Törött szárnyú madár

2022. október 4., kedd, Kármentő
Váry O. Péter

Aki sokat jár, sokat lát. És persze, sok mindenkivel találkozik. Akikkel olykor szóba is kell állni. Vagyis hogy nem kell, de néha a helyzet úgy hozza. Most épp az egyik távolabbi szomszéddal kesergünk, mert a látvány, amely miatt leálltunk beszélgetni, egyikünket sem lelkesíti.

Gyermekkoromban a mi utcánkban, mindkét oldalon, gesztenyefák szegélyezték a kockaköves utat. Mondják, ezen az útvonalon vitték a vesztőhelyre Váradit és Bartalist, akkor ez még beépítetlen városrész volt, csak a domb tetején kialakított barompiacot látogatták sűrűn a városiak és a környékbeliek. Később az utca az egyik vértanúról kapta nevét, nem is változtatta meg egyetlen rendszer sem, pedig a múlt század első felében elég sűrűn váltogatták egymást, de még az utánuk zakatoló „vörös villamos” elvtársai sem bántották. Nevét mármint, mert egyébként az utcaképet alaposan megváltoztatták: ami útjában volt a „fejlődésnek”, azt mind eltüntették. A gesztenyefák azonban már a vívmánykor előtt gyökeret eresztettek az utca két oldalán, fejlődtek is szépen, míg belegabalyodtak a villanydrótokba, olyankor brutálisan visszavágták őket, de ismét koronát növesztettek, aztán következett a csonkolás, és ez így tovább. Vesztüket mégsem ez a végeérhetetlennek tűnő ciklus okozta, hanem valamilyen betegség, amely pár évtizede a környék összes gesztenyefáját megtámadta, néhol sikerült megmenteni őket, a mi utcánkban célszerűbbnek tűnt kivágni, helyettük – ha már úgyis teljes utcafelújítás zajlott – más díszfákat ültetni. Valamiféle szilva ez, ami ide került, termése nincs, pirosas levelei azonban mutatósak, közterületre ilyesmi való.

És növögettek a díszszilvák, már amelyek túlélték a törzsük kettétörhetőségének korát, mert egy időben épp az dívott errefelé, mit mondjak, a virtusnak másként is lehetne jelét mutatni. A megölt fácskák helyébe másokat ültettek a kertészetesek, így most van alacsonyabb és magasabb is a sorban, nem nagy baj, nem kell mindennek egyformának lennie, aki megélte az egyenruhás korszakot, érti, miről beszélek. Lényeg, hogy a díszszilvacsemetékből mostanára szép fiatal fák lettek, aki nem csak néz, hanem lát is, örömét leli bennük. És nagyon elkeseredik, amikor újra a vandalizmussal kell szembesülnie: az egyik fa, mint madár a törött szárnyát, úgy ejti földre dús lombjának oldalsó ágát. Hát emiatt álltunk le beszélgetni a távolabbi szomszéddal. Mert őneki is örömforrás, ami szép, s ha azt megcsúfolják, személyes sértésnek veszi. Eszmecserénket hát a kesergés határozta meg, búslakodtunk is teljes egyetértésben, hogy miféle népek élnek köztünk, sorjáztam én más példákat is a rongálásra, hozzátett ő is néhányat, s hogy soha nem kerül tettes a törésre-zúzásra, azon mindketten módfelett elcsodálkoztunk. Persze, nem lehet minden talpalatnyi felületet bekamerázni, de hát csak látja valaki, egy járókelő, egy udvarán füvet nyíró gazda, hogy valaki letöri azt az ágat, s ha megelőzni nem tudta a rongálást, legalább utólag szólná meg a rosszlelket. Csak hát az sem olyan egyszerű, így a szomszéd, mert annak következményei lehetnek, aki ilyesmire vetemedik, az a bosszúállásra is hajlamos – és akkor erre is soroltunk egymásnak példákat. Rossz szájízzel váltunk végül el, mindkettőnkben az emberiségbe vetett hit rendült meg.

Hazafelé azon gondolkodtam, a civil kurázsi vele születik az emberrel, vagy életének valamelyik szakaszában kell megtanulnia?

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 799
szavazógép
2022-10-04: Közélet - Hecser László:

Sokszoros elismerés magyar alkotóknak (Díjazták az Éjjeli őrjáratot)

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) hétvégi eseménysorozatát kihasználva köszöntöttük Demián Józsefet és Demián-Józsa Erikát, akik a múlt hétvégén a Román Filmszövetség (UCIN) rangos elismerésében részesültek Éjjeli őrjárat című filmjükért. A nyáron Sepsiszentgyörgyön is bemutatott alkotást hét kategóriában jelölték – forgatókönyv, női főszereplő, zene, jelmez, díszlet, hang és vágás –, ebből négyet meg is nyert. Egyesületünk tagjain kívül a női főszerepet játszó Ilinca Hărnuț és a jelmezeket készítő Oana Păunescu kapott elismerést.
2022-10-04: Közélet - Fekete Réka:

Az egységek háromnegyedében fával fűtenek (Háromszéki óvodák, iskolák)

Az időközben lemondott oktatási miniszter nemrég azt nyilatkozta, a kormány a hideg időszakban is biztosítja az iskolák működését, az energiahordozók árának emelkedésétől függetlenül olyan intézkedéseket kell hozni a közelgő téli fűtésszezonra való tekintettel, hogy a hideg miatt sehol ne kelljen áttérni a távoktatásra. A háromszéki helyzetről Kiss Imre megyei főtanfelügyelőt kérdeztük.