LEBUKOTT HÍRSZERZŐ. Fülön csípte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) dobrudzsai regionális igazgatóságának egyik kapitányát a korrupcióellenes ügyészség: Bogdan Popescu éppen 2500 euró csúszópénzt fogadott el, amikor augusztus 19-én az ügyészek rajtakapták.
A SRI-tiszt még augusztus 9-én azt ígérte a pénzért az egyik bűnvádi dosszié tanújának, közbenjár kollégáinál annak érdekében, hogy az őt is érintő bizonyítékok ne kerüljenek bele a végleges dossziéba. A DNA hatalommal való üzérkedéssel gyanúsítja a tisztet, és elrendelte a 60 napos hatósági felügyeletet ellene. Ez idő alatt szigorúan felügyelik minden mozdulatát, együtt kell működnie a rendőrséggel és az ügyészséggel, ahányszor csak behívják, nem léphet kapcsolatba az ügy érintettjeivel. (Főtér)
JOBB ÉLETET KERESVE. Több mint 76 ezer olyan gyermek szerepel az állami szociális segélyszolgálatok nyilvántartásában, akik rokonok vagy csak egyik szülőjük gondozásában vannak, miután a családfenntartók vagy mindkét szülő külföldön vállalt munkát. A Mentsétek meg a Gyermekeket Egyesület által készített tanulmány szerint a legérintettebb térség Moldva, a gazdasági kivándorlás következtében a legtöbb hátrahagyott gyermekről Suceava, Botoşani, Iaşi, Neamţ, Bákó, Prahova, Galac és Vaslui megyében tudnak. A tanulmány szerint az érintett gyermekek 44 százaléka édesanyja nélkül maradt az országban, több mint 21 ezer gyermeknek pedig mindkét szülője távol van, vagy olyan családból származnak, ahol az egyedülálló szülő külföldön dolgozik. Ugyanakkor egy, az előző év végén készült vizsgálat szerint az itthon hagyott gyermekek elenyésző hányada számíthat arra, hogy szüleik magukkal viszik külföldre, a nagy többség számára nem adott ez a lehetőség. Az érintett családok 41 százalékában a szülők nem is szándékoznak visszaköltözni az országba. (G4Media)