Az idős asszony különleges barackot választ, nem olcsó, s bizonyára éppen ezért kéri a kiszolgáló hölgyet, hogy ép darabokat mérjen számára. „Ez itt, kérem, mind szép, mi rosszat nem adunk el! Kiválogatjuk, leírjuk, elviszik” – válaszolja sebtében a hölgy, s közben zacskóba helyezi a gyümölcsöt. A néni rápillant a mérleg tányérjába helyezett gyümölcsre, majd határozottan rámutat egy barackra: azt nem szeretné, s nyugodt hangon azt kéri, tegyék vissza a helyére. „Miért?” – kérdezi az eladó, válasz azonban nem érkezik. Az idős asszony gondosan táskájába pakolja a dolgokat, majd fizet. Fehér kártyát vesz elő és tart az olvasó szerkezet elé, olyat, melyből a hozzá hasonlóan nehéz anyagi helyzetben lévők, többek között kisnyugdíjasok részesültek támogatás gyanánt nemrég a kormánytól... Hirtelen kapcsolok, szociális kártya, rajta egy kisebb összeggel, valójában azt próbálja gondosan beosztani a néni. Közben halkan elköszön, majd kilép a bolt ajtaján. Már nem hallja, amint az eladó sóhajt, miközben visszateszi a barackot a helyére, és csóválja a fejét... mennyi gond van. 

A történtek órákig kísérnek, kattog az agyam. Valamiért úgy érzem, némiképp túlzás volt a bolti eladó reakciója – bár nem volt vehemens –, hiszen az idős asszony tisztelettudó, öntudatos vásárló módjára viselkedett. Amiről úgy gondolta, hogy nem neki való, azt nem kérte. Joga van hozzá, minden körülmények közt, különösen akkor, ha kevéske az összeg, amiből gazdálkodnia kell. Egyébként ápolt, kora ellenére jó fizikai állapotban lévő idős hölgy, aki még képes arra, hogy önmagát ellássa, a legszükségesebbek beszerzéséről maga gondoskodjon. Mert tény, sokaknak mindez nem adatik meg... 

Vajon mi, a sorban állók, a pult mögött kiszolgálók megérjük-e az ő korát? – tűnődtem. Lesz-e erőnk, tiszta elménk, akaratunk és kitartásunk, hogy dolgainkat egymagunk intézzük, önmagunkat ellássuk, immár hófehér halántékkal, sok-sok esztendő múltán is? Ráébredünk-e vajon, mennyire fontos úgy viszonyulni a mellettünk élőkhöz, ahogyan mi is szeretnénk, netán elvárjuk, hogy hozzánk viszonyuljanak? Megértjük-e, hogy három szép barackot kiválasztani mennyivel többet jelent egy egyszerű mozdulatnál?