Már ez gyanús, hiszen ez az az ország, ahol szinte soha semmi nem készül el határidőre, sőt, azután sem. Az egyik példa erre az észak-erdélyi autópálya, amelynek éppen tíz éve kellett volna elérnie a borsi határátkelőtől Brassóig, de még a legjobban kiépült, Kolozsvár és Marosvásárhely közötti szakaszon is hiányzik belőle néhány kilométer. Ez azonban – és sok más olyan beruházás, amely az általános életszínvonalat növelhetné – nem volt fontos egyik kormánynak sem, habár rengeteget beszéltek róla. A népszámlálásról ellenben alig esett szó a román nyilvánosság előtt, még a tájékoztatás is teljesen elmaradt: az emberek sem az önkitöltős szakaszra, sem a lekérdezésre nem voltak felkészítve, mozgósító üzeneteket csak a magyar közösség számára fogalmazott meg az RMDSZ, másutt agyonhallgatta a témát és a nehézségeket még a független sajtó is. Érdektelen lenne a tízévenkénti számbavétel, vagy eleve tudták, hogy nem innen fogunk pontos képet kapni a lakosságról? De miért fogadták el ezt?

Az már az előző, 2011-es cenzus alatt világossá vált, hogy Románia nem a valóságot akarja látni, hanem annak egy kikozmetikázott változatát. Az ok nagyon egyszerű: több lakosra több európai uniós pénz, európai parlamenti mandátum és más előny jut. Akkor valahogy feltornászták húszmillió fölé a létszámot, de már 2014-ben közölték, hogy a mágikus – még Nicolae Ceaușescu által kitűzött – küszöb alá esett a lakosságszám. Most pedig azt akarják elhitetni velünk, ugyan­azon megfontolásokból, hogy csak pár százezerrel fogytunk tizenegy év alatt. Amikor már hivatalos források szerint is ötmillióhoz közelít a külföldön élő román állampolgárok száma, és csak a koronavírus-járvány első két évében 630 ezernél több elhalálozás történt (2020-ban 40, 2021-ben 70 ezerrel több az előző évek átlagánál), amelyekből minden tizediket (bő 66 ezret) írnak a fertőzés rovására. Ezalatt 2,6 évvel csökkent a várható élettartam Romániában, de a lakosság elöregedése felgyorsult, mert jóval kevesebb gyermek született, e két év alatt összesen 360 ezer. Mindez azért fontos, hogy a döntéshozók is lássák: leszálló pályára állt az ország, ami senkinek sem jó.

A felboruló nemzedéki arányok súlyos következményekkel járnak, többek között azzal, hogy nem lesz elég munkaerő, és a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanná válik. Ha tudjuk, hányadán állunk, akkor lehet azon gondolkozni, hogy miként javítsunk a helyzeten, hogyan fékezzük a kedvezőtlen folyamatokat és hogyan ösztönözzük a gyermekvállalást, az itthon maradást, sőt, a hazatérést. Mert ez kellene hogy legyen a cél, nem egy minél nagyobb lakosságszám.