Labdarúgás, SuperLigaElengedhetetlen a győzelem

2022. szeptember 2., péntek, Sport

Egy hét alatt immár harmadik mérkőzését játssza a Sepsi OSK, amely ma hazai környezetben a nyeretlenül utolsó előtti Mioveni ellen lép pályára a SuperLiga 9. fordulójának nyitómérkőzésén. A 18.45-kor kezdődő találkozón George Găman fújja a sípot.

  • Fotó: Tókos Csaba
    Fotó: Tókos Csaba

A hétközi fordulóban mindkét csapat kedden lépett pályára: a Mioveni hazai közönség előtt döntetlent játszott az Aradi UTA ellen, míg a Sepsi OSK sorozatban másodszor szenvedett vereséget, ezúttal az FC U Craiova vendégeként. A háromszéki és az Argeș megyei csapat negyedszer mérkőzik meg egymással az élvonalban, az előző idény alapszakaszában előbb a sárga-zöld mezesek győztek idegenben, ezt követően pedig a székelyföldi gárda vendégként gyűjtötte be a három pontot. Márciusban az alsóházi rájátszásban a piros-fehér mezesek hazai környezetben magabiztos sikert arattak, miután Ionuț Balaur vezető találatára Alexandru Tudorie két, Marius Ștefănescu egy góllal válaszolt. Papírforma szerint Cristiano Bergodi alakulata számít az összecsapás esélyesének, ugyanis támadásban és védekezésben is jobb mutatóval rendelkezik a több mint egy hete edzőcserén átesett, Flavius Stoican irányította együttesnél.

„Nehéz mérkőzésre számítunk, egyáltalán nem beszélhetünk papírforma győzelemről. Az új vezetőedző érkezése óta sokat fejlődtek, a legutóbbi két fordulóban döntetlent játszottak. Úgy érzem, a két vereség után a labdarúgók elvesztették az önbizalmukat. Kapu előtt pontatlanok vagyunk, emiatt a következő időszakban sokat kell dolgoznunk annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen a helyzetkihasználásunk. A támadók eddig kevés gólt szereztek, érezzük Bogdan Mitrea hiányát is, viszont bízunk abban, hogy Pavol Šafranko érkezésével eredményesebbek leszünk. Hazai pályán erősek vagyunk, számunkra a közönség mindig hatalmas segítséget jelent, az ellenfelek nehezen tudnak nyerni nálunk. A Mioveni ellen mindent meg kell tennünk a győzelem érdekében, nagy szükségünk van a három pontra, másképp leszakadunk a táblázatban, a felzárkózás pedig körülményes lehet” – mondta Ilyés Róbert másodedző.

A 9. forduló programja: Sepsi OSK–Mioveni (ma, 18.45 óra), Kolozsvári Universitatea–FC U Craiova (ma, 21.30 óra), Aradi UTA–Chindia Târgoviște (szombat, 19 óra), FC Voluntari–FC Rapid (szombat, 21.45 óra), FC Petrolul–FC Botoșani (vasárnap, 21.30 óra), FC Argeș–FC Hermannstadt (hétfő, 18.45 óra), Universitatea Craiova–FC Farul Constanța (hétfő, 21.30 óra). Az FCSB–Kolozsvári CFR rangadót elhalasztották, a Hivatásos Labdarúgó Liga bejelentése szerint a mérkőzést december 15-én rendezik. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 459
szavazógép
2022-09-02: Sport - Miska Brigitta:

Borították a papírformát (Labdarúgás, Román Kupa)

Bravúros, 3–2 arányú győzelmet aratott a Kézdivásárhelyi SE szerdán hazai pályán az esélyesebbnek tartott CSM Focșani felett a Román Kupa második fordulójában. Bár a mérkőzés vége izgalmasan alakult, Gazda József legénysége megérdemelten diadalmaskodott és jutott a sorozat harmadik körébe, amelyet szeptember 13-án rendeznek.
2022-09-02: Sport - :

Európa-bajnokságon bizonyítanának a háromszékiek (Teremlabdarúgás)

Vasárnaptól jövő szombatig a spanyolországi Jaénban rendezik meg az U19-es korosztály számára kiírt teremlabdarúgó-Európa-bajnokságot, amelyen a romániai válogatottal ott lesz a céhes városi KSE Futsal két fiatal játékosa is. A nemzeti csapat tegnap reggel repült el az Ibériai-félsziget felé, ahol Robert Lupu tanítványai a házigazda, a horvát és az ukrán együttessel harcolnak a csoportkörben.