Történt ez hétfőn Kolozsváron, az Universitatea és a Sepsi OSK focimeccsén, amelyet Sebastian Colțescu játékvezetőnek félbe is kellett szakítania az idegengyűlölő megnyilvánulások miatt, és megismétlődött rá egy napra Bukarestben is, ahol a Steaua az FK Csíkszeredát fogadta, és ahol ugyancsak kényszerszünetet kellett tartani a minősíthetetlen lelátói megnyilvánulások miatt.

Persze, a romániai stadionokban korántsem számít újdonságnak, hogy az úgynevezett szurkolók torkuk szakadtából üvöltve szidalmazzák a magyarokat. A szélsőséges, idegengyűlölő megnyilvánulások éppen ott terjednek leginkább, ahol – sporteseményekről lévén szó – a sportszerűségnek, a tisztességes versenynek, a kölcsönös tiszteletnek kellene uralkodnia. Ne legyenek azonban illúzióink: a lelátói szélsőségességnek évtizedes hagyományai vannak és nem csupán Romániában, de más országokban is. Ami viszont egyedivé teszi a romániai helyzetet, az a hatóságok fölöttébb elnéző magatartása és a nevetségesen alacsony, elrettentő hatással egyáltalán nem bíró büntetések. A tévéközvetítések révén az országban élők millióihoz eljutó nyílt gyűlöletkeltés ára mifelénk, a toleranciájáról messze földön híres Romániában mindössze pár ezer lej – érthető, ha a klubvezetők inkább zsebükbe nyúlnak, és kifizetik a bírságot, mintsem hogy szembeszálljanak a kemény maggal, próbáljanak tenni is valamit a jelenség visszaszorítása érdekében.

E bajtársias összekacsintásban igen gyakran részt vesz a romániai sportsajtó is, amelynek megmondóemberei igyekeznek elbagatellizálni a hasonló eseteket, olykor kínos hazugságoktól sem riadva vissza: a Sepsi OSK legutóbbi mérkőzésén például a Digi Sport kommentátora akkor is ragaszkodott azon elméletéhez, hogy petárdázás miatt áll a játék, amikor a tévében is jól kivehetően hallatszottak a magyarellenes rigmusok, a bíró leállította a játékot, és hangosbemondón kérték az idegengyűlölő skandálások leállítását.

Nem sokkal empatikusabbak a stúdióbeszélgetések résztvevői sem: akad, aki túlzásnak minősíti a játék leállítását, relativizálják a történteket, a lelátók már csak ilyenek. Nincs egyértelmű elhatárolódás, nem követelnek példás, elrettentő hatással bíró büntetést, azt üzenik, nyíltabban vagy burkoltan, nincs itt semmi kivetnivaló, együtt kell élni ezzel, meg kell tehát szoknunk, hogy következmények nélkül lehet magyarellenes szólamokat üvölteni.

És nem látjuk a romániai közélet tisztaságáért, a jogállamiságért, európaiságért, normalitásért oly nagyon aggódó hivatásos és ügyeletes jogvédőket sem síkra szállni a gyűlöletbeszéd elharapódzása, a szélsőséges eszmék térnyerése ellen. Pedig nem is oly régen, Orbán Viktor tusványosi beszéde után olybá tűnt, Románia tűzzel-vassal irt mindenféle szélsőséges megnyilvánulást, még az RMDSZ-t is kirúgták volna a kormányból a magyar miniszterelnök szavai miatt. Hová tűnt vajon e nemes buzgalom most, amikor ismét oly nagy szükség lenne rá?

Az Universitatea mérkőzésén Emil Boc, Kolozsvár multikulturalitására oly büszke polgármestere is jelen volt, tán még tapsolt is, ráadásul a csapat masszív önkormányzati finanszírozásban részesül – azóta sem hallottuk, hogy bocsánatot kért volna városa magyar lakóitól és a vendégektől. És azóta sem követeli sem az államfő, sem a média, sem mások, hogy a Nemzeti Liberális Párt távozzon a kormányból, ha nem határolódik el a szélsőséges eszméktől.

Hasonlóan nagy a csend a Bukaresti Steaua Csíkszereda elleni mérkőzésén történtek kapcsán is, holott a védelmi minisztériumhoz tartozó klubról van szó, amelyet tehát közpénzből, adólejeinkből tartanak fenn. Kérte bárki is Vasile Dâncu tárcavezetőt, hogy ítélje el a minisztériuma alárendeltségében működő klubnál történteket? Követelte valaki a Szociáldemokrata Párt kilépését a kormányból?

Vagy a magyarok szidalmazása nem számít szélsőségességnek Romániában?

(Borítókép: Manases Sándor)