Da capo al fine: azaz újra mindent, elölről. Nem egy zenemű ismétlődik, hanem az 1989-es forradalom büntetőpere. A vádiratot közérdekre hivatkozva kedden tette közzé honlapján a legfőbb ügyészség, s annak talán nem is az a legfontosabb eleme, hogy ismét megvizsgálják az akkor felbukkant vezetők szerepét a véres eseményekben, hanem az, hogy a vádhatóság határozottan rögzíti: nincs bizonyíték arra, hogy terroristák vettek volna részt az 1989. decemberi eseményeken.
Persze, az egyáltalán nem tekinthető mellékesnek, hogy emberiesség elleni bűntettek vádjával bíróság elé szólítják a 92 éves Ion Iliescu volt államfőt és két társát az 1989 decemberében történtek miatt. Egyszer s mindenkorra tiszta vizet kellene már önteni a pohárba, s végleges ítélettel kellene válaszolni a kérdésre: bűnösök-e vagy sem az akkori politikai és katonai csúcsvezetők? A romániai igazságszolgáltatás ezzel nem csupán az áldozatoknak és hozzátartozóiknak adósa, hanem az egész hazai társadalomnak. Az előbbi kérdésre adandó válasz így nem csak jogi, hanem morális szempontból is jelentős. Mert az, ami több mint három évtizede e téren történik, egyszerre siralmas és nevetséges, s nem más, mint a forradalom lényegének az elmismásolása, a felelősök felmentési kísérlete. Szemtanúk, történészek, politikusok nyilatkoztak már eleget e témában, alapos is lehet a gyanú, hogy említettek mégsem ártatlanok, mégis, a törvény betűje szerint megilleti őket az ártatlanság vélelme mindaddig, amíg nincs egy végleges és visszavonhatatlan bírósági döntés.
Továbbra sem borítékolható, mikor születik meg egy ilyen határozat. Éppen ezért nyer most fokozott jelentőséget a vádirat azon része, mely tisztázza: terroristák 1989 decemberében nem léteztek. Az akkori vezetők öncélúan, a hatalom megkaparintásáért és azt megtartandó keltettek félelmet, vezették meg hazugságokkal a közvéleményt. Vagy, ahogy a vádiratban írnak a katonai műveletekről, a politikai és katonai döntéshozók „a szándékosan előidézett terrorista-szekus pszichózis közepette a román katonasággal szándékosan visszaéltek, és a katonák élet-halál harcba keveredtek egy olyan ellenséggel, amelyet ugyanazok a döntéshozók találtak ki. A bizonyítékok azt mutatják, hogy a román katonák egymás között harcoltak.” Ilyen egyértelműen és határozottan hivatalosan még nem rögzítették, hogy az 1989. decemberi terrorista fenyegetés csak mese és kitaláció. Vagy ócska és közönséges diverzió. Az 1989-es eseményeket követők jól emlékezhetnek a terroristák miatti pánikra és riadalomra, a sepsiszentgyörgyiek akár arra is visszagondolhatnak, amikor némelyek azt híresztelték, hogy Brassó felől negyvenezer terrorista közeledik feltartóztathatatlanul a város felé...
Mégsem e szánalmas, vélhetően az egykori kommunista szekuritáté berkeiből felröppentett, állítólagos terroristákkal történő rémisztgetés a leginkább aggasztó, hanem az a tény, hogy az új vezetők már a rendszerváltás első pillanatiban hazugságra építettek. A terroristák legendája nem más, mint maga az eredendő hazugság, amellyel a hatalom akkori birtokosai az egész országot megpróbálták kisajátítani és megvezetni. Nem sikerült nekik, de továbbra is nehezen megválaszolható kérdés, milyen jövő elé nézhet az az ország és társadalom, ahol a magas szintű hazudozás és diverziókeltés ennyire mély gyökerű?