogy olyanok is ellátogatnak, akik eddig még nem vettek részt hasonló viadalon. A rendezők mindenkit arra kérnek, amennyiben lehetséges, online nevezzenek, viszont a gyerekverseny kivétel, mert arra csak a helyszínen iratkozhatnak. Eddig közel százan jelentkeztek, ám remélik, hogy a startzónánál már jóval többen lesznek.

Birtalan Csanád úgy fogalmazott: céljuk, hogy ugyanabban a minőségben szervezzék meg a versenyt, mint első alkalommal. Szerinte sokat változott a sportolni vágyók hozzáállása a járvány miatt, már kevesebben iratkoznak előre, és többen vannak, akik inkább a rendezvény előtti napokban döntenek, ezért az idei biztos egy különleges alkalom lesz. A támogatóknak hála minőségi díjakat adhatnak nem csak a dobogós helyen végzőknek, hanem sorsolás alapján bárki szerencsés résztvevőnek. A kezdőcsomag is értékes apróságokat tartalmaz, többek között egy jó minőségű technikai pólót. A fő szervező hozzátette, a maratoni távra készülés fegyelmet és időt igényel, ám mindenképp egy szép kihívás. Aki még nem fut rendszeresen, annak mindenképp a rövidebb távokat ajánlja, első körben azt, hogy kilépjen a házból és elkezdje. Úgy véli, szerencsések vagyunk, hiszen ingyenesen használható a megyeszékhelyi stadion, ahol a kezdők minden hétköznap reggel 6-tól tanácsot is kaphatnak. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 72
szavazógép
2022-08-16: Sport - Miska Brigitta:

Gól nélküli döntetlen a Voluntari otthonában (Labdarúgás, SuperLiga)

A 200. élvonalbeli mérkőzésén a Sepsi OSK gól nélküli döntetlent játszott az FC Voluntari vendégeként az Anghel Iordănescu Stadionban a SuperLiga 5. fordulójában. A veretlen sepsiszentgyörgyi csapat ebben az idényben sorozatban harmadszor osztozott a pontokon, így öt mérkőzés után hetedik a rangsorban.
2022-08-16: Sport - :

Remek főpróba az Európa-bajnokság előtt (Hegyi-kerékpározás)

Augusztus 14-én a Maros megyei Szászkézd nyolcadik alkalommal adott otthont a Transilvania Bike Trails hegyikerékpáros versenynek. A 78 kilométeres távot – amely egyben a Cross Country Marathon (XCM) Román Kupa negyedik szakasza is volt – a sepsiszentgyörgyi Molnár Ede teljesítette a leggyorsabban, aki így győzelemmel hangolt a pénteki Cross Country Olympic (XCO) Európa-bajnokságra.