Farkas Réka
Nehéz a koalíciós kormányzás, különösen Romániában, ahol tapasztalatai keservesek, többnyire botrányokba fulladva bomlottak fel a hasonló szövetségek. Nincsenek írott vagy íratlan szabályok, melyeket betartanának a felek, sem olyan válság vagy szükséghelyzet, esetleg becsületszó, mely fölülírná a pártoknak, azok vezetőinek pillanatnyi vélt vagy valós politikai érdekeit. Egyszínű kormányok is bomlottak már fel a belső viszályok miatt, meddig bírhatja akkor az a szövetség, melyet két nagy, ellentétes elveket és érdekeket képviselő pártból tákoltak össze?
Még le sem csengett teljesen az RMDSZ kiebrudalására tett kísérlet, és úgy tűnik, a liberálisok máris átirányították ágyúikat a szociáldemokratákra. Nem csodálkozhatunk buzgalmukon, hisz népszerűségük továbbra is alacsony (10 százalékkal kisebb, mint az SZDP-é), s ahhoz sem fűlik a foguk, hogy az eredeti megegyezésnek megfelelően, jövőben átadják a kormányrudat. Bármennyire is tagadnák, nagyon hihető, hogy hétvégi pártösszejövetelükön arról ötleteltek, miként kenhetnék a gondok-bajok javát a „vörös” miniszterekre.
Az sem volt véletlenszerű, hogy az Orbán Viktor tusványosi beszéde ürügyén az RMDSZ ellen indított támadássorozat fő szószólói (a többnyire nekik elkötelezett sajtó mellett) éppen másod- vagy harmadvonalbeli liberális politikusok voltak. A PNL-nek első perctől nem tetszett, hogy az SZDP ragaszkodik az RMDSZ koalíciós tagságához, annak dacára, hogy nem volt feltétlenül szükség rá. Nem tetszett, mert az erdélyi megyékben nekik kellett funkciókról lemondaniuk a magyarok javára, és azért sem, mert borítékolható volt, ami utóbb be is bizonyosodott: sok kérdésben – adó- és pénzügyekben, energiaár-támogatásban – közelebb áll az RMDSZ-es álláspont a szociáldemokratákéhoz, mint a liberálisokéhoz. Ugyanakkor – gondolhatták –, egy kis magyarellenességgel népszerűségüket is fennebb korbácsolhatják, az oly sokszor bevált recept ismét eredményeket hozhat. Egyelőre úgy tűnik, sikerük csekély, az RMDSZ kormányon marad, a PNL támogatottsága pedig nem akar a 20 százaléknál magasabbra lendülni. Ez pedig vészesen kevés, ha jövőben a kormányfőcsere elmaradása miatt kenyértörésre (és előrehozott választásokra) kerülne sor.
Nehéz tél előtt állunk, és a kormánypártok egyelőre nem nagyon találják a megoldást, hogy miként fedezzék úgy az energiaárak folyamatos emelkedését, hogy ne kelljen minden pénzt erre fordítaniuk, a hiány féken tartható legyen, és a beruházások is haladjanak. Nincs jó megoldás, csak rossz és még rosszabb, közben pedig valahogy népszerűségüket is növelni kellene. A szociáldemokraták látványosan jobban állnak, a liberálisok pedig egyre inkább kapkodnak. Ha a közvélemény-kutatások mutatói továbbra is számukra kedvezőtlenül alakulnak – és mitől történne ez másképp? –, újabb és újabb akciókra készülhetünk. A nyári csetepatékat csak bemelegítőnek tekinthetjük.
