Demeter László, aki a Magyar Örökség és Európa Egyesület bírálóbizottságának tagja, a Háromszéknek elmondta, felterjesztésének nyomós érve az volt, hogy a világon két magyar opera működik, a Magyar Állami Operaház már részesült a díjban, a Kolozsvári Magyar Opera még nem. Továbbá a világon egyedülálló módon számbeli kisebbségben levő nemzeti közösség saját operájáról van szó.

Selmeczi György méltatásában elmondta, elérkezett a huszonnegyedik óra utáni pillanat, hogy a magyar kulturális és művészeti élet elismeréssel adózzon a Kolozsvári Magyar Operának, mely korunk egyik legfontosabb magyar művészeti intézménye. Ez a magyar zeneszerzők, karmesterek, rendezők, neves előadóművészek széles körének elismerését is jelenti. Mindenekelőtt essék szó a „szent” szolgálatról. Arról, hogy a Kolozsvári Magyar Opera működésének minden pillanatát áthatja annak az egyedülálló zenés színpadi tradíciónak az erkölcsi kényszerítő ereje, mely éppen 230 évvel ezelőtt született meg. A magyar kultúrtörténet ismerői tudják, hogy ez mit jelent: mit jelentett a múltban, és mit jelent ma. Jelentette a magyar szó és a magyar zenei karakter egységét, jelentette a szoros kapcsolódást Európa művészetéhez, jelenlétünket az egyetemes zenetörténeti és műfajtörténeti folyamatokban, jelentette azt, hogy egy-egy nagy Verdi-opera a megírását követő évben már látható-hallható volt magyarul Kolozsvárt, jelentette, hogy a fiatal Erkel is Kolozsvárt szerezte a muníciót a magyar nemzeti opera megteremtéséhez, de jelentette azt is, hogy a könnyedebb, szórakoztató műfajok, az operett, a népszínmű mennyire túlbecsülhetetlen szolgálatot tettek az anyanyelv ápolásában, teremtettek mindig új, ünnepi eseményt a közösség életében, mindig felülemelkedve holmi népi-urbánus ellentéten. Mindent egybevetve: a Kolozsvári Magyar Opera mindenkor a közönség és a közösség szolgálatának parancsát tekintette magára nézve kötelezőnek. Szerencséjére, időről időre akad egy-egy Bánffy Miklós, Janovics Jenő, egy-egy Szép Gyula, aki képes a történelmi fordulatok válságait kezelni, a mindenkori társulatot megőrizni a színpadi hivatás és a remekművek terében, szembeszegülni a közéleti nyomással, nem engedni az ízlésrombolás világdivatjának, a kommersz szirénhangjainak. És őrködtek a karmesterek, Vaszy Viktor, Rónai Antal, Hary Béla, és őrködnek az újak, Horváth, Jankó, Kulcsár. Őrködni, őrizni az elhivatottságot, a művészi igényességet – ez a dolguk! Nézzük, mi is a dolga manapság a Kolozsvári Magyar Operának? Dolga, hogy műsoron tartsa a nagy repertoárt, a műfaj remekműveit, a „kötelező olvasmányokat”. Dolga, hogy a magyar repertoár folytonosan jelen legyen, hogy az apukák mindenkor elvihessék gyermekeiket János vitézzel, Háryval, Hunyadi Lászlóval találkozni. A Kolozsvári Magyar Opera a klasszikus magyar repertoár csaknem teljes spektrumát – Erkel, Kodály, Bartók – műsorán tudhatja. Dolga továbbá, hogy a magyar operettrepertoár fontos darabjaival is szolgálja a magyar nyelvű zenés színpad jelenlétét a kisebbségi magyarság életében. Dolga, hogy figyeljen korunk törekvéseire, hogy szakmai életét a jelenben, az európai valóságban élje; hogy teret nyisson az alkotásnak, a műfaj mai éltetőinek. A Kolozsvári Magyar Opera egyedül nagyobb kortárs repertoárral rendelkezik, mint a Kárpát-medence operajátszása összesen. Dolga még, hogy az opera varázslatos világát eljuttassa Nagyváradra, Marosvásárhelyre, a székelységbe, a szórványba, netán Budapestre, Miskolcra, Nyírbátorba és az Internetre. És dolga vagy dolgának tekinti, hogy egyfajta művészeti centrumként befogadjon népzenét, musicalt, konferenciát, zenetörténeti kutatást, kiállításokat, hogy megszülessenek pazar táncszínházi produkciók, különleges szimfonikus és kamarazenei hangversenyek. Az Opera évtizedek óta menedéke a művészi értéknek elkötelezett embereknek, és fényes bizonyítéka annak, hogy az „anyaországi” és „határon túli” kultúra, művészet megkülönböztetése álság. Egyetlen és egységes magyar kulturális-művészeti tér létezik! Az Opera egy-egy produkciója olykor valóban a világszínpadra kívánkozik. De talán még ennél is fontosabb a mindenkori társulat szakmai tisztessége, habitusa, etikája, mely sajnos egyre inkább párját ritkítja. Ez a díj végre artikulálja azt, amit régóta mindenki tud: a Kolozsvári Magyar Opera a magyar örökség kitüntetett része. Maradjon így! – kívánta a laudáló.

Magyar Örökség-díjban részesült továbbá a nagyváradi Csillagocska Alapítvány hitre és magyar tudatra nevelő szolgálata (méltatta Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke), a Trianoni Szemle szerkesztőségének történelmi feltáró munkája (méltatta Vári Fábián László kárpátaljai költő, kritikus, etnográfus), Keszi-Kovács László néprajzi filmes (laudálta Andrásfalvy Bertalan professor emeritus, korábbi művelődési és közoktatási miniszter, a méltatást Gazda István tudománytörténész olvasta fel), Mács József a felvidéki magyarság sorsát megjelenítő irodalmi munkássága (laudálta Mihályi Molnár László felvidéki tanár, költő, publicista), Mányi István építőművészete (méltatta Sára Ernő grafikus művész, akadémikus), Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész (laudálta Keserü Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész).