Mindig szívesen olvastam a XIX. század francia és orosz regényíróinak a műveit. Közülük is kedvencemnek számított Stendhal (Marie-Henri Beyle a valódi neve, született 1783-ban Grenoble-ben, elhunyt 1842-ben Párizsban).
Napoleóni idők embere volt, amikor csodálni és követni illett a dicső francia Armée-t, amelynek diadalmas és kevésbé dicsekedni való hadjárataiban Stendhal is részt vett. Két kiemelkedő jelentőségű regénye a Vörös és fekete (1830) és A pármai kolostor (1839). Sok katonakorú fiatalhoz hasonlóan ő is inkább a civil foglalkozást részesítette előnyben, Milánóban telepedett le, ahol francia konzulként dolgozott. Második nevezetes regénye is itt született.
Megrázó hitelességgel, realista regényéhez méltóan írja meg Julien Sorel felfutó karrierjét, aki iparos ember fiából márki vejévé lett. Az alig 19 éves, gyermekek tanítására szerződött papjelölt halálba futó sorsát két nő határozta meg, de Ręnalné és Mathilde de la Mole (későbbi felesége, gyermekének anyja). A latinul iskolázott, papnak készülő értelmes fiatalember el-elfelejti származását, amelyet időnként eszébe juttatnak. Ma is lebilincselő az értelmes és sorsán változtatni kívánó Julien küzdelme önmagával, ahogy sorsa tudatos irányítása révén találkozik a szerelemmel, amely utóbb korai halálának is oka lesz. Az elhagyott, még mindig szerelmes de Ręnalné így jellemzi levelében Julient: „Szegényen és mohón, tökéletes képmutatással, egy szerencsétlen asszony elcsábításával akart elhelyezkedni: valamivé lenni.” A mélyen vallásos és csalatkozott asszony felismeri valójában a karrierista fiút.
A templomi merénylet (két lövéssel sebesíti meg de Ręnalnét) a még mindig szerelmes fiatalember sorsát eldönti: halálra ítélik és lefejezik. Börtönében de Ręnalné több rendben is felkeresi, és mindent megtesz, hogy megmentse a fiú életét. Mathilde de la Mole-t ellenben kevésbé érdekli a férjévé lett Julien, akinek gyermekével terhes. Julien de Ręnalné szeretetébe ajánlja Mathilde-től születendő gyermekét, és a nőnek meg kell ígérnie, hogy semmiképp nem árt önmagának. „De Ręnalné megtartotta ígértét, semmiképpen sem próbálta megrövidíteni életét, de három nappal Julien kivégzése után, gyermekeit átölelve meghalt” – így fejeződik be a regény, amelyben a romantika elemeit hasznos örökségként helyenként még átveszi a francia realista is.
Stendhal sem lehetett boldog, mert utolsó éveiben az akkor még gyógyíthatatlan szifiliszben szenvedett, lelkileg pedig viszonzatlan szerelme viselte meg.
