Farkas Réka
A Securitate győzött, hisz dicsőítő emlékművet mindig a győzteseknek emelnek, a vesztesek legfennebb elföldelhetik halottaikat, jegyzi meg keserűen a kommunizmus bűntetteit vizsgáló egyik legismertebb és elismertebb történész, Marius Oprea annak kapcsán, hogy a múlt héten felavatták a piteşti-i Hősök temetőjében az egykori titkosszolgálat, a Securitate „hőseinek” szentelt emlékművet.
Az esemény több szempontból is döbbenetes. Egyrészt alig 33 esztendő telt el Ceauşescu bukása óta, s lám, diktatúrájának legjelentősebb megtorló gépezete már nemcsak a háttérben tevékenykedik, de nyilvánosan is megdicsőülhet. Nem kevésbé felháborító a helyszín, hisz a kutatók szerint éppen a piteşti-i börtönben történtek az egykori kommunista politikai rendőrség legszörnyűbb visszaélései. Itt zajlott le 1949–1952 között a keleti blokk legnagyobb és legbrutálisabb, kínzással történő „átnevelő” programja, amely a „piteşti-i kísérlet” vagy „piteşti-i jelenség” néven ismert. A Securitate célja a politikai foglyok erkölcsi ellenállásának felszámolása volt, és a becslések szerint 1000 és 5000 között mozog azon áldozatok száma, akiket naponta brutálisan vertek és kínoztak a „teljes átnevelés” céljából. Rendkívül cinikus, hogy most keresztállítással dicsőítik azokat, akik a szomszédban papok százait próbálták „áttéríteni” a legdrasztikusabb eszközökkel.
A piteşti-i emlékműavatást a Román Hírszerző Szolgálat Tartalékos és Nyugdíjas Katonai Személyzeti Szövetsége (ACMRR-SRI) szervezte, amelynek elnöke Dumitru Șovar egykori securitatés tiszt, az Argeş megyei SRI korábbi vezetője. Elsősorban a valamikori és most is működő titkosszolgálatok nyugdíjas tisztjei, azaz tartalékosai voltak jelen, sokan közülük 1989 előtt is tevékenykedtek, átmentették nemcsak saját bőrüket, de részt vállaltak az utódok kinevelésében is. Látjuk az eredményt, Románia jelenkori történéseinek is jelentős szereplői, befolyásolói a titkosszolgálatok. Nem csoda, hogy most nemcsak engedélyt, de hallgatólagos (és még ki tudja, milyen) támogatást kaptak a hatóságoktól önmaguk ünneplésére. A helyszíni tudósítások szerint az emlékművet a Románia alapvető értékeinek védelmében a „láthatatlan fronton” szolgálatot teljesítő katonáknak állították, „azoknak a néma hősöknek, akik az információ fegyverét használták fel a román nemzetet érő fenyegetések megállítására”.
Így lesznek hát hősök a megtorlók, az elnyomó gépezet működtetői, fogaskerekei, miközben az áldozatok ezrei, tízezrei feledésbe merülnek. Kedvezmények sokaságát évezik, kiemelt nyugdíjat kapnak, államelnöki kitüntetéseket, s immár emlékművet is, hogy hirdesse nagyszerűségüket. Világgá kiálthatják: élnek és virulnak, és nemhogy nem vesztesei, de ők az igazi győztesei az elmúlt évtizedeknek.
