Szabó Csilla sikeres énekművész Honfoglalás című betétdalát az ,,összetartozunk" eszmei üzenetével röpítette Erdély, de különösen Háromszék népe felé. A Szállj, sólyommadár (Kell még egy szó...) általa talált fészekre szívünkben Magyarországon, de az egész Kárpát-medencében.
Lélekápoló énekes, zenei pályáját a világhírű Bojtorján együttesben kezdi. Tevékeny részese Halász Judit és a Bojtorján rendkívül sikeres alkotásainak, koncertjeinek szerte Európában. Platinalemezek birtokosaként egy csodával határos eset után úgy döntött, hogy zenei tudását a gyermeklélek szépítésének szolgálatába állítja. Történt ugyanis Budapesten a Heim Pál Gyermekkórházban, hogy a tizenhárom éves (közúti baleset áldozataként), súlyos, mély kómás kisfiú ágyánál Csilla a Mit tehetnék érted kezdetű dalt gitár kíséretében énekelte, s a gyermek kinyitotta a szemét. Magához tért, és néhány hét múlva elhagyta a kórházat.
Csilla úgy döntött, hogy a kórházban, a gyermekekkel marad. A kórház vezetősége felkérte, ,,lélekápolóként" vegyen részt a beteg gyermekek gyógyításában. Úgy döntött az Isten, hogy a gyermekek ágyánál gitárral és Csillag-hanggal hétről hétre csodák történjenek. Nemrég egy idegsebész-kongresszusra előadónak kérték fel, hogy tapasztalatairól beszámoljon. Így lett belőle Lélekápoló.
A Csilla-dalok dallamait a gyermeki lélek tisztasága, énekszövegét poémáink szelídsége hatja át, egy olyan életszemlélet közvetítése, amely megtanít annak felismerésére, hogy mindenben ott rejlik a szépség. Aki ezt képes meglátni, az kincset talál.
A Valami mindig szép című önálló lemezalbuma a megélt tapasztalatok, élmények igényes gyűjteménye. A tizenhat dal szép mondanivalóival igazi értéket képvisel, s hűen tükrözi Csilla ,,gyermeki hitét" és azt a líraiságot, amellyel a felnőtt közönség szívét is megdobogtatja. Ezért lesz az album alcíme: Nemcsak gyerekeknek.
Nem komikus effektusok keltése céljából jegyzem meg, hogy Bush amerikai elnök meghívására Csilla a Fehér Házban is énekelt, de itt volt biedermeier szőkeségű énekesünk 2003. július 26-án Altorján az Árpád-szobor és a kézdivásárhelyi Kossuth-szobor avatásán is.
Reméljük, hogy kellemesen csengő Csillag-hangot hallunk még Háromszéken.