A miniszter személyes élményeit is felidézve azt mondta: tizenegy évvel ezelőtt kezdődött az emléknap története, amikor az első soros magyar EU-elnökség idején a lengyel és a litván igazságügy-miniszterrel kezdeményezték a közös, európai emlékezést a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák áldozataira. A fogadtatás azonban kezdettől fogva „langyoskás” volt a nyugati tagállamok részéről, mondván, mindez már a történelem része. A hangulatot végül egy idősebb brit diplomata 1956-os visszaemlékezése fordította meg. A miniszter elmondása szerint a nyugat-európaiak sok esetben nem értik a kelet-európai történelmet, nem is tanulnak róla az iskolában. Ez az emléknap azonban olyan, kitüntetett jelentőségű esemény, amely lehetőséget ad arra, hogy Európa keleti fele is megmutathassa történelmét, és végre valóban kialakulhasson az európai kulturális közösség.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója arra emlékeztetett, hogy Európa két felét még mindig elválasztják a diktatúrák eltérő tapasztalatai. „A Nyugat még mindig egyfajta érdektelen kívülállóként vonogatja a vállát, ha a kommunizmus bűneiről beszélünk” – mondta. Amikor Európa keleti fele 1990-ben kivívta a szabadságot, Nyugat-Európa azt várta el, hogy a keletiek tegyék magukévá az ő történelemszemléletüket, amelyben a kommunizmusról alig esett szó. „Azt reméltük, hogy a mi történeteink közös történetek lesznek, de még mindig csak mi hajtunk fejet, nélkülük” – fogalmazott Schmidt Mária, aki szerint a magyarok alaposan megismerték mind a nemzetiszocialista, mind a kommunista diktatúrát, és szívből gyűlölik mindkettőt.

A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját – magyar–lengyel–litván kezdeményezésre – tizenegy éve tartják meg augusztus 23-án, arra emlékezve, hogy 1939-ben ezen a napon írták alá a Molotov–Ribbentrop-paktumot. Az 1939-ben aláírt egyezmény és az azt kiegészítő titkos záradék felosztotta Közép- és Kelet-Európát a két totalitárius nagyhatalom, a náci Németország és a kommunista Szovjetunió között.