Nagyváradi iskolabotrányEgy román osztály is átköltözött

2022. szeptember 14., szerda, Belföld

Átköltözött a református egyház által felajánlott épületbe a nagyváradi Nicolae Bălcescu Általános Iskola magyar tagozata és egy román osztálya – közölte Rácz Beáta, az iskola aligazgatója, kifejezve reményét, hogy a költözéssel mindenki számára megnyugtatóan lezárul a nagyváradi iskolaügy, és lecsillapodnak az ezzel kapcsolatban gerjesztett feszültségek.

Augusztus végén az iskolába látogató minisztériumi bizottság a szegregáció gyanúját vélte felfedezni abban, ha csak a magyar tannyelvű osztályok költöznének a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által ingyen felajánlott, a magyar állam támogatásával vásárolt és felújított épületbe. Ezért a tanévkezdés napján módosítani kellett az egyház és a polgármesteri hivatal közötti haszonbérleti szerződést. Az egyház elfogadta, hogy a 2022–23-as tanévre két román tannyelvű osztályt is befogad az épületbe.

Az Ebihoreanul.ro portál hétfőn azt közölte, hogy az iskola végül egy román osztály beköltöztetéséről döntött, de önkéntesen egyik osztály sem vállalkozott rá,  ezért az iskola vezetése úgy döntött, hogy a román elemi osztályok hetente váltják egymást a református épületben. A portál megállapította, hogy a váltásos rendszer senkinek sem jó.

Rácz Beáta elmondta: elsőként egy negyedik osztály költözött be, és úgy tűnik, hogy váltás nélkül ott marad. Korábban Csűry István református püspök úgy nyilatkozott, hogy az épületet a magyar tagozat teremigényeinek megfelelően alakították ki, és a tornaterem feláldozásával tudnak helyet biztosítani az utólag befogadott román osztálynak is, de Rácz Beáta közlése szerint az aligazgatói irodának szánt termet alakították át. Az aligazgató annál is inkább abszurdnak vélte a szegregáció vádját, mert a magyar tagozat korábban az iskola főépületétől több száz méterre lévő külön épületben működött, a mostaninál sokkal rosszabb körülmények között. Akkor senkiben fel sem merült a szegregáció gyanúja. Hozzátette: ezt a minisztériumi vizsgálóbizottságnak is elmondta, de azt a választ kapta, hogy a múlttal nem kell foglalkozni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 106
szavazógép
2022-09-14: Belföld - :

Ellenzik a katolikus iskola újjáalapítását (Marosvásárhely)

Kedvezőtlenül véleményezte a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újbóli létrehozását a Maros megyei tanfelügyelőség – közölte a Zi-de-zi.ro helyi portál a tanfelügyelőség honlapján közzétett dokumentumok és tanfelügyelőségi forrásoktól szerzett értesülések alapján.
2022-09-14: Belföld - :

Hírsaláta

A MŰVELT ROMÁNIA ÉS AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG. Bírálja a Nép Ügyvédje az oktatási minisztériumot, amiért megszüntette a vidéki térségekből származó diákok szociális ösztöndíját, méghozzá anélkül, hogy előzőleg nyilvánosságra hozta volna terveit, holott ez törvényszabta kötelessége lenne. A vidéki középiskolák ösztöndíjainak megszüntetése a vidéki és városi diákok közötti egyenlőtlenségek fennmaradásával és elmélyülésével fenyeget, ami a Művelt Románia programmal sincs összhangban – szögezi le az ombudsman sajtóközleménye, amely szerint a szociális ösztöndíjak e kategóriájának megszüntetéséről szóló döntés ugyanolyan meglepő, mint igazságtalan.