A város utcáin még nemigen látszik, papíron azonban haladnak a biciklisávok kijelölésével, ám mivel a jogalap még mindig hézagos, maradnak elvarratlan szálak is – derült ki Tóth-Birtan Csaba közléséből. Sepsiszentgyörgy alpolgármesterét a kerékpáros közlekedési vonalak bővítéséről, illetve összekötéséről kérdeztük.
A leghosszabb, közel kilenc kilométeres bicikliútja a megyeszékhelynek az Olt gátján lesz, Kilyéntől az Arénáig, ennek a terve már megvan, a kivitelezésre pedig nemsokára versenytárgyalást ír ki az önkormányzat.
Előbb állnak az új, gyalogosoknak és bringásoknak szánt Olt-híd ügyével: ennek már az építője is megvan, és jövőben át kellene adni a forgalomnak; addig viszont a két végén levő Kis utcát és a Nicolae Iorga utca meghosszabbítását is jobb állapotba kell hozni, és ez már az önkormányzat feladata lesz.
Öt nagyobb utca korszerűsítését úgy hirdették meg, hogy a biciklisávok kialakítása is a kiírás része, ezek a következők: Csíki utca (ahol már hosszabb ideje dolgoznak), Gyár utca (ahol szeptemberben kezdődik a munka), Grigore Bălan, Nicolae Iorga és Stadion utca. Megvannak a műszaki tervek a Păiuș David és az Oltmező utca járdáira és biciklisávjaira is – mindezeket 2023 végéig kellene befejezni.
Ami a meglévő sávokat és azok összekötését illeti, ez sem egyszerű feladat. Tavaly óta ugyan van törvény arra, hogy mi a bicikliút, ám minden részlet nincs leszabályozva – amire nincs jogalap, azt a rendőrség – amelynek láttamoznia kell minden olyan tervet, amely a közlekedéssel kapcsolatos – nem hagyja jóvá. Van egyébként olyan útkereszteződés is, ahol egyszerűen nincs hely ahhoz, hogy a gyalogátkelő mellett biciklisávot is kialakítsanak. Olykor pedig azért marad ez el, mert az utca korszerűsítését még a biciklisávokra vonatkozó törvénymódosítás előtt kezdték el, és menet közben már nem tudnak változtatni a feltételeken.
Tény, hogy sok még a tennivaló. Arra a felvetésre, hogy az utóbbi időben a meglévő kevés biciklisávra ismét kezdtek gépkocsikat parkolni, Tóth-Birtan Csaba azt felelte: átiratot küldenek a rendőrségnek, mert az ő dolguk a kihágások számonkérése, az önkormányzatnak csak szabályozó és kiviteleztetői szerepe van.