Névadója születésének 125. évfordulója alkalmából Tamási Áron-évadot hirdetett a sepsiszentgyörgyi színház, melynek első két eseményét hétfőn, az író születésnapján tartották. Egy erre az alkalomra készült kiállítás és a Hullámzó vőlegény című Tamási-darab bemutatója volt ez a két esemény, melyek apropóján Bocsárdi László rendezőt, a színház aligazgatóját kérdeztük az író és a színház kapcsolatáról.
„Azért fontos számomra, hogy Tamási Áron nevét viseli a színházunk, mert Tamásinak az az elszánt törekvése, amellyel új színházi formát szeretett volna találni a népi kultúrából táplálkozó lelkiséghez, a szentgyörgyi színházra is jellemző volt az elmúlt negyedszázadban. Amikor 1997-ben, Tamási Áron születésének századik évfordulójára összeállítottuk a Színház és rítus című tanulmánykötetet, mi is kortárs színházi formák keresését szorgalmaztuk azok számára, akik Tamási szövegeit próbálták színpadra állítani” – nyilatkozta lapunknak Bocsárdi, aki több Tamási-darabot is rendezett Sepsiszentgyörgyön, ezek közt az Énekes madár nyomán készült A csoda című előadást az egyik legfontosabb Tamási-feldolgozásnak tartja a magyar színházi szakma.
Tamási Áron több máig érvényesnek tartott gondolatát is felolvasta Bocsárdi a kiállításmegnyitón: „Érzésem szerint a jövő drámája nem a tények művészi megszerkesztése folytán születik meg, hanem olyan költői mű lesz, amelynek szárnyaló szertartása alatt bűvölet szállja meg a néző lelkét, és édes megrettenéssel fogja érezni, a szentek vagy a madarak sorába került. Utána természetesen pislogni fog, s majd vacsorázni, mint az emberek általában.”
Egy másik felolvasott idézet a színpadi nevettetésről szólt:
„Nem szolgálja a nemzeti társadalom erőfeszítését az olyan törekvés, hogy inkább nevettessünk, mint hogy szembenézzünk a kérdésekkel. A bódítás helyett igen ajánlatos volna az önvizsgálat és megtisztulás. (…) Ha könnyebbik végével foghatnám meg a dolgot, ha csupán szórakoztatni akarnék: bizonyára megcsíphetném a »sikert«. Nevetésre és könnyekre menni a »góbéságok« sajnálatosan népszerű világában: ez igen hálás volna, és adná a babért, mely olcsó lett manapság. Én azonban nem tettem, mert becsülnöm kell önmagamat és az irodalmat.”
Bocsárdi szerint, az amit a Vitéz lélek 1997-es előadása óta Tamási műveinek bemutatásával megcélzott a színház – hogy a székely mítoszban az egyetemesen emberi dimenziókat keressék –, a sepsiszentgyörgyi társulat hittételének is tekinthető. „Azzal teszünk legtöbbet a közösségünkért, ha olyan korszerű formát találunk, amely tükrözi alapvető értékeinket” – vallotta lapunknak a rendező, majd egy Pilinszky-idézetet is felolvasott: „Mert nem lankadhatunk egy pillanatra sem, időről időre meg kell találnunk Isten arcának a mi napjainkra érvényes, a mi kételyeinken, a mi gondjainkon átragyogó világosságát. A korszerűt kell keresnünk, hogy megleljük az időtlent.” Hozzátette: öröm volt számára, hogy a most bemutatott Hullámzó vőlegény című, Albu István által rendezett formakereső előadásba beemeltek néhány idézetet az alkotók a nevezett kötetből.
