II. Erzsébet királynő, a történelmi változások uralkodója

2022. szeptember 12., hétfő, Magazin

Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok, területek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője – a csütörtökön, életének 97. esztendejében elhunyt II. Erzsébet királynő több mint hetven évig viselte ezt az uralkodói címet.

Ő volt a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmost 1066 karácsonyán királlyá koronázták a londoni Westminster-apátságban, de egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő az angol trónon.

Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már 2015. szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig a napig üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.

II. Erzsébet édesapja, VI. György király nem – és így idősebb leánya sem – volt egyenes ágon a trón várományosa, mindketten György bátyja, VIII. Eduárd „jóvoltából” kerültek a brit trónra. Eduárd ugyanis a korona helyett egy elvált amerikai hölgy, Wallis Simpson kegyeit részesítette előnyben, és 1936. december 10-én, alig 327 napi uralkodás után, a koronázást meg sem várva átadta helyét öccsének, a családban csak Bertie-nek becézett Albert yorki hercegnek, aki uralkodói névként választotta utolsó keresztnevét, a Györgyöt.

A magának való, zárkózott, beszédhibákkal küszködő, uralkodói szerepre egyáltalán nem törő VI. Györgyben valójában felesége, Erzsébet anyakirálynő tartotta a lelket, amíg lehetett. Nem sokáig lehetett: György király – bár népe nemzeti hősként tisztelte – a rároskadt felelősség, és főképp a háborús évek megpróbáltatásainak súlya alatt korán összeroppant, és 1952. február 6-án, alig 57 esztendősen elhunyt, a fiatal Erzsébetre hagyva az akkor még mindig világháborús sebeit gyógyítgató, súlyos áruhiány és kiterjedt jegyrendszer szorításában élő Egyesült Királyság trónját.

Erzsébet hercegnőt Kenyában érte atyja halálhíre. Amikor egy héttel korábban, férje, Fülöp edinburghi herceg kíséretében elindult Afrikába, ő is és az udvari illetékesek is sejtették, hogy nem látja többet nagybeteg édesapját. Poggyászában e meggondolásból fekete gyászruha is volt, valamint egy dosszié, amely trónra lépésének hivatalos írott deklarációját tartalmazta.

II. Erzsébet királynő első miniszterelnöke a tizenöt közül Winston Churchill, a világháborús győztes volt. A Kremlben és a Fehér Házban is még azok a vezetők ültek – Moszkvában Sztálin, Washingtonban Harry Truman –, akik közvetlenül részesei voltak a második világháborúnak.

Az utóbbi negyedszázad hat brit miniszterelnöke közül öt – Tony Blair, David Cameron, Theresa May, Boris Johnson és a jelenlegi kormányfő, a néhai uralkodó által alig két napja kinevezett Liz Truss – már II. Erzsébet királynő trónra lépése után született, és a Blairt követő Gordon Brown is csecsemő volt még, amikor Erzsébetet a sors nem egészen 26 évesen, édesapja halálának pillanatában a trónra emelte.

 

Családi megpróbáltatások

II. Erzsébet királynő uralkodásának csaknem 71 éve azonban nem volt mentes családi megpróbáltatásoktól és tragédiáktól sem. „Annus horribilis” – borzalmas év, mondta könnyek között az 1992-es évre az azóta szállóigévé vált minősítést. Akkor vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy legidősebb fia, Károly akkori trónörökös és Diana hercegnő egészen addig tündérmesének beállított házassága romba dőlt; akkor vált el a királynő leánya, Anna hercegnő, abban az évben járták be a világsajtót a másodszülött fiú, András yorki herceg feleségéről, Sarah Fergusonról egy idegen férfi intim társaságában készült, súlyosan kompromittáló fotók, és akkor emésztették el a lángok a legősibb uralkodói rezidencia, a windsori kastély jelentős részét.

Az igazi „annus horribilis” azonban 1997 volt, Diana hercegnő világszerte sokkot okozó párizsi autóbalesetének éve. Az udvari krónikások jórészt egyetértenek abban, hogy Diana halála és az azt megelőző kölcsönös házasságtörési, majd válási botránysorozat az utóbbi évszázad legnagyobb megrázkódtatása volt a brit monarchia életében, talán nagyobb, mint VIII. Eduárd lemondásának világraszóló botránya.

A királynő trónra lépésének 70. évfordulójára rendezett nagyszabású platinajubileumi ünnepségsorozatot beárnyékolta a másodszülött fiú szexbotránya : a 63 éves András yorki herceg ellen egy amerikai nő nemi erőszak vádjával keresetet nyújtott be, és a nyilvános bírósági pert csak – vélhetően igen nagy összegű – kártérítés kifizetésével sikerült elkerülni.

Mindezen megpróbáltatások közepette II. Erzsébet királynő nyilvános megnyilvánulásai rendíthetetlen nyugalommal és szilárdsággal tartotta egyben a monarchiát. Bár ezt a nyugalmat a sajtó és az alattvalók sokszor ridegségként érzékelték, a történészszakma teljes egyetértésben vallja, hogy a brit monarchia kizárólag II. Erzsébet kikezdhetetlen személyes tartásának köszönhetően élte túl az elmúlt hét évtized hatalmas világtörténelmi változásait.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 124
szavazógép
2022-09-12: Sport - :

Ügyeskedtek kis pingpongozóink (Asztalitenisz)

Az elmúlt hét végén Câmpulung adott otthont a 9–10 éves korosztály (ifjúsági III.) számára kiírt egyéni és páros asztalitenisz országos bajnokságnak, amelyen a megyeszékhelyi Sepsi-SIC három sportolója is részt vett. A legjobb eredmény Ecaterina Simon nevéhez fűződik, aki a dornavátrai Andreea Galannal az oldalán a legjobb nyolc között zárta lányok páros viadalát.
2022-09-12: Riport - Józsa Zsuzsanna:

Papszentelés Gyulafehérváron, szolgálat az Őrkőn (Az élet szeretet – add át magad!)

Kalkuttai Szent Teréz halálának évfordulójára szeptember 5-én emlékeztek szerte a nagyvilágon. Ő alapította a Szeretet Misszionáriusai rendet, hogy felkarolja és segítse a szegények legszegényebbjeit. Az élet himnuszában fogalmazta meg az életről szóló gondolatait, ami biztató kapaszkodót jelenthet a nehéz hétköznapokban. Teréz anya kétszer is járt Sepsiszentgyörgyön: először 1990 júliusában, majd 1992 augusztusában. Teréz anya leányai rendházat és templomot építettek az Őrkő negyedben, melyet Mária, Világ Királynője tiszteletére ajánlottak. Nemrég ünnepelték a templom harmincéves fennállását.