Csökken az erdővidéki diákok száma, középiskolai és szakiskolai osztályok iránt is egyre kevesebb az érdeklődő, Derzsi-Ráduly Kázmér, a Baróti Szabó Dávid Középiskola igazgatója azonban úgy véli, a nehézségek ellenére nem kell még temetni az intézményt. Próbálnak tenni annak érdekében, hogy az érettségin legnagyobb gondot jelentő román vizsga jobban sikerüljön, bízik abban, hogy az új iskolaépület felépülését követően a felszabadult ingatlanok egyikében bentlakást tudnak létrehozni, mint ahogy abban is, hogy a környékbeli önkormányzatok segíteni fognak az ingázás megszervezésében. A szakiskola iránti érdeklődést a gyakorlóműhelyek modernizálásával lehetne fenntartani, ám a nagyobb cégekkel való együttműködést – azok hiányában – már nehezebb diónak véli.
– Jó néhány éve azt halljuk, csökken a Baróti Szabó Dávid Középiskola tanulói létszáma. Idén miképp alakult a beiskolázás?
– Tavalyhoz képest húsz diákkal csökkent a diáklétszám a Baróti Szabó Dávid Középiskolában. Ez a csökkenés nem új keletű, rég tetten érhető a fogyás: ha Erdővidék népessége csökken, törvényszerűen csökken a mi tanulóink száma is. Ez nem csak nálunk van így, országos szinten hasonló gondokkal küszködnek az iskolák: az elmúlt harminc évben megnőtt az elvándorlás, az itthon maradottak is kevesebb gyereket vállaltak, és nőtt az iskolák közti verseny is – aki teheti, elszívja más vidék diákságát. Ennek ellenére minden tavaly végzett elméleti osztály helyén új indul, aránylag beteltek a helyek, de azért észrevehető, hogy a reálosztályokban kevesebb a diák. A társadalomtudomány-osztályban beteltek a helyek, a matematika és informatika szakon két fél osztály indul, a természettudományok-osztályba még tudtak volna diákot fogadni. A technológiai líceumban a környezetvédelmi technikus szakon beteltek a helyek.
– A szakiskolai képzés iránt mekkora volt a kereslet?
– A diáklétszám csökkenése leginkább a szakiskolát érintette. Tavaly volt egy állattenyésztés és könnyűipari munkás összevont osztály, egy autószerelői és egy szállodai dolgozói osztály. A háromból tizedikre csak kettő maradt miután a textilipari–állattenyésztés osztály gyakorlatilag megszűnt. Indulásból kevesen voltak, közben többen lemorzsolódtak, mások meg átiratkoztak egyéb szakra. Idén mindössze két fél osztály, szállodai dolgozó és autószerelői indult egyetlen összevont osztályban.
– Erre az érdektelenségre van magyarázat?
– A szakiskolák iránti keresletcsökkenést értem is, meg nem is. Értem, ha a műhelyek elavultságára hivatkozva mondják azt, hogy nem érdekli őket. Értem akkor is, ha azt kifogásolják, nincs olyan nagyobb cég, akivel közösen duális képzést lehetne folytatni. De a könnyűipari szakunk miért nem vonzó? Remek oktatóink vannak, műhelyünk felszerelve, olyan nagyobb cég is akad, ahol gyakorlatozni lehetne, illetve majd idővel elhelyezkedni is. Minden évben októberben fel szoktuk mérni, hogy milyen szakokra szeretnének a nyolcadikosok tovább jelentkezni, aztán március-áprilisban ismét kimegyünk az általános iskolákhoz, s konkrétan rákérdezünk, hol, hányan, milyen szakon szeretnének továbbtanulni. Szóval tudtuk, hogy a textilszakunkat kevesebben fogják választani, de arra nem voltunk felkészülve, hogy gyakorlatilag egy, a sepsiszentgyörgyi speciális iskolából érkező diák fog beiratkozni! Pedig tényleg próbáltuk népszerűsíteni a képzést: műhelylátogatást, kiállítást és divatbemutatót is tartottunk, azaz látni lehetett, kézzelfogható tudást kapnak a nálunk végzettek, mégsem volt jelentkező. Az állattenyésztési szakot a szülők, diákok és a cégek kérésére engedélyeztettük három évvel ezelőtt. Az első évben huszonegy diák jelentkezett, tavaly már csak kilenc, az idén mindössze kettő. Erdővidéken jövője van az állattenyésztésnek, olyan magánvállalkozó, akinél el lehetne helyezkedni, több is akad, mint ahogy cég is, ahol a gyakorlati képzés megoldható, mégse vonzó. Néhány évvel ezelőtt ugyanez volt a helyzet a faipari szakunkkal: azért kellett kivennünk a kínálatunkból, mert egész egyszerűen nem jelentkeztek oda a nyolcadik osztályt végző diákok.
– Mi a megoldás? Új szakokat kell létrehozni?
– Készek vagyunk új szakokat indítani, de ahhoz, hogy ezt megtehessük, évekre előre kell terveznünk. Engedélyeket kell beszerezni, oktatókat kell biztosítani, eszközöket kell beszerezni, de az sem kizárt, infrastrukturális beruházásokra lesz szükség, ami mind pénzbe kerül. És – mint láttuk, tapasztaltuk az elmúlt években – az, hogy mi a vonzó a diákok és szüleik számára, gyorsan változik, szóval fel kell tennünk azt a kérdést is magunknak: megéri-e a komoly szervezés, a pénzügyi beruházás, vajon tart-e két-három évnél tovább az érdeklődés az új szak iránt?
– Máshonnan lehetne diákokat toborozni?
– Több rendben javasoltam már: érdemes lenne bentlakást létrehozni, mert távolabbról is lenne érdeklődő iskolánk iránt – Alsórákosról is többen jelezték, jönnének, ha lenne hova –, sőt, szerintem még Baróttól távolabb eső településről is akadna bentlakó – ahogy volt az néhány évtizeddel ezelőtt is. A válasz az volt, hogy a bentlakás intézménye meghaladott, nem lenne rá szükség. Igen, sokat fejlődött a közlekedés, szinte minden családban van gépjármű, az üzemanyag beszerzése sem jelent olyan gondot, mint rég, de lehet, a külföldre dolgozni járó szülők szeretnék, ha gyerekükre valaki jobban odafigyelne, mint amennyire otthon tudnak a nagyszülők.
– Ha meglesz az új iskolaépület, felszabadul a Diákdomb, a Petőfi utcai iskolaépület, volt azokban már bentlakás...
– Igen, szerintem is ott lehetne ismét bentlakást kialakítani. Sőt, a felújítás és átalakítás is aránylag olcsón megoldható lenne, mert ha jól tudom, akkor anyag is van, amiből azt meg lehetne oldani. Létezik egy ígéret, mely szerint a minisztériumnál közbejárnak, hogy a campusprojektből megmaradt, raktáron levő anyagokat oktatási célt szolgáló épületekhez fel lehessen használni. Tehát elvileg nem csak üres épületünk, hanem építőanyagunk is van, és – hangsúlyozom: ha megteremtjük a feltételeket – igény is lenne a bentlakásra.
– Egy régebbi beszélgetésünk alkalmával szóba került: nem elég az, amit a meglévő tömegszállítás kínál, jó lenne, ha a környékbeli önkormányzatok is besegítenének a diákok utaztatásába. Történt előrelépés ezen a téren?
– Jelenleg nem érzem kielégítőnek a diákok ingázására adott megoldásokat. Főképp Nagyajta felé van hiányérzetem. Egy autóbusz veszi fel mindenünnen a gyerekeket, ezért megtörténhet, hogy az a diák, aki háromkor végez és a legtávolabbi településen lakik, öt óra körül ér haza. Ez a másfél-két óra a tanulásra, pihenésre szánt időből esik ki, amit bizony megérez. Reggel is hasonló a helyzet, mert ugye a legtávolabbról induló ül először a buszra, neki kell legkorábban felkelnie. Próbáltam egyeztetni a szállítóvállalatokkal is, de a legjobb megoldásnak azt látnám, ha a polgármesteri hivatalok különjáratokat rendelnének a diákok számára: ha egyes hivatalok támogatni tudják a községükből származó tanulók bentlakási költségeit, miért ne kaphatnának támogatást azok a családok is, amelyek gyerekeiket helyben szeretnék felnevelni? Nagyon bízom benne, hogy hamarosan lesz előrelépés ezen a téren.
– Számos kritika érte a középiskolát, amiért az érettségi eredmények elmaradtak a várttól. Mit lehet tenni, hogy a helyzet változzon?
– Ha hibáit akarjuk keresni, mert el akarjuk marasztalni a Baróti Szabó Dávid Középiskolát, lehet hibát találni, akad ok, amiért el lehet marasztalni minket. Elismerem: minden téren lenne mit javítanunk. Ám akit kicsit is érdekel a valódi helyzet, nézzen a számok mögé. Például számolja külön az idei végzősök eredményét azokétól, akik négy-öt éve végeztek, s most újból próbálkoznak. Nekik csak nagyon ritkán sikerül az érettségi. Általában nem is maguktól, hanem családjuk kedvéért jelentkeznek, s nem érdekli őket az eredmény – a mi statisztikáinkat viszont igencsak rontják. Mindennek ellenére, ha a nyári és az őszi eredményeket számoljuk, a tavalyihoz képest kicsit jobb volt az átmenési arány. Sőt, a román kivételével mindenből kimagaslóan teljesítettek diákjaink. A legnagyobb gondot – mindenki számára – a román vizsga jelenti. Legtöbbjük többé-kevésbé megtanul néhány tételt, amiről azt feltételezi, hogy adhatják – mert valamilyen évfordulóhoz kötött –, ha pedig nem azt kapja, akkor óhatatlanul elbukott. Pedig felelőtlenség így „lottózni” – mert annak tartom ezt a megközelítést –, elég lenne, ha a hétköznapi román nyelvet annyira megtanulná, gyakorolná, hogy a kreativitást, nyelvhasználatot ellenőrző feladatokat megoldaná. Ennek érdekében szeretnénk az elkövetkezőkben többet tenni. Idén először a ROSE-program (Romanian Secondary Education – szerk. megj.) keretében felzárkóztató tábort tartottunk a kilencediket végzett diákoknak. Játékosan, nem iskolai környezetben, különböző feladatokkal próbáltuk nyelvtudásukat és szókincsüket bővíteni. A kollégák azt mondták, nemcsak jól telt a tábor, hanem eredményes is volt, sikerült sok mindent bepótolni, úgy tizediktől már könnyebb lesz az újabb akadályokat venni. Szeretném azt is, ha sikerülne megegyeznünk egy brassói iskolával, hogy a magyarországi Határtalanul programokhoz némileg hasonlóan diákokat küldjünk néhány hétre hozzájuk, hogy ott, román környezetben tanuljanak, fejlődjenek a nyelvhasználat terén. A brassói iskola vezetősége nyitott az együttműködésre.
